A Német Demokratikus Köztársaság kikiáltása (1949) után Németország keleti felében a mind rosszabbá váló életkörülmények mellett a hatalom egyre határozottabb lépéseket tett a sztálinista mintájú társadalom kiépítése érdekében. Ezzel párhuzamosan a Német Szövetségi Köztársaságban gyorsan növekedett az életszínvonal, kiépült a demokratikus intézményrendszer.
Az ötvenes években a keletnémetek a jobb élet reményében egyre jelentősebb számban távoztak nyugatra a nyitott berlini határokon keresztül. 1949 és 1960 között az NDK 17 millió lakosából 2,6 millió települt át az NSZK-ba. 1961 nyarán az ország népességvesztesége már havi 30.000 fölött járt. Közvetlenül a határ lezárása előtt napi 1.500-1.900 menekültet regisztráltak a nyugat-berlini menekülttáborokban.
Az NDK kormányán növekedett a nyomás, hogy az állam demográfiai összeomlását a berlini határ lezárásával akadályozza meg. Augusztus 12-én a keletnémet pártvezetők értekezletén Walter Ulbricht pártfőtitkár bejelentette, hogy az egyre nagyobb méreteket öltő menekültáradat miatt szükségessé vált a keleti és a nyugati szektorok közötti határ lezárása, amelyre 14 napon belül, egy pontosan meg nem határozott időpontban kerül sor.
Augusztus 13. hajnalán az utcákon a szektorhatárokkal párhuzamosan – még NDK területen – szögesdrót-tekercseket húztak ki. Ezzel a gyalogosok és járművek nagy részére elvágták az átjárás lehetőségét. A drótakadályok előtt pár méterrel, az utcákon keresztbe árkot ástak, hogy a kordon autókkal való áttörését megakadályozzák. Az eredetileg 80 átkelőhely közül csak 12-t hagytak nyitva. Elvágták az S-Bahn (városi gyorsvasút) és az U-Bahn (metró) összeköttetéseit is; csak egy, a Friedrichstrasse állomás maradt meg, ahol határállomást alakítottak ki.
Augusztus 15-én éjjel Szászországból érkező munkások fegyveres felügyelet mellett elkezdték az addig felállított drótakadályok bontását és a betonelemekből álló fal felépítését. Az építkezés a németeket és a világot is váratlanul érte, mivel mindössze két hónappal azelőtt Ulbricht félrevezető nyilatkozatot tett. Akkor a pártfőtitkár egy Kelet-Berlinben tartott nemzetközi sajtókonferencián egy nyugatnémet újságírónőnek a határlezárásokról szóló híresztelések kapcsán feltett kérdésére kijelentette: „Niemand hat die Absicht, eine Mauer zu errichten” azaz „Senkinek sincs szándékában falat húzni.” Ekkor használta először hivatalosan a „fal” kifejezést.
A váratlan határzárás Berlin lakosságát mindkét oldalon sokkolta. Családok tagjai kerültek a kordon ellenkező oldalaira, százak nem tudtak eljutni a munkahelyükre vagy rokonaikhoz. Emiatt az első órákban a határszakaszokon és a lezárt korábbi átkelőknél viták alakultak ki és atrocitások történtek. A kordont a biztosítás ellenére számos esetben átlépték: az építkezés ideje alatt 85 keletnémet katona szökött nyugatra az épülő falon át, míg 800 polgári személy is sikerrel menekült el az NDK-ból.
Az elszigeteltség miatt Nyugat-Berlin lélekszáma folyamatosan csökkent az évek során: az 1961-es 2,2 millióról 1984-re 1,85 millióra fogyott. A leginkább hátrányos helyzetbe a Nyugat-Berlin körüli falvak kerültek: a folyamatos ellenőrzések és a romló életkörülmények miatt lakóik többnyire Potsdamba vagy Kelet-Berlinbe vándoroltak.
A berlini fal a valaha létezett határok közül az egyik legszigorúbban őrzött volt. Az NDK-ban az emigrálásnak még a kísérletét is szigorúan büntették. A hidegháború idején egyes becslések szerint 75.000 polgárt vontak felelősségre kivándorlás kísérletének vádjával. A határőrök számára – az emigrálni szándékozók elriasztására – a falnál tűzparancs volt érvényben. 1989-ig 268 megkísérelt menekülés közül 125 végződött halálesettel.
A hidegháború alatt a kettéosztott Berlin Európa megosztottságának és az elnyomásnak a fő szimbólumává vált. A fal 1989. november 9-i megnyitása a hidegháború befejeződésének emblematikus dátuma lett. Hivatalosan azonban csak 1990. július 13-án kezdődött meg a bontása, amelyet az NDK határőrségének műszaki alakulata végzett. A belvárosi falszakasz bontásával alig több, mint négy hónap alatt, november 30-án végeztek. Mindössze 6 szakasz maradt meg, amelyek emlékműként ma is állnak.
AJÁNLOTT LINKEK:
Berlini fal (Wikipedia)
