Tech

Hibákra vadászik a Microsoft

microsoft (microsoft, )
microsoft (microsoft, )

A szoftveróriás úgy döntött, hogy programjai megjelenése előtt szeretné a lehető legtöbb biztonsági rést betömködni és az összes hibát fellelni.

Az új „bug bounty” (hiba-fejvadász) programot arra hozta létre a Microsoft, hogy minden szoftverét megtisztítsa a hibáktól, hogy azok szinte tökéletesen kerülhessenek a piacra. Arra korábban is volt példa, hogy a cég felajánlott egy nagyobb összeget – konkrétan 250 ezer dollárt – arra, hogy felfedjék szoftverei hibáit, de ez az első eset, hogy hosszú távú programot hirdet a problémák felfedezésére.

A Microsoft egyik vezető beosztású, a biztonsági stratégiáért felelős munkatársa szerint ez a legokosabb dolog, amit tehetnek. Korábban az volt a trend, hogy a „fejvadászok” és a felhasználók keresték meg a céget azzal, hogy hibát találtak. Most elébe mennének a dolognak, és ők maguk fizetnének fejvadászokat, hogy keressék meg a hibákat.

A program segítségével már a június 26-án a Windows 8.1 részeként megjelenő Internet Explorer 11 bevezető verzióját is megtisztíthatják a hibáktól. Az azért izgalmas, mert korábban az volt a szokás, hogy a hibavadászok csak a végleges programokkal foglalkoztak, a bevezető, bétaverziókkal nem, így jóval a nyilvánosságra hozatal után jöttek csak az első hibajavítások. Most ezt a kis rést tömi be a Microsoft azzal, hogy a bétaváltozatokat már megjelenésük előtt végignézik a vadászok, majd javítják a hibákat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik