Tech

Újabb régi funkciónak int búcsút a Google

Nemrég írtunk róla, hogy a Google hivatalosan április másodikán szünteti meg a Google+ közösségi oldal fogyasztói változatát. Ettől kezdve a Google+ fiókok és oldalak elérhetetlenné válnak a felhasználók számára, az Album Archivesban tárolt fotókat és videókat is törlik. Február negyedike óta már nincs is lehetőség létrehozni új profilt, oldalt, eseményt, vagy csoportot a közösségi oldalon, most pedig újabb funkció lelövését jelentette be a cég.

Eddig nem biztos, hogy mindenkinek feltűnt, de a Google weboldalain (például a Google kereső esetében) a jobb felső sarokban egy kis csengő ikonnal jelzett widget is látható, ami alatt a keresőcég szolgáltatásainak saját értesítései kapnak helyet. A Notification Widgetet még 2011-ben vezették be, amikor a Google+ is indult, azzal a céllal, hogy egy helyen lehessen látni akár a keresőből a Google+-hoz, később pedig a Fotókhoz és a Hangoutshoz fűződő aktivitásokat.

Ahogy már egy arra üzenet is figyelmeztet, március 7. után a navigációs eszköztárról eltűnik ez az ikon. Amennyiben továbbra is értesítéseket szeretnénk kapni, a szolgáltatásokon belül (Google Fotók, Hangouts Chat, Google+) egyenként kell beállítanunk azt – már ameddig lehetséges.

Fotó: 24.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik