A “kalapos király” már csecsemőként, élete első hónapjaiban a magyar történelem részévé vált. Történt ugyanis, hogy anyja, Mária Terézia 1741 szeptemberében megjelent a magyar országgyűlésben, hogy színpadias jelenettel a rendek segítségét kérje az örökösödési háborúban. Fekete gyászruhában, az esendő nő és az anya szerepében, karján a fél éves Józseffel mondta el ékes beszédét.
Életünket és vérünket!
Állítólag még titokban meg is csipkedte a csecsemőt, hogy az a legmegfelelőbb pillanatban keserves sírással még tovább lágyítsa a kérges szíveket. A magyar urak a királynő beszédét félbeszakítva, lelkesen kiáltották: „Vitam et sanguinem pro rege nostro!”, azaz „Életünket és vérünket királyunkért!”. Ugye, mindenkinek ismerős a jelenet? Persze, nem teljesen így történt, mert a csecsemő nem volt jelen, a magyarok pedig, miután buzgóságuk alábbhagyott, kijelentették: “sed avenam non”, vagyis „de a zabunkat nem”.
Mégis a magyar rendek nyújtotta katonai segítségnek volt köszönhető, hogy a Habsburg Birodalom fennmaradhatott a háború 1748-as lezárása után. Később aztán az urak megbánhatták nagy lelkesedésüket, József uralmát ugyanis nemigen szívlelték.
A kalapos király
József kiváló nevelésben részesült, fiatalon bejárta Európát. Kerülte a pompát, a társaságot, az általa léhának tartott szórakozásokat, regények helyett gazdasági és filozófiai műveket olvasott. Tizennyolc éves korától részt vett az államtanács ülésein, 1764-ben római király, egy év múlva német-római császár és anyja mellett társuralkodó lett – írja halálának 125. évfordulóján a Múlt-kor.hu. Sokáig várt a hatalomra, mikor 1780-ban trónra lépett, szinte szétfeszítette a tettvágy.
Egységes, centralizált, rendi kiváltságoktól mentes államot akart létrehozni, ám kizárólag az ésszerűség vezette, teljesen figyelmen kívül hagyta a soknemzetiségű monarcihia országainak eltérő alkotmányát, szokásait, hagyományait. Magyarországon meg sem koronáztatta magát, hogy esküje ne korlátozza, így lett belőle “kalapos király”. A célratörés, a külsőségek iránti teljes érzéketlenség jellemezte, birodalmát kopott öltözetben, legendás gyűrött kalapjában járta.
Műve összeomlott
Rendeletekkel kormányzott, amelyekből összesen hatezret adott ki. Bevezette a szabad vallásgyakorlást, feloszlatta a nem betegápoló vagy tanító szerzetesrendeket, racionalizálta az államszervezetet és enyhített a cenzúrán. Egységes jogrendszert vezetett be, eltörölte az örökös jobbágyságot és a halálbüntetést, Magyarországon is a németet tette hivatali nyelvvé. Intézkedései Magyarországon ütköztek a legnagyobb ellenállásba, ezt letörendő Bécsbe vitte a koronát, megszüntette a vármegyerendszert, az ahelyett létrehozott tíz kerület élére királyi biztosokat állított.
Élete utolsó éveiben a török ellen háborúzott, a frontról halálos betegen hazatérve egy forrongó birodalom fogadta. Halálos ágyán egyetlen tollvonással valamennyi rendeletét visszavonta, kivéve a jobbágyságról, a vallási türelemről és a lelkészállításról szólókat, és helyreállította a magyar alkotmányt. Ausztriában a népek jótevőjének látták, a modernizáció harcosának, Magyarországon a szerzett jogok csorbítójának. Reformjai jogosak és előre mutatóak voltak, de türelmetlensége és erőszakossága szinte minden társadalmi réteget maga ellen hangolt.
