Tudomány

Törvénytelenül akasztottak az Oktogonon

Bihari Dániel
Bihari Dániel

újságíró. 2015. 04. 19. 15:00

A vonatkozó törvény még nem lépett hatályba, amikor az első akasztás megtörtént 1945-ben. Sokak jövőjéről igazoló bizottságok döntöttek.

Korábban a témában:

A népbíróságok rendszerének létrehozása a II. világháború utáni Magyarországon elvileg a bűnösök felelősségre vonását szolgálta. Politikai fegyverré vált azonban a szovjetek és a magyar kommunisták kezében, miután kimondták a magyar nép kollektív bűnösségét. Működésüket sorozatban mutatjuk be a legújabb kutatások tükrében a Veritas Történetkutató Intézet két történésze, Kiss Dávid és Rácz János segítségével. Az előző részeket itt találja.

A gyanú

Az ügyészség gyakorlatára jellemző volt, hogy a gyanúsítás alapját többször nem az képezte, ki mit tett, hanem milyen szervezet tagja volt. A vádlottak padján találták magukat a Magyarországról kényszersorozással az SS-be erőszakolt férfiak éppúgy, mint például a fasiszta szervezetnek kikiáltott orvosszövetség tagjai.

Kiss Dávid és Rácz János kiemeli, hogy itt is az általánosítással van baj, és nem a valódi bűnösök felelősségre vonásával. A nyomozás, és a vádhatóság nemcsak az elkövetett bűncselekményeket, hanem az el nem követett tetteket is szankcionálta. Ezért egy vélelmezett „németbarátság” vagy „szovjetellenesség” elegendő volt a gyanúsításhoz. Attól, hogy valaki egy szervezet tagja, még nem feltétlenül vétett a törvények vagy akár az erkölcsi normák ellen – teszik hozzá.


Fortepan/Lissák Tivadar

Az első akasztás

Az első “népbírósági” ítélet végrehajtása 1945. február 4-én megtörtént, egy nappal a népbíróságok felállításáról szóló 81/1945-ös rendelet hatálybalépése előtt. Az ezt tartalmazó későbbi törvényt itt olvashatja el. A Budapesti Néptörvényszék két altisztet ítélt halálra, és akasztatott fel lámpavasra az Oktogonon, a hadra kelt seregbeli eljárást alkalmazva. Szürreális jelenet lehetett: a nyilvános kivégzés mellé vért kiáltó tömeget, felvonulást szerveztek, hirtelen még kötelet sem tudtak keríteni a kivégzéshez. Az Budai Vár még ostrom alatt állt, lövések zúgtak a város felett, amelyek közül néhány a tüntető MKP-sek közé csapódott.

Félreértés ne essék, a történészek szerint az eset problémája nem az, hogy két keretlegény elnyerte méltó büntetését. Hanem a törvényesség hiánya. A Budapesti Néptörvényszék, nem a 81/1945-ös rendelet alapján járt el. Ha ez csupán két napon múlt, akkor is – hangsúlyozzák. Az állam alapja a jog, amit bármely kor bármely társadalma “jogosan” kér számon. A törvénytelenül meghozott ítéletekről – legyenek azok bármennyire is igazságosak – az utókor mindig kérdéseket fog feltenni, mindig lesz valaki, aki nem nyugszik bele, vagy a bűnösöket ezzel próbálja menteni, de ez fordítva is igaz. Ez is egy apró morzsa, miért “feldolgozatlan” a mi XX. századunk.

Igazoló bizottságok

Sok esetben kevés volt a tárgyi bizonyíték, a háborús bűnösök ellen vádat emelhettek a politikai rendőrség “nyomozati eredményei” vagy önbevallás alapján. Utóbbi az úgynevezett igazolási rendeletek alapján volt lehetséges. A közigazgatás, állami- és magánvállalatok egyes tisztségeit, munkaköreit 1919-1945 között betöltő személyeknek igazoló bizottság előtt kellett megjelenniük. Sok tízezer emberről volt szó.

A bizottságok 1945 januárjától működtek, egy kérdőívet nyomtak az ember kezébe. Ezen olyan kérdések tucatjaira kellett válaszolni, mint hogy volt-e, és ha igen, akkor hol volt frontszolgálaton? Kapott-e kitüntetést, ha igen, akkor miért? Beköltözött-e zsidóktól elvett ingatlanba? Milyen rádiót hallgatott? Mindez az 1919-1945-ig terjedő időszakra vonatkozott.

A válaszok értékelése után a testület döntötte el, ki tekinthető a különböző szakmákban igazoltnak, magyarul betöltheti-e adott állást. Akit nem igazoltak, azt nyomban állásvesztéssel, vagy vezetői posztjának elvételével büntették. A Népbíróság az igazolási bizottságok fellebbviteli fórumaként funkcionált. Az eljárásnak fele sem volt tréfa. Eleinte közszolgálati munkakörbe, később már magáncégeknél is csak az igazoló bizottságtól hozott dokumentumok alapján lehetett elhelyezkedni. A rendszer egyik – nagyon szépen fogalmazva – hiányosságának tekinthetjük, hogy a “kisnyilasok”, azaz az egyszerű pártszolgálatosok, verőlegények tiszta lapot kaptak, ha beléptek a kommunista pártba.

Aki viszont fennakadt a rostán, annak ügye a népügyészség és a népbíróság elé került. Itt olyan “gumijogszabályok” alapján vádolták meg, hogy csak azt nem ítélték el, akit nem akartak. De erről majd sorozatunk következő részében lesz szó.

Miért írunk a népbíróságokról?

A háborús bűnösöket felelősségre vonó magyar népbírósági rendszer objektivitása, szakmaisága, egész működése enyhén szólva is vitatott, a történettudomány pedig máig adós az objektív magyarázattal. A Veritas Történetkutató Intézet Zinner Tibor vezette kutatócsoportja most több tízezer irat átvizsgálása alapján törleszti ezt az adósságot.
A csapat két tagjával, Kiss Dáviddal és Rácz Jánossal folytatott beszélgetéseink pedig azt a célt szolgálják, hogy az “igazi XX. századot” mindenki megismerhesse. Úgy, ahogy volt, és nem ahogy a mindenkori politika magyarázza.
Sorozatunk korábbi részei:
Kimondták: minden magyar bűnös
Az egyenruha változott, a terror maradt

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Image: 73861991, Demeter Szil·rddal, a Petıfi Irodalmi M˙zeum ˙j igazgatÛj·val beszÈlgett¸nk. Interj˙., Place: Budapest, Hungary, License: Rights managed, Model Release: No or not aplicable, Property Release: Yes, Credit: smagpictures.com
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.