Exkluzív interjú az RTL Klubon látható A mi kis falunk rendezőjével, valamint Boris Mihállyal, a TV2 Korhatáros szerelmét is gyártó ContentLab&Factory sorozatgyártóba befektető cég társtulajdonosával.
A Fal című vetélkedő visszatérése több műsor kezdési időpontját is érinteni fogja. Változik a Barátok Közt, az Elif, az Éjjel-Nappal Budapest, a Fókusz és a Story Extra kezdési időpontja is.
Kolosi Péter programigazgató egy interjúban elmondta, hogy a Válótársakon és az idén február elején debütáló A mi ki falunk második évadán kívül mire készülnek még, illetve hogyan értékelik a tavalyi évet.
Ismét Baló György vezeti a saját műsorát, ahol az elmúlt időszakban helyettesítőkre volt szükség. „Bátorsághiányos” közéleti szereplők nevét tartalmazó lista felolvasásával indított.
A tavalyi év estéinek 89 százalékát az RTL Klub nyerte a kereskedelmileg kiemelt korosztályban, és a legnézettebb filmek között is kevés volt olyan, ami a TV2-n ment.
A Válótársak januárban kezdődő új évada lesz az utolsó, az RTL Klub ugyanis úgy döntött, nem gyárt többet az egyik legnézettebb sorozatából. A Barátok Közt eközben barátságosabb időpontra kerül.