Tech

Elegáns és sportos is egyszerre a Samsung Gear S3

A Classic és a Frontier verzió csak egyetlen fontosabb pontban térnek el egymástól.

A Gear S2 volt az első olyan okosóra a piacon, ami felépítésében, méretében, kialakításában, és tudásában valóban használhatónak bizonyult. A Samsung meglepő módon ott hagyta az Android Wear oprendszert, ami helyett a Tizen OS-t preferálta, és jól vizsgázott az óralap körül tekerhető gyűrű is.

Nem volt kétséges, hogy jön az utód, és arra is jó eséllyel lehetett tippelni, hogy a berlini IFA lesz a debütálás helyszíne. Azt azonban talán nem mindenki gondolta, hogy a Gear S3 egyszerre két verzióban érkezik, amivel végre sokkal egyszerűbbé tette az örök dilemmát: sportos, vagy elegáns?

Tudásban, funkciókban, méretben szinte teljesen megegyezik a Classic és a Frontier modell. Az előző oldalán két korona (gomb) található, a navigációs gyűrű (órás berkekben inkább lünetta) már nem teljesen sima, ne nem is variálták túl. A Frontier esetében a keretet óra/perc markerek díszítik, a menüben való mozgást már nem korona, hanem barázdált felületű gombok segítik.

Samsung Gear S3 Classic
Samsung Gear S3 Classic

Adódna a dolog az ellenkezőjére, de a két modell méretben megegyezik, azaz a stílusbeli megkülönböztetés nem a férfi, női felhasználókra való fókuszálást jelenti. Mindkét óra rozsdamentes acélból készült és 46 mm széles, amihez a szabvány, 22 mm-es szíjakat lehet használni.

Jöjjenek akkor a közös jellemzők: mindketten megkapták az IP68-ces szabványt, azaz vízállóak. Az 1,3 colos Super AMOLED kijelzőt (Always On funkcióval) Gorilla Glass SR+ bevonat védi a karcoktól, ugyanazt a duplamagos, Exynos chipstete használják, ami mellé 768 MB RAM, 4 GB belső tárhely, saját GPS vevő, és egy 380 mAh-s akku társul (4 napos üzemidőt ígér a Samsung).

Samsung Gear S3 Frontier
Samsung Gear S3 Frontier

Az egyetlen jelentős különbség a két modell között az (leszámítva a 62 kontra 46 grammos tömeget a Frontier javára), hogy a szabadidős, sportos verzió LTE/3G antennát is kapott, amivel a meglévő vezeték nélküli opciókon túl (WiFi, Bluetooth, NFC) egy új, a telefonálás is megnyílik. A Frontier ezen kívül hangszórót és mikrofont is kapott, ami értelemszerű, amennyiben valaki hívásokat bonyolítana vele.

A megjelenés időpontjáról és az árakról a gyártó később ad tájékoztatást.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik