Az Indus-völgyi civilizáció még annál is öregebb, mint gondoltuk

Indiai tudósok szerint az első Indus-völgyi települések 2500 évvel korábban alakulhattak ki, mint eddig gondoltuk.

A kutatók állati maradványok és cseréptöredékek szénizotópos elemzése során arra jutottak, hogy a Pakisztánban és India északi részén fekvő területet már 8000 évvel ezelőtt is lakták – jóval régebben, mint Mezopotámiát vagy Egyiptomot.

Kutatásaink szerint az Ókor már 8000 évvel ezelőtt elkezdődött, ami minden bizonnyal jelentős hatással lesz az indiai szubkontinens emberi településeinek fejlődésével kapcsolatos kutatásokra

– írta közleményében Anindya Sarkar, az IIT-Kharagpur geológiai és geofizikai karának professzora.

A Nature-ben megjelent tanulmány szerzői az észak-indiai Haryana államban lévő Bhirrana területén fellelt romokat is megvizsgálták. Mint kiderült, itt volt a szubkontinens eddig felfedezett legősibb települése.

A régészeti kutatások korábban arra utaltak, hogy az Indus-völgyi civilizáció (más néven Harappa-civilizáció) területe a pakisztáni Harappától és Mohenjo-Darotól az indiai Lothalig, Dholaviráig és Kalibanganig terjedt. A most felfedezett bizonyítékok viszont arra utalnak, hogy még ennél is nagyobb területet foglalt el

A kutatók szerint az eddigi elméletekkel ellentétben mégsem a klímaváltozás okozta ennek a rendkívül fejlett civilizációnak a pusztulását. Mint írták, bár tagadhatatlan, hogy a megváltozott időjárási körülmények is szerepet játszottak a kultúra erodálódásában, de a fő ok mégsem ez, hanem a mezőgazdasági módszerek megváltozása lehetett.

Egyre több olyan bizonyítékot találunk, amelyek szerint az itt élő emberek egy idő után új gazdálkodási módszerekre váltottak: a monszun első, esősebb felében olyan nagy szemű gabonákat vetettek, mint a búza és az árpa, a második, szárazabb felében pedig olyan apró szemű, aszálytűrő fajtákat, mint az árpa és a rizs

– fejtegették.

Ez a stratégiaváltás végzetesnek bizonyult.

Mivel ezeknek a [kisebb szemű] gabonáknak általában jóval alacsonyabba a terméshozama, a Harappa-korszak virágkorában épült nagy silórendszerek idővel kihasználatlanok maradtak, és az itt élők fokozatosan áttértek az egyéni, háztáji termelésre és tárolásra. Valószínűleg ez okozta a városok elnéptelenedését, és a Harappa-civilizáció lassú összeomlását.