Belföld

Hiller: Nem a World Press miatt rúgták ki L. Simont

Varga Jennifer / 24.hu
Varga Jennifer / 24.hu

Nem a World Press Photo kiállítás körül kirobbant ügy áll L. Simon László Magyar Nemzeti Múzeum éléről történt váratlan menesztésének hátterében – állította Hiller István MSZP-s képviselő, egykori kultuszminiszter az ATV Egyenes Beszéd című műsorában. Hiller tudomása szerint a Mi Hazánkos Dúró Dóra által gerjesztett feszültség csak apropót adott a kormánynak arra, hogy gesztust gyakoroljon a radikális jobboldal szavazói felé.

Hiller István elmondása szerint a valódi ok, hogy L. Simon László egy hónappal ezelőtt a Magyar Művészeti Akadémia közgyűlésén megakadályozta a leköszönő elnök, Vashegyi György tiszteletbeli elnökké választását. Hiller elmondta, hogy a kérdés kifejezetten L. Simon közbenjárására került le a napirendről.

„Én nagyon nagy biztonsággal mondom, hogy mivel Csák János miniszter és a Magyar Művészeti Akadémia neves zenész elnöke között egy teljesen más ügyben nagyon erős szakmai kapcsolat van – ez az Zeneakadémia ügye -, ez a szövetség elbírja azt, hogy ha megakadályozza valaki, hogy az elnökből tiszteletbeli elnök legyen, akkor a Fideszen belül bizony ez a társaság kimondottan befolyásos” – fogalmazott Hiller István, aki szerint a World Press Photo kiállítás ügye csak apropó volt. Mint mondta: „ha ez nem lett volna, akkor később találtak volna más okot”. Hiller István egyébként valószínűnek tartja, hogy a döntés előtt Csák János egyeztetett Orbán Viktor miniszterelnökkel.

Mint ismert, L. Simon Lászlót hétfő délelőtt rúgták ki, amikor éppen egy kerekasztal-beszélgetésen lett volna jelenése. Csák János azzal indokolta az egykori fideszes politikus menesztését, hogy „főigazgatóként az intézménytől elvárható jogkövetést elmulasztotta, azt érdemben felhívásra sem teljesítette, olyan magatartást tanúsított, amely a munkaviszonya fenntartását ellehetetlenítette”.

Csák ugyanis pár nappal korábban Dúró Dóra felhívása nyomán arra utasította a Magyar Nemzeti Múzeumot, hogy a továbbiakban 18 éven aluliak nem látogathatják a World Press Photo kiállítást, mivel „az sérti a gyerekvédelmi törvényt”.

L. Simon ezt elfogadta, ám a Magyar Nemzeti Múzeum viszont később jelezte, hogy nem tudja jogszerűen végrehajtani a kulturális és innovációs miniszter felszólítását, miszerint 18 évesnél fiatalabbak ne látogathassák a kiállítást. L. Simon ráadásul meg is köszönte a Facebook-on Dúró Dórának, hogy felkeltette a közönség érdeklődését a kiállítás iránt.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik