Az elmúlt évtized nagy kiberbotrányai (például Assange, Manning, vagy Snowden tevékenysége) után már tényleg rá kell bólintanunk arra, hogy a világ manipulációs és háborús trükkjei egyre jobbak, az igazságról pedig tényleg nem tudjuk megmondani, hogy igaz-e vagy sem. A hírszerzési szakma a világ legjobban védett foglalkozása, mi pedig egyszerű átlagemberként sosem fogjuk tudni, hogy az innen kiszivárgó történetekben hány százalék az igazság, és mennyi a mesterien felépített fedőtörténet, amiben nyilván el van rejtve valamennyi igazság.
Alex Gibney új dokumentumfilmje, a Zero Days egy olyan kiberháborús témáról szól, amiben legalább ennyi kérdőjel található: arról a 2010-es Stuxnet vírusról, amely többek között lenullázta az iráni Natanz nukleáris központot, jó egy évvel (vagy még többel) visszavetve ezzel az iráni nukleáris programot. Emellett pedig arra is rádöbbenthette a publikumot, hogy gyakorlatilag nem hazudott sem az 1983-as War Games, sem a Terminator, sem pedig bármilyen olyan film vagy sorozat, ahol hackerek vízzel, gázzal vagy elektromossággal, esetleg nukleáris támadással játszadoznak. Ha valami számítógépen van, akkor megtörhető, és ez ellen az se véd, ha azt a gépet elzárjuk az internet elől: minden biztonsági rendszer legrosszabb pontja maga az ember, és a humán hibafaktor előjöhet egy rendszerfrissítéskor, vagy akár csak egy egyszerű pendrive véletlenszerű alkalmazásakor.
Ezen a gondolati szálon indítja el Gibney a Zero Days 114 percét, végiginterjúvolva vírusszakértőket, technikai hozzáértőket, újságírókat, valamint az amerikai, izraeli és iráni hírszerzés megszólaltatható szereplőit és ezek azok a beszélgetések, amelyek kisebb bevásárlólistányi kérdést vetnek fel mindazoknál, akik nem cyberpunkon, a 2600 fanzinokon és a telefonközpontok megtörését könnyítő trükkökön nevelkedtek. Hogy lehet megírni egy olyan vírust, ami nem egyszerűen fájlokat töröl le, hanem egy nukleáris központot robbant fel? És ki írt ilyet? És hogyan juttatták be egy nukleáris központba? És hogy jött ki onnan? És Csernobil is emiatt volt? És Paksot is meg lehet vele támadni? És Paks is bedőlne? Vagy már bedőlt, csak nem tudunk róla?
A Zero Days-t ráadásul még spoilerezni is lehet, amit nem szeretnénk, úgyhogy nem lőjük le a film szolgáltatta meglepetéseket, történetvezetéseket és tényeket (vagy ténynek beállított fiktív valamiket) sem. Az mindenesetre biztos, hogy akár stabil, akár billegő tényállást látunk, az elmúlt évek egyik legjobban összerakott dokumentumfilmjét láthatjuk a témában – sokkal kevesebb a sallang, sokkal kevesebb a félelemhajhászás és jóval több a technikai háttérinfó, amitől sokkal emberközelibbé és megfoghatóbbá válik az egész. Pontosan annyira, mint amilyennek Phiber Optik, az előző évezred egyik sokat emlegetett hackere mondta: csak azért nem törték még fel a komplett struktúrát, mert még nem kérte fel őket rá senki, de ha kellene,
Ilyen a jelenlegi világ is: adott fontosságú megbízó felett minden gép átjárható, minden letárolt titok átlátható, mindenünk átlátszó és csak azért nem törnek el vagy meg minket, mert még nem volt rá szükség. Amúgy pedig kellemes, biztonságos, félelemmentes napot kívánunk.
