A középkori ember a legnagyobb természetességgel nyúlt a közös tálba, kézzel vette ki tányérjára az ételt és a kezével tömte azt a szájába. ha már zavarta az ujjairól csöpögő zsír, mártás, miegymás, egyszerűen lenyalta vagy beletörölte a terítőbe. A “civilizálódás folyamata” a XVI. században indult, és apró lépésekkel haladt. Eleinte még csak a tálba illett késsel vagy villával nyúlni, a kézzel evés belefért. Arra viszont egy jól nevelt ember odafigyelt, hogy kezét ne a ruhájába, hanem a terítőbe törölje.
A király még kézzel evett
Egy 1671-es francia illemtan könyv pedig már így fogalmaz: „a jóviselet nem engedi meg, hogy ujjunkkal érintsünk zsíros dolgokat, mártást vagy szirupot; s ha valaki mégis ezt tenne, feltétlenül további civilizálatlanságokat követ el: gyakran kell ujjait az asztalkendőbe törülnie, amitől az nagyon piszkos és tisztátalan lesz, vagy ugyanezt a kenyérrel teszi, ami igen civilizálatlan dolog, vagy lenyalja ujjait, ami nem engedhető meg egy jó házból való es jól nevelt” embernek – idézi Benda Borbála a Múlt-kor.hu-n.
A villa használata a XVII. század végén vált általánossá az európai főúri udvarokban. Franciaországban XIV. Lajos idején az arisztokrácia terítékéhez már hozzátartozott a villa, bár maga a király állítólag még kézzel evett.
Közös kanál és szalvéta
A magyar szokásokról nem maradtak ránk leírások, az ingóságleltárak alapján azonban arra lehet következtetni, hogy a legmódosabb urak a XVII. század elejére már villát is terítettek az asztalra. A középkorban általában egy kanál volt az asztalon, amit bárki használhatott, a húsokat mindenki saját késére felszúrva tette tányérjára. A század végére azonban megjelennek a 12 darabos villa-, kanál- és késkészletek, ami jelentős előrelépés bizonyítéka.
Került az asztalra szalvéta is, ami a mai filléres darabokkal ellentétben értéket képviselt. Asztalkeszkenőnek nevezték, és pontosan nyilvántartották. A pohárnok felügyelte, és Szécsi Borbála például 1629-ben 142 darab „tányér keszkenyűcskét” kapott hozományként. A keszkenőket az arisztokrata hölgyek saját szolgálóikkal fonatták, rendszeresen tisztíttatták.
A témáról bővebben a Múlt-kor.hu-n, vagy Benda Borbála könyvében “Étkezési szokások a magyar főúri udvarokban a kora újkorban” olvashat.
