Tech

Minden tevékenységünkre emlékezni fog a Windows

Andrej Sokolow/picture alliance via Getty Images
Andrej Sokolow/picture alliance via Getty Images

Nem unatkozhatnak azok az elmúlt héten, akik naprakészek akarnak maradni a mesterséges intelligencia fejlesztések terén. Miután az OpenAI bejelentette az úttörő kép-, hang- és szöveg alapján is vezérelhető ChatGPT-t, másnap a Google is nagy bejelentéseket tett az éves fejlesztői konferenciáján az MI-alapú fejlesztései kapcsán. És bár a Microsoft igen közel áll az OpenAI-hoz, a cégóriás sem maradhatott ki a nagy bejelentések sorából, főleg azután, hogy Mustafa Suleymant leigazolva jelezték, hogy önálló szereplőként is belépnek az MI-piacra.

A vállalat az éves fejlesztői konferenciája előtt egy nappal bejelentette, hogy MI-alapú személyi asszisztenst csinál a több milliárd embert szolgáló Windowsból, írja az Ars Technica.

A Microsoft az MI-versenyfutás kezdetén a Bing márkanév újragondolására tett kísérletet a ChatGPT beépítésével, ez viszont nem hozott áttörő sikert: 7-ről csupán 11 százalékra sikerült feltornáznia a piaci részesedését. Csak viszonyításképp: a Google valahol 80 felé strázsál. Realizálva, hogy nem ez fogja meghozni a sikert, a cég a Copilot intelligens asszisztensre helyezte a fókuszát, olyannyira hogy az új PC-k külön gombot is kapnak.

A gép emlékszik helyettünk

A hétfői Microsoft-rendezvény talán legfontosabb bejelentése a cégen belül korábban csak AI Explorerként emlegetett Recall funkció megjelenése.

Ez a Windows 11-be beépített eszköz képes szinte minden felhasználói tevékenységet megjegyezni, így később könnyen vissza lehet majd keresni bármit.

A fotografikus memóriával rendelkező Recall funkción keresztül nemcsak arra lehet rákérdezni az MI-asszisztensnél, hogy melyik mappába helyeztük át a családi fotókat, vagy hogy hány percnél volt az az érdekes tény az adott YouTube-videóban, hanem akár azt is meg lehet tudni tőle, hogy melyik videóbeszélgetésben esett szó egy étteremről, és ki mit mondott róla. Utóbbit a Live Captions funkció teszi lehetővé, ami a lejátszott videókról vagy élő online beszélgetésekről kereshető leiratot készít.

A visszakeresésre nagyjából 3 hónapos időablak áll rendelkezésre. Azt, hogy mennyi helyet foglaljon a Recall, és ezáltal milyen messze lehessen vele visszakeresni a múltba, a Windows-beállítások között lehet dinamikusan állítani. Emellett azt is be lehet állítani, milyen tartalmakra vonatkozzon a visszakereshetőség.

Fontos momentuma volt még az eseménynek, hogy bejelentették a Copilot+-t is, ami azoknak az eszközöknek lesz a megkülönböztető jelölése, amiket az MI-funkciókkal turbózott Windowszal és a hozzá szükséges hardverrel együtt dobnak piacra. Satya Nadella, a cég vezérigazgatója elmondta, hogy a Microsoft összes nagy laptopgyártó partnerénél (Acer, Asus, Dell, HP, Lenovo, Samsung) lehet majd kapni Copilot+ laptopokat, valamint maga a Microsoft is készít két vadiúj MI-alapú gépet.

A Surface Laptop 7 és a táblagép-laptop hibrid, a Surface Pro 11 vételára is 1000 dollárnál kezdődik, és mindkettőt június 18-án kezdik értékesíteni.

A Qubit kiemelte, hogy az MI-funkciókat a laptopokba beépített neurális processzor teszi lehetővé, de legalább 256 gigabájtnyi SSD tárhely és 16 gigabájt RAM is kell még ahhoz, hogy gond nélkül fussanak ezek az új eszközök. A Qualcomm ARM-architektúrára épülő MI-chipjei (Snapdragon X Elite és Plus) a bejelentés szerint 15 órányi netes böngészéshez elegendő akkumulátor-üzemidővel rendelkeznek. Teljesítmény és energiahatékonyság terén a cég szerint messze lepipálják az M3-chippel felszerelt Macbookokat.

Kapcsolódó
Elsőre ígéretes, de a felszín alatt elég problémás a Google jövője
A Google jövőképe nagyon pozitív, de a felszín alatt felsejlik, hogy az MI terjedésének lesznek árnyoldalai és vesztesei is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik