Tech

Megtépte az aszfaltot az elektromos Merci

nurburgring(960x640)(1).jpg (nürburgring, )
nurburgring(960x640)(1).jpg (nürburgring, )

Az autó üvöltő motor nélkül képes nyaktörő sebességre.

A Mercedes-Benz SLS AMG Electric Drive most a Nürburgring aszfaltcsíkján mutatta meg, hogy van benne kraft rendesen. A volán mögé ezúttal Markus Hofbauer ült, és ha már ott volt, megmutatta, hogyan is kell ezt csinálni, ami egy 7:56.234-es köridőben manifesztálódott, ez pedig azt jelenti, hogy ezzel a teljesítménnyel az elektromos Merci a Ferrari California és a Porsche Panamera Turbo vadászmezőjére tört be. Persze az összehasonlítás annyiban sántít, hogy előbbiekben ott van a hagyományos belsőégésű motor, míg az Electric Drive csak az akkumulátoraiból táplálkozhat, abból viszont a jelek szerint kiválóan.

“Az SLS AMG Electric Drive most meggyőzően bemutatta, hogy mekkora potenciál van van benne, és az a modell az első olyan elektromos, sorozatgyártású jármű, mely 8 perc alatti időt tudott produkálni”, mondta Ola Kallenius a Mercedes-AMG GmbH elnöke. Az autót egyébként 60 kWh-s akkumulátor szolgálja ki, melyből 740 lóerős és 999 Nm-es elektromos motor táplálkozik, mellyel a 0-100 km/h-s sprint 3,9 másodperc alatt teljesíthető, a végsebesség pedig 250 km/h.

Kövess minket a Twitteren is!

Sőt, már a Tumblren is megtalálsz minket!

Ajánlott videó

Olvasói sztorik