Hetilap: Lapszámok

Igazából csak utólag lehet "megjósolni" a konjunktúra beköszöntét. Számos közgazdász legalábbis ennek szellemében, meglehetősen óvatosan reagál az Amerikából, illetve Nyugat-Európából - elsősorban Németországból - érkező jelentésekre, amelyek szerint vége a recessziónak, világgazdasági fellendülés előtt állunk.
2003. 08. 07. 08:00
Általában a magyarok alapvető rokonszenvvel viseltetnek a finnek iránt, mégis, az átlagember ismeretei nem terjednek túl a nyelvrokonság-Kalevala-szauna szentháromságon.
2003. 08. 07. 08:00
az orosz Baltyika sörgyár, amely a közelmúltban már az árpalé egyik "fellegvára", Anglia piacát is meghódította. Erről az iráni üzletről persze csupán az érdekességek között számolt be az amerikai CNN hírtelevízió.
2003. 08. 07. 08:00
Az egyre kifinomultabb technikák állandó megújulásra késztetik a kéretlen leveleket szűrő szoftverek fejlesztőit.
2003. 08. 07. 08:00
A cenzúra politikai és társadalmi. A fogalom kiterjesztésével egyéb formáit is figyelembe kell vennünk: a vallásiakat (tabu, a tudás fája), a lélektanikat (felettes én).
2003. 08. 07. 08:00
Több nyomós okunk is van rá, hogy az alábbi pinot noir-t a Figyelő kíváncsi olvasói elé tárjuk. Az első persze, hogy szép itallal van dolgunk, profi kézzel kiegyensúlyozott dolgozattal.
2003. 08. 07. 08:00
Véget ért a kilencvenes évek "aranykora" az X generáció számára. A harmincas éveikben járó amerikaiak munkanélküliségi rátája meghaladja az 55 év felettiekét.
2003. 08. 07. 08:00
Magyarországon kevés a gyermekes családok igényeire ügyelő szálláshely, pedig visszatérő vendégkört lehetne így kialakítani.
2003. 08. 07. 08:00
A több mint 4 ezer előzetes letartóztatásban lévő gyanúsított közül alig néhány száz jöhet ki óvadék fejében a börtönökből.
2003. 08. 07. 08:00
Finiséhez érkezett a szerb Beopetrol olajtársaság privatizációja. Ha a szlovén Petrollal közösen induló Mol nyer, nem kevés gondot vesz a nyakába.
2003. 08. 07. 08:00
Minden designer számára alapvető kérdés, hogy miként viszonyuljon a rá hagyományozódó formakincshez, a bútortervezés tradícióihoz, a történeti stílusokhoz.
2003. 08. 07. 08:00
A világgazdaság második vonalában főként a kínai és az orosz cégek vonzották a befektetőket. A 200-as listán két magyar társaság, a Matáv és a Mol kapott helyet.
2003. 08. 07. 08:00
A K&H Bank új vezetéssel, a felügyelet a brókercég részleges felfüggesztésével, a kiemelt ügyfelek pedig pereskedéssel igyekeznek menteni a menthetőt. A rendőrségi vizsgálat egyelőre a magányos bűnös teóriájának kedvez.
2003. 08. 07. 08:00
Új rádiós részpiacot hoztak létre az elmúlt években a fővárosi prózai kereskedelmi adók, a közszolgálati Kossuth azonban megőrizte fölényét a hallgatottsági versenyben.
2003. 07. 31. 08:00
Képzeljünk el egy sétáló utcát, ahol az Eviant szürcsölő turisták helyett Dianás üveggel hadonászó csavargókat ragad el éppen a delírium.
2003. 07. 31. 08:00
Eddig csaknem egymilliárd dollárnyi kárt okozott és több embert megölt a Texas államban a napokban végigsöprő Claudette nevű hurrikán.
2003. 07. 31. 08:00
Ami a vállalkozói szellemet illeti, a jelenlegi EU-tagoknak van mit tanulniuk a jövőre csatlakozó balti országoktól.
2003. 07. 31. 08:00
Újabb fontos munkával gyarapodott a rendszerváltás történetének bőséges irodalma. Méghozzá Pozsgay Imre és Polgár Tibor A rendszerváltás (k)ára című kötetével, amely nem elsősorban fejtegetéseinek, elemzéseinek eredetisége, hanem szerzője (szerzői?) okán érdemli meg figyelmünket.
2003. 07. 31. 08:00
Olvasói sztorik