Kevés szelídebb és ártalmatlanabb tevékenységet tudunk elképzelni a galambászatnál. A kommunista ember figyelme azonban egy percre nem lankadhatott: mi van, ha az imperialista kémek épp így próbálnak mételyt juttatni a lelkekbe. Tegyük hozzá, a postagalamb még a II. világháborúban is az üzenetváltás hasznos és jól működő eszköze volt. A galambtalálkozóra rápörgő magyar titkosszolgálat 1958-ban azért talán mégis túllépett a szükséges óvatosságon.
Ezek a külföldiek mindig csak felforgatnak
Kajtár Ferenc főhadnagy1956-ban megsebesült a Belügyminisztérium József Attila utcai épületének védelmében, majd gyógyulása után ismét munkába állt a politikai nyomozó főosztály kémelhárító osztályán, 1958 januárjában a Magyarországra beutazó külföldi sportolók ellenőrzését bízták rá. Nagy vehemenciával fogott hozzá a munkához: úgy látta, hogy a kapitalista országokból a Magyarországon megrendezett sporteseményekre érkező személyek ellenőrzésre szorulnak – olvasható az Archivnet.hu-n.
Ezek a személyek ugyanis előszeretettel követnek el illegális cselekedeteket, elsősorban csempésznek, és üzeneteket közvetítenek úgy befelé, mint kifelé. Kajtár szerint alapos volt a gyanú, hogy a sporteseményeket az imperialista titkosszolgálatok – beépített embereiken keresztül – hírszerzésre használják fel. A fennmaradt iratok tanúsítják, hogy a tiszt figyelmét egyetlen, itthon megrendezett nemzetközi sportesemény sem kerülhette el.
Gyanús ez a sok röptetés
Kajtár és a magyar állambiztonság éberségét még az 1958. július végén Magyarországon NSZK-beli és osztrák résztvevőkkel megrendezett postagalamb-röptetés sem játszhatta ki. A beérkezők mozgását elsősorban azzal indokolták, hogy „feltűnés nélkül kicsi csomag gyanánt egy vagy több galambot is lehet átadni magyar személynek, aki egy-két nap múlva engedi útnak. A galamboknál üzenetváltásra alkalmas fémtokban cigarettapapír vékonyságú speciális papíron jelentős terjedelmű szöveg közölhető.”
Fotó: Neményi Márton
A galambászokat a BRFK és a Politikai Nyomozó Főosztály is szorosan megfigyelte. Az állambiztonság és konkrétan Kajtár főhadnagy számára minden gyanús volt, kezdve azzal, hogy a németek háromszor akartak röptetni – a „galambsportban nem gyakori az ilyen tömeges röptetés”.
A politikai rendőrség paranoiája
Legfőképpen a győri születésű tolmács viselkedését figyelték gyanakvással, aki önellentmondásba keveredett a Bécsben való letelepedésének idejét illetően. Konkrétan abban, hogy 1908-ban, vagy 1912-ben került az osztrák fővárosba. Gyanús volt az is, hogy az illető le akart szállni a buszról, hogy meglátogassa a testvéreit, és amikor ez nem sikerült, akkor egy csomagot küldött nekik.
A találkozó egyébként rendben lezajlott, a felhajtás nem volt más, mint az 1956-os forradalom után újjászerveződő politikai rendőrség paranoiája. A titkosszolgálati jelentésekbe érdemes beleolvasni, ide kattintva érhetők el – ma már mosolyogni valóak, de ne feledjük, egykor az egész ország nyakában Kajtár főhadnagyok lihegtek. Az ügybuzgó tiszt csúnya bukását is megismerheti itt.
