Nagy volt az öröm a magyar királyi udvarban 1207 nyarán: II. Andrásnak leánya született. Erzsébetnek keresztelték, ő volt az uralkodó pár harmadik gyermeke. Tényleg őszinte lehetett a boldogság, hiszen ekkor a trónutódlás a későbbi IV. Béla személyében ekkor már biztosítva volt, Erzsébet a diplomáciában ért aranyat az ország számára.
Csillagok jövendölték születését
Nem is haboztak sokáig, már négy esztendősen eljegyezték Türingia örökösével, Lajos herceggel. Egy év múlva Erzsébet végleg elhagyta hazáját, Eisenachba költözött, leendő apósa udvarába. Nagyon várták már új otthonában, ugyanis azon a bizonyos 1207-es nyári éjjelen a híres csillagjós, Clinsort I. Hermann türingiai tartománygróf vendégeként a csillagokból olvasott:
Tudjátok meg, hogy ezen az éjszakán születik Magyarország királyának a lánya, akinek Erzsébet lesz a neve, szent lesz, és ennek a fejedelemnek a fiához adják majd feleségül, szentségét hírül véve az egész föld ujjongani és örvendezni fog.
Igaz szerelem és utálatos család
Mindössze 14 esztendős volt, mikor a frigy megköttetett, de a fiatalok szerencsések voltak. Érdekházasságok esetében mondhatni rendhagyó módon Lajos és Erzsébet egymásba szeretett, házasságuk boldog és harmonikus volt. Nem úgy új családja többi tagjával, akik ki nem állhatták az udvari etikettre fittyet hányó, túlzottan vallásos és bőkezűen adakozó lányt.
Gyermekként sokszor megszakította a játékot, hogy “Istent szerethesse”, és a legegyszerűbb gyerekekkel, emberekkel is egyenrangú társként viselkedett. Nem volt hajlandó elsajátítani az udvarban dívó tipegő járást, nem szerette a merev, erőltetett táncokat, udvari bálokat, sokkal inkább a száguldást, a vágtát, a lovaglást.
Lajos azonban megvédte, támogatta. Mindenki megbotránkozására messze kilovagolt ura elé, ha az hazatért, egy asztalnál étkeztek, jókedvüket, szerelmüket nem rejtették az etikett álarca mögé. Férje azt is elfogadta, hogy Erzsébet vezeklőövet hord, éjjelente órákig fekszik a hideg kövön, gyakran böjtöl. Azt is tudomásul vette, sőt minden tekintélyével mellé állt az udvar ellenében, amikor az 1225-ben kitört éhínség idején Erzsébet a hercegi palota összes élelemkészletét szétosztotta az éhezők között.
Mindenben eleget tett mind ételre, mind italra vonatkozó kérésnek, eladogatva ékszereit is, hogy táplálhassa őket… A közös alamizsnában részesülő szegények összességéből is kiválogatta a szegényebbeket és gyengébbeket, akiket a vár előtt helyezett el, ő maga saját kezével osztotta ki nekik asztala maradékait, sok mindent megvonva magától és szolgálóitól azért, hogy a szegényeknek kioszthassa.
– vallotta Isentrud nevű udvarhölgye.
A rózsa és a leprás Krisztus
Az éhezők, szegények, szenvedők iránti szolidaritás, segítésük volt a hercegnő egyik legfontosabb hivatása. Ezzel van összefüggésben a híres rózsacsoda. A források eltérnek azt illetően, hogy még atyja udvarában, apósánál vagy férje várában történt-e, de nem is ez a lényeg.
A lány lopva, köpenye alatt csempészett ételt a kapu előtt ácsorgó szegényeknek, amikor rajtakapták, és kérdőre vonták, mit visz oly lopva, rejtegetve. Erzsébet tudta, az alamizsnaosztásért mefeddik, ezért hazudott: rózsát! Tél volt, vagyis elég ügyetlen füllentés volt, ám amikor anyósa – maradjunk nála, hisz ő gyűlölte talán a legjobban – szétrántotta a köpenyt, valóban rózsák hullottak abból a földre. Isten nem hagyta, hogy “lebukjon”.
Nem véletlen a rózsa, a középkorban szépsége, illata miatt különösen pozitív jelentéssel bírt, a szeretetet, hitet, szépséget és ifjúságot szimbolizálta. Ugyancsak Isentrud emlékezett vissza:
Saját kezével varrt a szegény halottak számára temetési ruhákat, egy nagy hófehér lenvászon leplet darabokra tépett, hogy azt a halottak temetésére használja. … amikor más előkelő anyák nagy kíséret pompájával, értékes ruhákban szoktak a templomba vonulni, ő darócban és mezítláb ment családjával a távoli templomba.
Ugyancsak híres Erzsébet és a leprás legendája. Lajos távollétében befogadott egy, a várban segítséget kérő leprás beteget, a hitvesi ágyba fektetve ápolta. Mikor a férj hazatért, a várnép sopánkodva adta elő, milyen veszélyes őrültséget követett el az asszony. A herceg feldúlva rohant az ágyhoz, felrántotta a takarót, ám alatta magát a megfeszített Krisztost találta. Lajos térdre borulva imádkozott a csoda hatására, és többé nem kérdőjelezte meg hitvese kiválasztottságát.
Császár vitte a koporsóját
De Erzsébetnek nem jutott hosszú földi boldogság. Férje, szerelme 1227-ben Lajos keresztes hadjáratra indult, útközben megbetegedett és meghalt. Az asszony számára ezzel megszűnt az anyagi világ. Minden létező vagyonát szétosztotta a szegények közt, a hit és az aszketikus élet felé fordult.
A környező földbirtokosok részéről megvetést, káromlást és nagy gúnyt kellett elviselnie, úgy, hogy a rokonai nem akartak vele szóba állni, de még látni sem kívánták, butának és gyengeelméjűnek tartván őt, amiért elvetette a világ gazdagságát, és ezért sokféleképpen gúnyolták és rágalmazták
A bambergi püspökhöz ment, és a magyar király leánya, a gazdag német tartomány hercegnéja fonásból tartotta el magát és gyermekeit. Hiába hívta haza édesapja és hiába kérte a pápával együtt, hogy házasodjon újra, hiába igyekezett lebeszélni gyóntatója az önsanyargatásról, Erzsébet hajthatatlan volt. Pedig kérői között II. Frigyes német-római császár, a korabeli Európa leghatalmasabb ura is ott sorakozott.
Élete végén belépett a marburgi ferences apácákhoz, itt érte a halál 1231. november 17-én. Mindössze 24 éves volt, teste nem bírta tovább az évekig tartó, brutális önsanyargatást. Messze földön híres szent életének köszönhetően azonnal megkezdődött a szentté avatás, földi maradványait 1236. május 1-jén emelték a marburgi Szent Ferenc templom oltárára.
A koporsót a II. Frigyes császár mezítláb, vezeklőruhában vitte a vállán az érsekkel együtt. A császár levette fejéről a koronáját, Erzsébet fölé helyezte, és így szólt: „Ha nem tudtalak császárnévá koronázni a földön, fogadd tiszteletem jeléül ezt a koronát, aki Isten országában már királynő vagy”.
Az Árpád-ház ötödik szentje, Szent Erzsébet kultusza villámgyorsan terjedt, ma már világszerte ápolják.
