Tech játékteszt

18 év után is hidegrázós élmény újra átélni Tommy Angelo felemelkedését

Csaknem két évtizeddel a Mafia: The City of Lost Heaven megjelenése után megérkezett a játék alapokról újjáépített verziója, a Mafia: Definitive Edition. A fejlesztőkön óriási lehetett a teher a projekt miatt,  hiszen nagyon veszélyes terep egy kultikus videójátékot megbolygatni – tesztünkből kiderül, hogy a 2K Games megugrotta-e a szinte megugorhatatlannak tűnő feladatot.
Korábban a témában:

2002-ben az akkor még Illusion Softworks néven munkálkodó (ma már 2K Czech) fejlesztőcsapat összerakta a Mafia: The City of Lost Heaven című akciójátékot, amit sokan azóta is etalonnak tartanak az olasz maffia világát feldolgozó programok között. A Mafia 18 éve megmutatta, hogy történetmesélés szempontjából a videójátékok is felvehetik a versenyt a nagyjátékfilmekkel, hiszen a taxisofőrből öltönyös gengszterré váló Tommy Angelo sztorija minden olyan jól működő elemet tartalmazott, ami a mozikban korábban sikerre vitte A Keresztapa-trilógiát vagy a Nagymenőket.

A 2K Games idén májusban jelentette be, hogy szeptember végén érkezik a Mafia felújított változata (a második és harmadik rész átdolgozása után), a Definitive Edition, és a hír hallatán a rajongók azonnal komoly elvárásokat támasztottak a készülő programmal és a fejlesztőkkel szemben. Egyrészt technikai szempontból meg kellett ugrani a 2020-as követelményeket a grafika és a játékmenet tekintetében is, másrészt tiszteletben kellett a tartani az alapjátékot, nem meggyalázva annak örökségét.

Mert sokaknál a Mafia egyfajta szentírássá vált az évek alatt.

Harmadrészt: mivel 18 év elrepült, egy teljesen új generációt is meg kell szólítani a cseheknek, olyanokat, akik semmit nem tudnak a 2002-es példányról, így most találkoznak a programmal először.

A család a legfontosabb

Fontos tudni, hogy a Definitive Edition nem írja át az alapjátékot, és nem is ad hozzá semmi extrát a sztorihoz: Tommy Angelo taxisofőr az 1930-as években, aki egy napon az autójával kimenekít két gengsztert a szorult helyzetükből. Hálából Sam és Paulie bemutatják hősünket Don Salierinek, a helyi maffiafőnöknek. A játék során tőle kapunk egyre cifrább megbízásokat: kezdetben autókat rongálunk baseballütővel, de hamar Thompson-géppisztollyal kell elintéznünk egy másik család prominens tagját.

Ami hatalmas pozitívum, hogy a történet fantasztikusan öregedett: nem titok, Tommy egy rendőrnek meséli el az életútját, mert a családját féltve ki akar szállni a mocskos bizniszből. A beszélgetések során visszaemlékezések formájában, szinte filmszerűen kapjuk meg a különböző küldetéseket. Ezt az élményt ráadásul remekül megírt párbeszédek emelik még magasabb szintre, nem beszélve a karakterekről, akik úgy lettek megalkotva, hogy jó eséllyel még Francis Ford Coppola és Martin Scorsese is büszke lenne rájuk.

A fejlesztők az érzelmeinkre is céloztak. Fotó: Besenyei Balázs / 24.hu

Az új játékosoknak azt is érdemes tudni, hogy a Mafia nem sandbox-játék, csak úgy nem lófrálhatunk Lost Heavenben, aki a Grand Theft Auto-szerű élményre számít, az bizony csalódni fog. A program teljesen lineáris, egyetlen másodpercre sem engedi el a játékos kezét, egyedül akkor kapjuk meg az úgynevezett Free Ride-élményt, ha végigvittük a történetet. Ez persze egyáltalán nem probléma, hiszen a sztori leköti az embert, nincs olyan érzésünk, hogy épp nem akarunk küldetést végrehajtani Salieri megbízásából, mert a magunk kényére, kedvére szórakoznánk valahol máshol.

A játéktér él, lélegzik és nyüzsög, de valójában a történet, a maffia ranglétrájának megmászása az, ami kilóra megveszi a játékost. 

Tommy vívódásai a jó és borzalmas tettek között számunkra is idegőrlők, az egykori taxisofőr döntései nehéz kőként csapódnak le a mi lelkünkben is – a játék írói tényleg rendesen megdolgoztak a pénzükért.

Van, ami jól sikerült, van, ami kevésbé

A nagyívű történet mellett a Mafia: Definitive Edition másik nagy erénye, hogy csodálatosan néz ki. Miután leteszteltem a felújított második és harmadik részt – látva a sokszor fércmunkának tűnő fejlesztést – nem reméltem, hogy az első rész átdolgozott verziója ennyire más kalibert képvisel. A grafika 2020-as mércével nézve is ütős, a fényhatásokra nagyon rámentek a csehek, de az arcok animációi is parádésak. Lost Heaven is érezhetően nagyobb és színesebb, mint 2002-ben volt, a fejlesztők pofásan alkották újra a Chicagót idéző fiktív várost. Bővült az autókínálat is, viszont a fegyverek terén nem történt változás, ugyanazokkal a pisztolyokkal, géppisztolyokkal indulunk harcba, mint közel húsz éve. De ezzel együtt is színesebb, szagosabb lett minden eleme a játéknak, a szinkron pedig ezúttal is tízpontosra sikerült.

A második és harmadik rész újrakiadásánál probléma volt, hogy lassan töltődtek be a textúrák, és a távolságot is furán kezelték a játékok: a semmiből bukkantak fel az autók, a fák és az oszlopok. Lévén ez a játék is ugyanazon motorral készült, mint az „elődei”, így ezek a problémák itt is jelen vannak, de bízunk benne, hogy utólagos javítással a fejlesztők orvosolni fogják azokat.

Gondot jelent továbbá, hogy a fegyverek használata és az autók irányítása egyáltalán nem olyan, mint amit 2020-ban elvárna az ember. Érezhető, hogy a fejlesztés során erre irányult a legkevesebb figyelem: a járművek irányítása katasztrofális, viszont öröm az ürömben, hogy a legendás, a világ legidegőrlőbb küldetése címet birtokló autóversenyes feladat ezúttal nem teljesíthetetlen.

A világ legbotrányosabb küldetése volt ez 2002-ben. Fotó: Besenyei Balázs / 24.hu

A játék alapvetően nem nehéz, az ellenfeleink mesterséges intelligenciája is gyenge, a legtöbb bosszankodás a járművek és a főhősünk irányításának köszönhető. Az egyik küldetésben például motorral kell üldözni a családunk ősi ellenségének számító maffiavezért, és vért izzadtam, mire normál fokozaton, 5–6 újrakezdést követően rájöttem, hogyan kell közlekedni a kétkerekűvel. A béna irányítás mellett ráadásul meg kellett küzdenem a szkriptelt jelenetekkel és a pályaelemekkel is.

Játékmechanikai szempontból érdemes megemlíteni, hogy a harmadik rész fedezékrendszerét teljesen átemelték ebbe az epizódba, ami hasznos újításnak bizonyult. A fegyverek pontosságát, erősségét illetően viszont akadnak gondok: olykor még sörétessel is három–négy lövés kell az ellenfeleknek, ami finoman szólva sem realisztikus, bár tény, hogy ez a módi jól idézi a meglehetősen nehéz alapjátékot.

Eddig ez a legjobb

A 2. és 3. rész újrakiadása után voltak félelmeim a Mafia: Definitive Editionnel kapcsolatban, ezek viszont többnyire nem igazolódtak be, hiszen a végeredmény egy remek, az eredetihez méltó interaktív sztori lett. Technikailag ugyan akadnak gondok, de a program legtöbb részén érződik, hogy a felújításért felelős Hangar 13 fejlesztőcsapat tagjai szeretettel és odafigyeléssel gondoskodtak arról, hogy a játék ne elvegyen, hanem hozzáadjon a The City of Lost Heavenhez.

A Mafia: Definite Edition 2020. szeptember 25-én jelent meg PC-re, PlayStation 4-re és Xbox One-ra. Tesztünk a PlayStation 4-es verzió alapján készült.

Kiemelt kép: 2K Games

Ajánlott videó mutasd mind

Kénytelen NER-céggel felújíttatni a Lánchidat Karácsony?

Négyből három jelentkező a kormányoldalhoz köthető. Az esetleg túlárazás ismét tendervisszavonáshoz és a politikai harc folytatásához vezethet, miközben meglehet, a kormányközeli cégek megbízása miatt is magyarázkodnia kell a fővárosi vezetésnek.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.