A tudomány már egyre több faj vándorlásának titkait képes felfedni. Ugyanakkor bizonyos állatok – egyes bogarak, madarak és kutyák – máig ámulatba ejtik a kutatókat.
Áprilisban Pero, a fantasztikus eb története bejárta a világsajtót. A Nagy-Britanniában élő kutya két hét alatt nagyjából 400 kilométert megtéve talált haza régi gazdijához. A Lessie hazatérhez kísértetiesen hasonló eset minden bizonnyal igaz: a testébe ültetett chippel tökéletesen nyomon követhető volt útvonala.
Számtalan ehhez hasonló történet került már elő az évek során. Ezek mind azt bizonyítják, hogy az állatoknak van valamilyen különleges képessége. Hogy a kutyus és gazdi közt szoros a kapcsolat, már többször bizonyították. Vajon az efféle mesés történetek hátterében az ember-eb barátság, vagy valamilyen egyéb tényező állhat?
Rengeteg állat használ szenzoros érzékelőt hosszabb távok megtételéhez. A sivatagi hangyák például szagfelhők alapján találják meg a táplálékot, majd ugyanezeket felhasználva jutnak vissza a bolyukhoz. Hasonló módon a méhek képesek felidézni korábbi útvonalaikat az onnan származó szagok alapján. Egyes kétéltűek, tengeri teknősök, languszták és madarak mágneses irányérzékelőik segítségével tudnak elérni célterületeikre, ehhez a Föld mágneses térrészeit használják fel – ezek ugyanis igen biztos pontok, az időjárás nincs rájuk hatással.
Az efféle érzékelés mellett bizonyos madarak a Napot és a csillagokat is egyfajta iránytűként használják. Emellett sok faj a denevérekhez és bálnákhoz hasonlóan szonár- és infrahang rendszerrel is rendelkezik, ezzel meglehetősen pontosan tudják azonosítani a tereptárgyakat, illetve más élőlényeket.
A kutyák minden bizonnyal a fentiekhez hasonló belső adottságok mellett a külső tényezőket is figyelembe veszik. A kutyák különösen jutalom orientált állatok – ha egy bizonyos helyhez pozitív tapasztalatokat kapcsolnak, nagy lesz a motivációjuk arra, hogy visszatérjenek oda. A számukra kedves helyszínek és ismerősök felismerésében minden bizonnyal nagy szerepet játszik az állatok híresen jó szaglása.
Emellett újabb kutatások azt is bebizonyították, hogy bizonyos főemlősöknek és a kutyáknak is létezhet egyfajta mágneses érzékelője. A kriptokróm 1 nevű fényérzékelő molekula a növényekhez és a halakhoz hasonlóan a kutyaalkatúak retinájában is megtalálható.
A molekula jelenlétének okát eddig nem sikerült felfedni, sőt, az sem teljesen bizonyított, hogy a kutyák kriptokróm 1-e lehetővé teszi-e a mágneses tájékozódást. Ugyanakkor a részecske a kutyák esetében nagyjából ugyanott helyezkedik el, mint a madaraknál – így könnyen elképzelhető, hogy hasonlóan is működik.
Érdekes módon ezen érzékelő jelenlétét még nem sikerült sok olyan állatnál – például a denevéreknél – kimutatni, melyekről már köztudott, hogy a mágneses terek segítségével tájékozódnak. Nem lehetetlen, hogy ezen fajokban más rendszer alakult ki a probléma megoldására.
Pero mesés története mellett azonban fontos megjegyezni, hogy igen ritkák a hasonló esetek. A legtöbb elcsatangolt kutya később nem tér vissza, hanem egyszerűen eltűnik. Igazán szoros, élethosszig tartó kötődés ugyanis csak bizonyos esetekben alakulhat ki.
Tehát annak ellenére, hogy bizonyos biológiai képességek valóban jelen lehetnek a kutyákban, Pero történetének pontos magyarázatára még várnunk kell.
(Via: IFL Science)
