Tudomány

30 éves a Tetris

Az AK-47 gépkarabély utáni leghíresebb szovjet export.

Kevés olyan játék van, amit az egész világ ismer – ebbe a körbe tartozik a kő-papír-olló, a Super Mario, az idén 40 éves Rubik-kocka, és a ma három évtizede megjelent Tetris.

A játékot az akkor 28 éves Alekszej Leonyidovics Pazsitnov, orosz számítógép-mérnöknek köszönhetjük, aki két társával (Dmitrij Pavlovszkijval és Vagyim Geraszimovval) hozta létre a frappáns fejtörőt, míg a Szovjet Tudományos Akadémia informatikai kutatólaborjában dolgozott.

S bár ez volt az első videojáték, amit a Szovjetunióból exportáltak az Egyesült Államokba (és nem fordítva), mivel a fiatalok állami alkalmazásban voltak, egy kopejkát sem láttak a bevételekből. Minden bizonnyal ez is közrejátszott abban, hogy a feltaláló ’91-ben disszidált és ’96-ban megalapította a mai napig létező Tetris Company nevű vállalkozást.

Maga a név egyébként a játékban használatos figurákra utal, melyek darabonként négy darab, merőlegesen csatlakozó négyzetből állnak össze. Ezeket a tudományban a “tetromino” névvel illetik, a megkülönböztetés kedvéért azonban a játékbeli alakzatok hivatalos neve tetrimino.

A játék mai napig kitartó sikerét jelzi, hogy a Tetris Company márciusban megállapodást kötött a Sonyval és a Microsofttal is, így a legújabb konzolokon is elérhető lesz ez a klasszikus. Ez már csak azért is jó hír, mert segít fogyni és a szemész is ajánlja.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik