Tech
A vírust terjesztő levél kísértetiesen hasonlít arra, mikor a közösségi oldal arról értesít, hogy bejelöltek egy fényképen.
Nem egy Pixar, és nem is egy Disney - a felvétel a számítástechnika őskorából, 1963-ból származik.
2012. 07. 20. 12:00
Nagy siker lett egy múlt héten elhunyt amerikai férfi saját magának írt nekrológja, amit még halála előtt publikált a neten.
Egy tajvani tinédzser összeesett és meghalt azután, hogy megszakítás nélkül negyven órán át játszotta a Diablo 3 nevű videojátékot.
Egy brit bíróság döntése értelmében az Apple-nek nyilvánosan vissza kell vonnia azon állítását, mely szerint a Samsung a Galaxy Tab táblagépével leutánozta az iPadet.
A német SuperMUC lesz Európa legnagyobb teljesítményű berendezése, egyúttal az első szupergép, amelynek hűtését vízzel oldják meg.
2012. 07. 19. 10:00
Egyesek szerint a félénken mosolygó Mona Lisa, mások szerint Charles O'Rear egyik fényképe. Az utóbbi tűnik valószínűnek.
Az amerikai elnök szerzői jogot sértő éneklését az Egyesült Államokban már nem lehet megnézni – itthonról még elérhető.
2012. 07. 18. 14:00
A világháló grafikus megjelenését az Európai Nukleáris Kutatási Szervezet fejlesztőinek köszönhetjük - a napra pontosan 20 évvel ezelőtt, 1992. július 18-án elsőként felöltött kép mégis egy photoshop-katasztrófa.
Angliában és Hollandiában két hónapja nemzeti szinten tiltották le a világhírű Pirate Bay torrentoldalt - a netszolgáltatók szerint feleslegesen.
2012. 07. 17. 12:00
Persze nem elég egyszerűen rákiabálni a lángra, de a DARPA bemutatója egyáltalán nem fülsüketítő.
Mivel a vezetékes utcai telefonokat már gyakorlatilag senki nem használja, a New York-i városvezetés úgy döntött, új életet lehel beléjük: ingyenes WiFi-állomásokként újrázhatnak.
Sikeresen tesztelték az első olyan rendszert, ami a kémrepülők és egyéb drónok számára lehetővé tenné, hogy korlátlanul a levegőben maradjanak.
Amíg a kutyák botok után szaladgáltak, addig a macskák meghódították az internetet - most még filmfesztivált is szerveznek a tiszteletükre.
- 17:46 „Férfi és női munka” - Forsthoffer Ágnes helyretette Magyar Pétert
- 17:43 Rekordmeleg volt idén ebben a három európai országban
- 17:35 „Hiszem, hogy Istennek terve van velem” – megvan a Barca új csatára
- 17:07 VIII. Haakon norvég király letette az esküt a parlamentben
- 16:46 Rakétákkal és robbanószerkezettel támadták meg egy német erőmű környékét
- 16:42 Tévedés, hogy a fiataloknak nem lehetnek prosztatagondjaik
- 16:24 Ligeti Miklós: A politika reakcióját szerencsétlennek tartom Unger Anna felkapott, és szerintem sokak által félreértett mondatára
- 16:20 Teljesen megújul a Sonos audio szoftvere, és jön az új soundbar és fejhallgató
- 16:08 Új lendületet kaphat a magyar válogatott védő karrierje
- 16:05 Öt év után ültek újra egy asztalhoz a V4-ek és Japán külügyminiszterei
- 16:04 „Úgy tűnik, hogy Téged, Államtitkár úr, súlyosan félrevezetnek” – kemény hangú levelet írt a vizsgálatok után az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet igazgatója
- 16:00 Vízhólyagok után szívprobléma: műtét vár a Napoli klasszisára
- 15:33 A Dyson kamerát tett a fogkefére, hogy minden korábbinál hatékonyabb lehessen a fogmosás
- 15:11 Ingyenesen igényelhető a HPV elleni védőoltás
- 15:11 Orbánt bírálta az egyik legfőbb régiós szövetségese – látványos elfordulás a bledi fórumon
- 04:40 Nagyon hasznos újítást kapott a Messenger
- 14:42 Még csak most lett 30, de már a lábai előtt hever Hollywood – Zendaya pályája képekben
- 13:11 „Ennek a gépnek a visszautasítását javaslom” – közzétettek egy dokumentumot a drága és használhatatlan lélegeztetőgépekről
- 06:28 Véget ért Polt Péter rövid alkotmánybírósági pályafutása
- 15:11 Orbánt bírálta az egyik legfőbb régiós szövetségese – látványos elfordulás a bledi fórumon
- 07:31 Dánia legnagyobb viking kincsét találta meg saját kertjében egy lakos
- 10:38 Itt a lista az új kormány 47 milliárdos autóbeszerzéséről
- 07:07 A kormány átalakíthatja a szabályozó hatósági rendszert
- 13:35 Három autó összeütközött Sebestyén Balázsék üldözése közben a Most Wanted forgatásán
- 13:14 Elgázoltak egy 25 éves rollerest Szarvason, a sofőr azt állítja, nem vette észre az ütközést
