Tudomány

Zombifertőzés tizedeli a méheket

Olyan élősködőt fedeztek fel, amely a kaptár elhagyására készteti a házi méheket, melyek elveszítik tájékozódó képességüket, majd elpusztulnak.


Az Apocephalus borealis épp lerakja petéit
Forrás: Christopher Quock

A kaptárelhagyás rejtélyes jelensége először 2006-ban tizedelte meg az egyesült államokbeli háziméh-populációkat, amelyek jelentős szerepet játszanak a beporzásuktól függő termények (és ezáltal a gazdaságok) megóvásában. A kutatók reményei szerint az Apocephalus borealis névre hallgató légyfajta tanulmányozása révén jobban fel tudják tárni a kaptárelhagyások pontos okait.

Az említett parazitát eddig csak kaliforniai és dél-dakotai háziméhekben találtak, azonban fennáll annak a lehetősége, hogy a kártevő egész Észak-Amerika kaptárait veszélyeztetheti, mivel a profi méhészek nagyon sok államot bejárnak kaptáraikkal a termés beporzásának elvégzésére.

A kaptár úgy fertőződik meg, hogy a légy lerakja petéit egy méh potrohába. A megfertőzött méhek elhagyják a kaptárt, hogy fényforrás közelében gyűljenek össze. A fertőzött méhek körbe-körbe forognak, minden tájékozódási képességüket elveszítve. A fertőzött méhek nem tudják magukat megtartani a lábukon, amelyeket állandóan nyújtogatnak, mintha a zsibbadást akarnák elűzni…. Andrew Care, a San Franciscó-i Állami Egyetem kutatója szerint mozgásukat leginkább a zombikéhoz lehet hasonlítani.

A kártevő által megfertőzött kaptárokban végzett genetikai tesztek kimutatták, hogy a méheket és a parazitákat gyakran egy olyan vírus fertőzte meg, amely az ázsiai eredetű Nosema ceranae nevű mikroszkopikus gombafajt is megfertőzi. Az entomológusok ezt a vírust és ezt a gombát tartották a kaptárelhagyás lehetséges okának. A tanulmány szerint azonban azt is tanulmányozni kell, hogyan befolyásolja a légy lárvája a méhek viselkedését.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik