Tech

Ennyi idő után kakiljuk ki a lenyelt LEGO-t

Riccardo Milani / Hans Lucas via AFP
Riccardo Milani / Hans Lucas via AFP

Rengeteg szülő rémálma, hogy a gyermeke lenyel egy műanyag tárgyat játék közben. Erre minden okuk meg is van, ugyanis hat hónapos koruktól hároméves korukig a gyerekek szinte mindent a szájukba vesznek, veszélyérzetük pedig még nem olyan fejlett, mint egy felnőtté. Az apró figurák komoly fulladásveszélyt jelenthetnek, nem véletlen, hogy a gyártók ajánlott kort is feltüntetnek a csomagolásokon.

Hat gyermekgyógyász kutató azonban a szülők segítségére sietett, és megvizsgálta: mennyi időbe telik, mire átjut a szervezetünkön egy LEGO darab – írja az IFLScience. A próba kezdete előtt megállapították a kutatók átlag bélműködésének paramétereit, vagyis hogy milyen gyorsan megy át rajtuk az adott élelmiszer, illetve hogy milyen állagú székletet termelnek.

A Journal of Paediatrics című szaklapban megjelent tanulmány szerint természetesen vannak olyan játékok, amelyek lenyelése után egyből orvoshoz kell szaladni (például a mágneses csapágyak), egy LEGO azonban még nem a világ vége, főleg, ha nem éles és nem kiterjedt méretű darabról beszélünk.

Az átlagot nézve 1,71 napba telt, amíg egy LEGO-figura feje átment egy felnőtt szervezetén, de volt olyan résztvevő is, akinek több mint 3 nap kellett ehhez.

A kutatók megjegyezték: lehetséges, hogy a gyerekek rövidebb bélrendszerében az átfolyási idő különbözik a felnőttekétől, a szakirodalomban még sincs sok erre utaló jel.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik