Tech mobilteszt

Ez most a legjobb középkategóriás kínai okostelefon

Ha van ikonikus kínai telefonsorozat, akkor az mindenképpen a Xiaomi Redmi Note-család. Ennek legújabb képviselője a RendeljKínait által megkaparintott Xiaomi Redmi Note 6 Pro, ami a széria friss és ropogós darabja. Még a 3/32-es verzió sem gyenge, az új processzor nemcsak takarékos, de hasít is, és az ára is nagyon ott van a szeren - már akár 60 000 forintért elérhető.

Gyorsan szögezzük le, hogy a Xiaomi Redmi Note 6 Pro nem a külsejével fogja lenyűgözni a felhasználókat, a színe fekete, és anyaghasználat szempontból egy tökéletes készülék, de ha vért pisilnénk sem találnák rajta egyetlen érdekes részletet sem.

Ugyanez igaz a dobozolásra is, ami piros, a Redmi 5A óta szinte az összes készüléknek ilyen, és pont ugyanaz van belül, mint korábban: a készülék, egy microUSB-kábel, egy töltő, a leírás és egy egészen jó szilikontok, amit a kínaiak mostanában mindenhez adnak, a Pocophone F1-ig bezárólag.

A készülék nem csak fekete színben kapható – Fotó: Xiaomi

Ami a Redmi Note 6 Prót megkülönbözteti a termékcsalád többi tagjától, az a képernyő tetejére tervezett notch (benyúló szenzorsziget), illetve a levehetőnek tűnő hátlap, ami a szerelést könnyíti meg, nem a felhasználóknak biztosít csere-bere lehetőséget. Az összeszerelés szokás szerint kiváló, a burkolat alumínium, és néhány extra is felsejlik a kereten: infravörös LED, jack dugó, továbbá egy microUSB-port, szóval

az USB Type-C csatlakozásról ezúttal le kell mondanunk.

Cserébe mindkét oldalon duálkamera-rendszert kapunk, hátul pedig egy tökéletes helyre került ujjlenyomat-olvasót találunk. Arcfelismeréssel viszont nincs felvértezve a telefon, így az ujjhasználat mellett marad a PIN-kód vagy a minta rajzolása.

TESZTÜZEM

Egy kis kronológikus áttekintést ejtsünk meg a Redmi Note szériáról, hiszen mi is birtoklunk egy Xiaomi Redmi Note 4-et, ami a tavalyi év végének slágertelefonja volt. Úgy is fogalmazhatnánk, hogy ekkor vette mindenki, mert az ára leesett 50 000 forint környékére. Ezt követte 2018 elején a Note 5, ami egyrészt meghízott kijelzőben, másrészt kapott egy komolyabb kamerát és szoftveresen is fejlődött. Aztán ott a mellékág, a Note 5 Pro, amit a kínaiak egyenesen az indiai piacra szántak.

Természetesen létezik a Redmi Note 6 is, amit az alsó kategóriába pozicionált a gyártó, nálunk viszont a Pro verzió járt, ami más ligában játszik, és tényleg egy egész kiváló középkategóriás készülék.

Az Androidra húzott Xiaomi-szoftver, a MIUI egyik nagy előnye, hogy remekül optimalizálják, így a 3 GB memóriával és 32 GB háttértárral szerelt modell sem érződik gyenge telefonnak. Ebben persze nagy szerepet játszik a Snapdragon 636 processzor, aminek hála a mobil nem csak gyors, de takarékos is.

A csomagolás amúgy piros, hiába látszik a képen narancssárgának – Fotó: RendeljKínait

Az új modellhez új Android 8.1 jár, a MIUI pedig 9.6-os, de a gyártó ígérete szerint ide is érkezni fog a 10-es verziószámú szoftver. Ahogy már említettük, kapunk egy szenzor szigetet, amit nehéz szeretni, ugyanis emiatt nem fér ki az akkumulátor százalékos megjelenítése, így ezt a funkciót kivették. Ráadásul az értesítések sem férnek el normálisan, szóval a divat oltárán sikerült feláldozni a praktikus funkciókat.

A kijelző 6,28 colos, 1080×2280 pixeles felbontással, a képarány pedig 19:9, így a képernyő kissé elnyújtott, ami nem feltétlenül baj, mert elég jól illik például a netes tartalmakhoz.

Ami a szenzor szekciót illeti, nagyjából mindent megkapunk, amire manapság szükségünk lehet: iránytű, giroszkóp, pedométer, GPS, két SIM-kártya foglalat, ami képes micro-SD kártyát fogadni, a Bluetooth 5 és a B20 miatt sem kell aggódni, ezzel a telefonnal mindenhol elérhető a 4G, így a net is.

MI AZ A B20?

A Band20 – másnéven B20 – a 4G-s hálózatok által itthon használt 800 MHz-es frekvenciasávot takarja, amit a mobilszolgáltatók előszeretettel használnak a ritkábban lakott területeken, kisebb falvakban. Fontos tudni, hogy minden hazai mobilszolgáltató használja ezt a spektrumot, így ha a telefonunk nem támogatja, előfordulhat, hogy főleg vidéken a 4G-s hálózat ezekkel a készülékekkel nem használható.

Ezúttal még azt a hibát sem követte el a gyártó, amit a Xiaomi Mi Pad 4 kapcsán, hogy ne fért volna bele az árba a gyorstöltés, ugyanis QC 2.0 szabvánnyal hasít a masina. Mondjuk azt nem értjük, hogy a töltő miért csak 5V/2A, miközben a telefon simán töltene 7,5 V-tal is. Ez a 4000 milliamperórás akkumulátor a legendás Note 4 üzemidejét idézi, ami takarékos használat mellett akár három napra is elnyúló üzemidőt jelent, meg egy nagy piros pontot a Xiaomi ellenőrzőjébe.

Semmi extra, de azért nem is egy csúnya készülék – Fotó: Xiaomi

A telefonnal készített képeken pedig konkrétan eldobtuk az agyunkat. Sosem gondoltuk volna, hogy a Note 4 csapnivaló kamerája után a Note 6 Pro ennyivel szebb fotókat készít. Valószínűleg a mesterséges intelligencia érdeme, de a színek elképesztőek, és a fénykezelése is remek. Az pedig külön vicces, ahogy az MI felismeri a tárgyakat és kirajzolja kis piktogram formájában, hogy mit látunk a képernyőn. A csipkebogyó virág, a fa növény, a Lada autó. A képeket itt nézhetitek meg teljes felbontásban.

A fókusz gyors, ami az olcsó készülékek kameráira nem jellemző.

Ráadásul szanaszét effektezhetjük a képet, van bokeh, panoráma, négyzet és mindenféle más mód, illetve számtalan filtert húzhatunk a képeinkre. Ráadásul kézi módban szabadon állítgathatjuk az alapvető paramétereket, mint például az ISO vagy az EV. Megkockáztatjuk, hogy a duális, 12+5 megapixeles kamerák minősége vetekszik a a Xiaomi A2 és a Xiaomi 6X nyújtotta „teljesítménnyel”.

A videók viszont már nem ilyen jók, mentségükre legyen mondva, mindegyiket naplementekor készítettük, így elég rendesen hangyásodott a kép. Ami viszont pozitívum, hogy a fókusz villámgyors és nem is rángat, ami tipikus hibája az olcsóbb gyártók olyan középkategóriás telefonjainak, mint a Maze Alpha vagy a Bluboo S1. A Redmi Note 4 még EIS-sel sem rendelkezett, nem így a Xiaomi Redmi Note 6 Pro – viszont a 4K kimaradt, csak 1080p felbontással és 30 FPS képfrissítéssel játszadozhatunk.

ÖSSZEGZÉS

A Xiaomi Redmi Note 6 Pro remek kis készülék. Megdöbbentő, hogy milyen jó az MI által támogatott kamera, és hogy a 3/32-es variáns sem érződik lassúnak. Emellé rendesen összerakták, hosszú az üzemidő,

és még gyorstöltéssel is büszkélkedhet.

Ennyiért jelenleg egyetlen jobb telefont sem tudnánk mondani, maximum a notch-ba tudnánk belekötni, amit mi nem igazán szeretünk, de hát ha ez a trend, el kell fogadni. A 3 GB /32 GB-os kiszerelés a 64RNote6P kuponkóddal 60 000 forintba kerül, míg a 4 GB / 64 GB-os változat 65 500 Ft-ért húzható be a RMnote6p kóddal, a szokásos Eu Priority Line segítségével pedig áfa- és vámmentesen juthatunk hozzá a készülékhez. Ha pedig valaki nem akar rendelni, a telefon itthon is kapható a Xiaomishopban.

Rendelj kínait!

Ha érdekelnek a kínai termékek, és első kézből szeretnél értesülni az új tesztekről, ajánljuk a RendeljKínait oldalát!

Ajánlott videó

Olvasói sztorik