Tech mobilteszt

Itt a Huawei csodamobilja, amit itthon senki nem fog használni

Fotó: Mohos Márton / 24.hu
Fotó: Mohos Márton / 24.hu
A Huawei harmadik flexibilis kijelzővel felvértezett okostelefonja hiába jelentős fejlődés az elődeihez képest, itthon még azok sem tehetik rá a kezüket a tavasszal debütált Mate X2-re, akiknek egyébként nem okozna gondot az igencsak magas vételár kifizetése.

Ami egy évtizede még csak a sci-fi filmekben volt látható, az 2019-ben megvalósult: a Huawei és a Samsung (majd nem sokkal később a Motorola) is előállt olyan kereskedelmi forgalomba küldött okostelefonnal, ami hajlítható kijelzővel rendelkezett. Amíg a Huawei Mate X és a Samsung Galaxy Fold egyszerre volt mobil és szétnyitható kis táblagép, addig a retróhullámot meglovagló Motorola Razr a régi kagylótelefonokat idézte meg a flexibilis képernyővel. Az első fecskék horribilis áron kerültek a boltokba, és bár használhatók voltak, mindegyik valamilyen gyerekbetegséggel küzdött.

A külsö és belső képernyővel egyaránt rendelkező Fold premierjét például el kellett halasztani az első újságírói tesztek tapasztalatai alapján, a Mate X-nél pedig valamiért azt gondolták a kínaiak, hogy jó ötlet a hajlítható, de alapvetően műanyag kijelzőt a készülék külső részére helyezni. 2020-ban aztán megérkeztek az utódok: a Galaxy Z Fold 2 komoly előrelépés volt az elődjéhez képest, de a Mate Xs lényegében csak ráncfelvarrást kapott, megmaradt a készülék legnagyobb gyenge pontja: a rugalmas de sérülékeny képernyő ugyanúgy kívülre került.

Kapcsolódó
z fold 2
Galaxy Z Fold 2: szintet lépett a Samsung hajlítható kijelzős csodatelefonja
Egy hétig nyúztuk a Samsung különleges telefonját, ami sokkal jobb lett, mint az elődje.

Huawei Mate X2: három a magyar igazság

A Huawei-t az utóbbi években mobilfronton erősen megtépázta az Egyesült Államok szankciója, aminek következményeként (többek között) nem használhatják a Google Mobile Services-t és a vele járó népszerű alkalmazásokat. A sokak mindennapi életéhez tartozó szolgáltatások hiánya meg is látszik a vállalat európai eredményein, ugyanakkor a Huawei nem dobta be a törölközőt: gőzerővel építi a saját mobilos ökoszisztémáját és az újabb készülékek fejlesztése terén sem húzta be a vészféket. Ennek eredményeként idén tavasszal megjelent a gyártó harmadik hajlítható kijelzős okostelefonja, ami Huawei Mate X2 néven került forgalomba Kínában.

A legnagyobb változás, hogy a Galaxy Z Fold mintájára immár ez a mobil is két képernyővel büszkélkedhet:

van egy külső, amivel az eszköz hagyományos okostelefonként használható, kinyitva pedig elénk tárul a flexibilis képernyő, aminek hála a Mate X2 tabletként funkcionál. A vállalat viszont nemcsak lemásolta a dél-koreaiak megoldását, de meg is ugrotta azt, hiszen ki lett küszöbölve a Fold modellek legidegesítőbb tulajdonsága, miszerint becsukott állapotban, a zsanér miatt nem ér össze tökéletesen a telefon alsó és felső része, utat engedve a pornak és más piszoknak. Cserébe le kell mondanunk a Galaxy Z Fold 2 azon előnyéről, hogy ott a hajlítható kijelző zsanérja állítható, azaz nemcsak nyitott és zárt állapot van, de akár 90 (vagy más) fokban behajtva is megáll a képernyő – ami elég jól jött például akkor, ha stabilan akartunk fotózni vagy videózni.

Fotó: Mohos Márton / 24.hu Hiába hajlítható, a kijelzőre nem lehet panasz.

A kínai csodatelefont kinyitva egy 8 hüvelykes OLED kijelző fogadja a felhasználókat, 90 Hz-es képfrissítéssel és 2480 x 2200 pixel felbontással. Középen ugyan látszik és érződik a gyűrődés, ami egyelőre elkerülhetetlen része az ilyen speciális képernyőknek, ugyanakkor ez a használatot semmilyen módon nem befolyásolja. Méreteit tekintve a Mate X2 az eddigi legnagyobb belső felületet biztosító flexibilis kijelző, tehát adott a tablet élmény: jobb böngészni, játszani, de akár olvasni is, főleg akkor, ha digitális képregényeket veszünk elő. És nemcsak a méret miatt remek, hogy a zsebünkből elővéve táblagép hajtogatható a telefonból, de azért is, mert a Huawei saját fejlesztésű kezelőfelülete jól működő osztott képernyőt és lebegő ablakokat biztosít, így némi tanulást követően tényleg ügyesen kihasználható az okostelefonoknál jóval nagyobb felület.

Bár a Mate X2 nem könnyű (295 gramm) és nem kicsi (összehajtva 161,8 x 74,6mm x 14,7 mm), de ettől függetlenül mobiltelefonként is kiválóan használható, ami egyértelműen a 21:9 képarányú, egy kézben tartva is ügyesen kezelhető 6,45 hüvelykes külső OLED kijelzőnek köszönhető.

Nagy előny továbbá a burkolat alatt rejlő hardver, ami lényegében mindennel megbirkózik: 5 nanométeres gyártástechnológiával készül Kirin 9000 processzor, 8 GB RAM, maximum 512 GB belső tárhely, amit olyan finomságok egészítenek ki, mint az 5G, a WiFi 6+ vagy éppen a Bluetooth 5.2. Az akkumulátor ugyan lehetne valamivel nagyobb, hiszen csak egy 4500 milliamperórás telepet kapunk, illetve hiába adott az 55 wattos vezetékes töltés, a kínaik valamiért ebből a készülékből kispórolták a vezeték nélküli energiaátvitel lehetőségét.

Galéria
Fotó: Mohos Márton / 24.hu
Az elülső kijelző remekül használható.

Érdemes még kitérni a fotós részlegre, amire a Huawei minden esetben nagy figyelmet fordít. Elöl a kijelzőbe vágott lyukban egy 16 megapixeles szelfikamera kapott helyet, de ennél sokkal érdekesebb a hátlapi négyes. Az 50 megapixeles főkamera mellett kapunk egy 12 megapixeles telefotó lencsét, ami 3x optikai nagyításra képes, illetve egy 8 megapixeles periszkópos egységet, amivel a 10x optikai nagyítás érhető el, és mindezt egy 16 megapixeles nagylátószögű egység egészíti ki. Utóbbit leszámítva ugyanazt kapjuk, mint a Huawei Mate 40 Pro+ esetében,

tehát fotózás és videózás terén is kiváló készülékről beszélhetünk.

A jól átgondolt és szoftveresen is támogatott hajlítható kijelző, a prémium kivitel, az ütős hardver és a remek hátlapi kamerák okán simán mondhatnánk, hogy egy kifejezetten vonzó mobil/tablet hibrid a Mate X2 – csak hát akad itt két igencsak jelentős probléma.

Fotó: Mohos Márton / 24.hu Salvador Dalí is megirigyelné!

Ide nem jön

Ha valakinek megtetszik a telefon, annak tudnia kell, hogy a Huawei csak Kínában dobta piacra, méghozzá nagyjából 900 ezer forintnak megfelelő összegért, amivel a gyártó továbbra is csúcstartó a hajlítható kijelzős telefonok szegmensében – ráadásul, ha a Mate X2 eljutna Európába, akkor az ára bőven egymillió fölé szökne. Az érkezésére viszont nincs sok esély, a készülék azon hiányossága miatt, ami az Egyesült Államoknak köszönhető: a teszttelefonon ugyan Android 10 futott, de GMS, tehát Google szolgáltatások és alkalmazások nélkül, ami okán az érte kért összeg még vadabbnak tűnik – és ezzel a gyártó is tisztában van.

Az kétségtelen, hogy a Huawei harmadszorra egy kiváló képességekkel felruházott, és jól működő hajlítható kijelzős mobilt rakott össze, de az ára és a szoftveres hiányosságai miatt a készülék Kínán kívüli forgalmazásának nincs sok értelme. Már csak azért sem, mert idén nyáron jön a szintén továbbfejlesztett Galaxy Z Fold 3, továbbá a Xiaomi első flexibilis képernyővel felvértezett telefonja, és ezek nemcsak a Google szolgáltatások megléte miatt lehetnek vonzóbb vételek, de azért is, mert jó eséllyel olcsóbbak lesznek, mint a nemrégiben debütált Mate X2.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik