Bő egy évszázada mit sem tudunk a dinoszauruszok létezéséről, ma pedig a tudósok már olyan “apróságokon” vitatkoznak, voltak-e tollaik, milyen lehetett a hangjuk, a színük. Nem olyan nagyon rég még akár az életével fizethetett, aki a teremtést tagadva az emberi fajt a majomtól származtatta volna, manapság egyre terebélyesebb a családfa. Az utóbbi években tényleg úgy érezhettük, nincs lehetetlen.
Kiderült, az archeopterix testét fekete-fehér tollak borították, mint a szarkáét, elkészült unokatestvérünk, a neandervölgyi ember tökéletes mása és bár arról még vita folyik, hogy tudott-e beszélni, vagy sem, a hangját már ismerjük. Utóbbit a hangképző szervek vizsgálatával, modellezésével sikerült. Ha 50 ezer éve összefutottunk volna egy neandervölgyivel, valami ilyesmit hallhattunk volna:
A neandervölgyi nem a modern ember őse, sokkal inkább illik rá az unokatestvér kifejezés. A faj körülbelül 28 ezer éve halt ki, ám előtte a Közel-Keleten és Európában is évezredekig együtt élt a Homo sapiens sapiensszel. Sőt, mivel hasonló életmódjuk miatt egyazon környezeti erőforrásokat használták, nagy valószínűséggel a neandervölgyi fajunknak köszönheti pusztulását. Vagy megfordítva: mi nyertük meg a létért folytatott versenyt.
A közös élet máig élő bizonyítéka, hogy génjeik megtalálhatók a modern emberben, globálisan a neandervölgyiek genomjának hozzávetőlegesen egyötöde maradt fenn. Külsőre egyébként nem sokban különböztek tőlünk. Jellemző volt rájuk is a nemi kétalakúság, a férfiak átlag 165, a nők 155 centi magasak voltak, testük robosztus, izmos volt. Harminc-ötvenfős családokban élhettek, kőeszközöket használtak, vadásztak és gyűjtögettek, ismerték és használták a tüzet.
Barlangokban éltek, halottaikat eltemették, sérült, beteg társaikat ápolták, és vésett, faragott csontok alapján “képzőművészetükről” is lehet néhány sejtésünk. Étrendjükben alapvető szerepet játszott a hús, de változatosan táplálkoztak: nemcsak fogyasztottak növényeket, de ismerhették egyes fajok gyógyhatásait is.
