Tudomány

Félmillió évvel idősebb lehet az emberi nem, mint hittük

állkapocs lelet (állkapocs lelet)
állkapocs lelet (állkapocs lelet)

Etiópiában 2,8 millió éves emberfaj állkapocscsontját találták meg.

Az öt ép fogat tartalmazó maradványt 2013-ban találták az Etiópia északkeleti részén húzódó Afar-medencében, 64 kilométerre attól a helytől, ahol 1974-ben az Australopithecus afarensis fajhoz tartozó Lucy csontjait is kiásták. „Bár valószínűleg új fajjal van dolgunk, még további anyagot várunk, mielőtt véglegesen elnevezzük” – mondta Brian Villmoare, a Nevadai Egyetem antropológusa.

A most élő emberfaj, a Homo sapiens körülbelül 200 ezer évvel ezelőtt jelent meg, de az emberi nembe tartozó több faj is megelőzte. Az eddigi legkorábbi ismert lelet 2,3-2,4 millió éves volt, a Homo habilis (ügyes ember) fajhoz tartozott. Ha a most talált leletről bebizonyosodik, hogy szintén emberé, az azt jelenti, hogy az első emberek már 2,8 millió évvel ezelőtt megjelentek, ráadásul feltehetően egy eddig ismeretlen fajhoz tartoztak.

Az állkapocscsont anatómiája szoros kapcsolatot mutat a későbbi korokból származó embercsontokkal. A fogak alakja és az állkapocs arányai például a korai emberekére emlékeztet, szemben a majomszerűbb Australopithecusszal, az áll lejtése ugyanakkor ehhez a fajhoz hasonlít.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik