Média
Fischer Gábor, a TV2 Média Csopotr programigazgatója fotó: TV2 sajtóosztály

TV2: sikert sikerre halmozunk

Szalay Dániel
Szalay Dániel

újságíró. 2018. 01. 04. 16:43

Még vége sincs a hétnek, a TV2-nél máris tudják, hogy bravúros hetük van.
Korábban a témában:

A TV2 sikert sikerre halmozva indította az év első hetét

– olvasható szó szerint abban a közleményben, melyet a tévétársaság adott ki magáról csütörtökön délután, alig pár órával azután, hogy kiderült, a piacvezető RTL Klub a tavalyi évben 327 főműsoridős estét megnyert, míg a rivális TV2 csupán 28-at, és a Tények is elég csúfosan alulmaradt a rivális RTL Híradóval szemben.

Bár az első hétből még négy nap sem telt el, a TV2 közleményében máris arról beszél, hogy bravúros eredményeket ért el, sőt ezt nemcsak a főcsatornáról, hanem a teljes portfólióról is állítja, Nielsen Közönségmérés adatokra hivatkozva. Emlékeztetnek rá, hogy 2018 első munkanapjával új műsorrend lépett életbe náluk és riválisuknál (az RTL Klubnál) is. Azóta a TV2-n 19 órától minden hétköznap A Piramis, majd azt követően a Pénzt vagy éveket! című vetélkedők várják a nézőket. (Az RTL Klub eközben előrehozta a Barátok Köztöt barátságosabb időpontra, és indítja a Válótársak 3. évadát.)

Nem készül több az RTL Klub egyik legnépszerűbb sorozatából
A Válótársak januárban kezdődő új évada lesz az utolsó, az RTL Klub ugyanis úgy döntött, nem gyárt többet az egyik legnézettebb sorozatából. A Barátok Közt eközben barátságosabb időpontra kerül.

Szárnyalva jönnek a bravúros eredmények

Az eddig eltelt három nap alapján a TV2 kijelenti, a csatorna szárnyal, és mindkét saját gyártású műsora elsöprő sikert arat, kiemelt célcsoportokban, 18-49-ben, 18-59-ben és 4+-ban nem találnak legyőzőre, sőt mind a teljes napon, mind főműsoridőben a TV2 megelőzte az RTL Klubot, főműsoridőben a 18-59-es korcsoportban és a teljes lakosságban a TV2 Csoport áll az élen.

A TV2 Csoport hosszú távon építkező stratégiája már szállítja az eredményeket. A 2016 nyarán indított kábelportfólió-fejlesztés eredményeként, az alacsonyabb lefedettség ellenére is 2017 decemberében a TV2 kábelcsatornáinak sikerült megelőzni az RTL csatornákat. A TV2 új programstratégiája is beérni látszik, mert az őszi erősödő verseny után az év eleji struktúra gyorsan a nézők kedvencévé vált. A TV2 egész napban és főműsoridőben is legyőzte eddig az RTL Klubot (18-49,18-59,4+). Hamarosan további újdonságokra számíthatnak a nézők

– idézik a közleményben Fischer Gábort, a TV2 Csoport programigazgatóját.

Erősödött a verseny

A közleményben kitérnek rá, hogy 2017-ben egyértelműen erősödött az RTL és a TV2 között a verseny, majd kijelentik: a TV2 Csoport kábelcsatornái decemberben már megelőzték az RTL csatornákat. Hangsúlyozzák: a 2016 nyarán indult nagyszabású csatornafejlesztés – vagyis a számos új tévécsatorna elindítása – óta először 2017 decemberében sikerült a hónap legnézettebb kábelportfóliója címet elnyerni (18-59, teljes nap).

Azt is írják, az eredmény azért is kimagasló, mert miközben nagyrészt csökkenés jellemezte a piacot, az elmúlt évben a TV2 kábelcsatornáinak sikerült növekedést elérni. A TV2 pedig „legnagyobb versenytársával ellentétben meg tudta állítani a csökkenő tendenciát, hiszen 2017-ben megtartotta az egy évvel korábbi közönségarányát”.

A közleményben a TV2 úgy fogalmaz, külön büszkeség, hogy decemberben a portfóliójába tartozó Mozi+ volt a harmadik legnézettebb csatorna a magyar televíziós piacon (5,1 SHR%, 18-59, teljes nap). (A sikerhez valószínűleg hozzájárulhatott, hogy a mozicsatorna kódolatlanul, ingyenesen volt fogható az állami műsorszóró, az Antenna Hungária Mindig TV nevű rendszerén.)

Hozzáteszik, nem csak a kábelportfólió, a TV2 is javított eredményén, hisz 2016 decemberében 6,9 százalékos átlagos közönségarányt hozott (18-59, teljes nap), tavaly decemberben már 9,1 százalékot teljesített. A fentieknek köszönhetően a TV2 Csoport (23,1 SHR%) és az RTL Csoport (24,6SHR%) között a különbség 2017 decemberében már csak 1,5 százalékpont volt (18-59, teljes nap) – írják.

Watching tv and using remote control
Csúfos bukás volt 2017 a TV2-nek
A tavalyi év estéinek 89 százalékát az RTL Klub nyerte a kereskedelmileg kiemelt korosztályban, és a legnézettebb filmek között is kevés volt olyan, ami a TV2-n ment.

Kiemelt kép: Fischer Gábor, a Tv2 programigazgatója. Fotó: TV2 sajtóosztály

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.