Több tucatnyi áldozatot szedett a Brooklyn-híd

A Brooklynt Manhattannel összekötő Brooklyn-híd talán a legismertebb hidak egyike, NewYork nevezetessége. Amikor 1883. május 24-én átadták, igazi szenzációnak számított: 84 méter magas tartóoszlopai akkoriban a város legmagasabb építményei voltak, a pillérek közt a híd 486 méteren húzódott az East River felett, és ez volt a világ leghosszabb, és első acélkábeles függőhídja.

A XIX. században a zsúfolt Manhattanből komppal lehetett eljutni az akkor még igencsak gyéren lakott Brooklynba. Ez az utazóknak komoly kényelmetlenséget, sok várakozást jelentett – köztük volt a német származású mérnök, a tapasztalt hídépítő és acélkábelgyár-tulajdonos John Roebling is.

Elátkozott híd

Kompozás közben nyilván sok ideje volt ábrándozni, így született meg fejében a komp útvonalára épített állandó híd ötlete, amihez megkapta a kormány jóváhagyását, gazdasági és politikai támogatását. Létrehozták a New York Bridge Companyt, és 1869-ben megkezdődhettek az előkészületek, a következő évben pedig a valós munka. És már ekkor megtörtént az első tragédia.

Roebling főmérnökként a helyszíni méréseket végezte, amikor – rögtön az elején – olyan szerencsétlenül szállt ki a “gyűlölt” kompból, hogy lábát a hajótest a rakpart falához nyomta. Nem volt végzetes sérülés, de a seb elfertőződött, a mérnök pedig 1869 nyarán tetanuszban meghalt.

A tervekkel viszont ekkorra már elkészült, a helyébe lépő fia, Washington Roebling így ezeket felhasználva folytatta a munkát. Ekkor már kezdett úgy tűnni, ez a híd mintha el lenne átkozva. A munkát a legnehezebb feladattal kellet kezdeni: a gránitból készült hídoszlopokat kellett lerakni az East River fenekére.

Óriási harangokat engedte 14-24 méteres mélységbe, ahol munkások borzalmas körülmények között kezdték meg a munkát a folyó fenekén. Nem voltak tisztában ekkor még a keszonbetegséggel, ráadásul robbantásokat is végeztek, a halálos kamrákban  többször pusztított tűz.

Már ekkor többen meghaltak, és ifjabb Roebling is a keszonbetegség áldozatává vált. Túlélte, de lebénult, ám a munkát ekkor sem adta fel: ettől kezdve felesége, aki ugyancsak magáénak érezte a híd ügyét segített, ő vitte a mérnök utasításait, és intézkedett a helyszínen. Az ünnepélyes avatáson Emily Roebling ment át elsőként a hídon egy győzelmet szimbolizáló kakassal a kezében.

A Brooklyn-híd volt ekkor a világ leghosszabb függőhídja, a világ nyolcadik csodájaként emlegették. Megvolt az ára: John Roeblinggel együtt az építkezés 27 ember életébe került. És még nem volt vége.

Tömeghisztéria

Hiába haladt át a hídon 250 ezer ember egy nap alatt, hamar elterjedt a rémhír, hogy bármelyik pillanatban leszakadhat – taláMeghn szokatlan méretei rémítették meg az embereket. 1883. május 30-án aztán, amikor egy nagyobb szél picit megmozdította a hidat, tömegpánik tört ki. A menekülők 12 embert tapostak halálra.

Pedig Becslések alapján Roeblingék az acél tartókábelek segítségével a szükségesnél négy-hatszor erősebbre tervezték a Brooklyn-hidat, és esztétikai okokból további 250 átlós kábellel is megerősítették az építményt.

Végül a Barnum Cirkusz tulajdonosa elefántjaival vonult át a hídon, amivel sikerült végleg megnyugtatni a kedélyeket.

Persze hamar megjelentek az önjelölt hősök is, akik a legsikeresebb ugró címéért versengtek – a hídról a folyóba. Mint Robert E. Odlum, aki ugyan teljesítette a feladatot, de nem élte túl.

Mindezektől eltekintve az építmény hosszú távon rohamos fejlődést hozott a parti városok számára, és lehetővé tette 1898-as egyesítését.