Az áruház szerint Thane Telford munkamorálja nem volt megfelelő, sokszor káromkodott is, a férfi viszont azt állítja, 14 évig semmilyen panasz nem érkezett a munkájára.
Azonnali hatállyal ki kell pakolnia, és üresen visszaadnia az iszkaszentgyörgyi kastélyt. A NÖF szerint bérlő nem számolt el a külön bevételt hozó rendezvényekkel.
A csapat erősségének számító hiányzó épp egy másik meccsen játszott a klubjával. A 22 éves edző pedig azért állt be helyette, mert a cserejátékosokat nem tartotta elég jónak.
A PDSZ szerint a kormány a jogra hivatkozik, miközben éppen visszaél azzal. Megvizsgálják, meg lehet-e támadni jogilag. A PSZ a rendelet után döntött úgy, hogy csatlakozik az újabb sztrájkhoz. A DK szerint szintet lépett a tanárok elleni terror.
Rendkívüli felmentéssel szüntetik meg három főváros gimnázium pedagógusainak közalkalmazotti jogviszonyát. A tankerületek Pintér Sándor minisztériumának álláspontját követték. 24 tanár sorsa szerdán dől el. A diákok újra tüntetnek.
Callum Woodhouse 2021 januárjában azután veszítette el az állását, hogy egy térfigyelő kamera rögzítette, ahogy munka közben lerúgja egy hároméves gyerek által épített hóember fejét.
A Kölcsey gimnázium diákjai között olyan is van, aki az elbocsátások miatt három tanárát veszítette el. Tanulók mesélnek arról, miért dühítik őket leginkább a kirúgások, és mit tanultak a pedagógusoktól az évek során.