Kultúra

Antiszemitizmussal vádolták, majd kirúgták a Guardian egyik karikaturistáját

Több mint negyven évet töltött a lapnál.

Steve Bell október 10-i rajzában Izrael elnökét, Benjámín Netanjáhút bokszkesztyűben ábrázolta, egyik kezében szikével, ami Gáza alakú vágást ejt a saját hasán. Ez túl sok volt az őt negyvenkét éve, 1981 óta alkalmazó lapnak, így azonnal megszüntették a munkaviszonyát – írja a Daily Mail.

A hivatalos ok szerint felmerült a gyanú, hogy Bell valójában Shakespeare A velencei kalmár című darabjának zsidó pénzkölcsönzőjére, Shylockra utalt, aki

húst követel a nincstelen adóstól.

A grafikus szerint korántsem ez a helyzet, ő ugyanis David Levine az epeműtétje miatt méretes heggel élő Lyndon B. Johnson amerikai elnököt testén Vietnam alakú sebhellyel ábrázoló 1966-os rajzát akarta megidézni, Levine neve pedig magán a rajzon is egyértelműen látszik.

A hírt a Guardian szóvivője is megerősítette, a kommentár azonban elmaradt.

Nem ez volt az első eset, mikor Bellre az antiszemitizmus árnyéka vetült: három évvel ezelőtt, 2020 tavaszán a brit ellenzék vezéréről, a Munkáspártot vezető Keir Starmerről készített olyan rajzot, amin a széket előtte elfoglaló Jeremy Corbyn fejét kínálja egy tányéron – ez sokak szerint Caravaggio Salome Keresztelő János fejével című festményére utalt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik