A kecskeméti születésű Kodály afféle csodagyerekként tanult meg önerőből négyféle hangszeren játszani. 18 évesen már nem csak bölcsészkarra járt, hanem párhuzamosan a Zeneakadémiára is. Doktori disszertációját 26 évesen írta meg a magyar népdalok strófaszerkezetéről.
A Psalmus Hungaricus, a Háry János, és a Székelyfonó szerzője mintegy ötven művet írt kifejezetten gyerekkaroknak, zenetanítási módszerét a mai napig világszerte alkalmazzák.
A Kodály-módszer lényege, hogy a napi éneklés ugyanolyan fontos a léleknek, mint a napi torna a testnek, ezért a gyerekek az óvodától kezdve naponta találkozzanak az énekléssel, a zenei anyanyelv pedig a népdal legyen. Egyik fő jellemzője az egyetemesség, tehát minden zenét tanulón alkalmazható, éljen bárhol, bármilyen körülmények között, rendelkezzen bármilyen zenei adottsággal; a másik az egységesség , ami a módszer szerint oktató tanárok egységes képzésére vonatkozott elsősorban.
Kodály célja az volt, hogy felnőve ne csak jó előadó, hanem jó zeneértő is váljék a gyerekekből, akik így képesek lesznek különbséget tenni az értékes és értéktelen zene között. Meggyőződése volt, hogy mindennek érdekében tömegeket kell megmozgatni, aminek legjobb módja a karéneklés, a gyermekkórusok kialakítása, az államnak pedig pénzt kell áldoznia erre.
A Zeneakadémia tanára, majd aligazgatója lett, majd 1947-1950 között a Magyar Tudományos Akadémia elnöke, 1960-ban pedig az oxfordi egyetem díszdoktorává avatták. Még ebben az évben szívinfarktust kapott, és 1967. március 6-án újabb szívroham vetett véget életének. Bartók Béla közvetlen munkatársa és barátja 85 évet élt.
Kodály Zoltán: Galántai táncok – A Rajkó Zenekar koncertje a Dohány utcai zsinagógában
Kodály Zoltán: Háry János – szvit; Dal – Japán Filharmonikus Zeneka
Kodály Zoltán: Esti dal – King’s Singers
