Belföld

Az érintettek számára megismerhetővé válhatnak azok a 2060-ig titkosított mágnesszalagok, amelyekre a kommunista diktatúra titkosszolgálatai másolták rá az ügynöklistákat - írja a Magyar Nemzet.
2010. 12. 09. 07:11
Eleinte több eső, zápor, majd hózáporok alakulhatnak ki, de néhol zivatar is előfordulhat. A szél fokozatosan északnyugatira fordul, többfelé viharossá fokozódik, a legerősebb szélre a Dunántúlon élők számíthatnak: néhol a 100 km/órát is meghaladhatják a lökések.
2010. 12. 09. 06:55
Eltakarítani sem volt egyszerű a mérgező anyagot, de úgy tűnik, a kárrendezés még nagyobb feladatot ad az államnak Devecserben, ahol két hónappal ezelőtt pusztított a vörösiszap. A károsultak teljesen maguk alatt vannak, miután kezd körvonalazódni, hogy mire számíthatnak. A kormány illetékese szerint az emberek hezitálása is késlelteti az újjáépítést.
2010. 12. 09. 06:45
"Alapvető hiba" volt a Moody's Investors Service hitelminősítő részéről Magyarország adósosztályzatának visszaminősítése - mondta a BBC-nek Martonyi János.
2010. 12. 09. 06:42
A gazdasági fejlődés függ a társadalmi viszonyok fejlettségétől, vagy például pénzügyi viszonyokban való jártasságától is. A Fidesz-kormány kommunikációja épp ez ellen hat – írja Oszkó Péter a vg.hu-n.
2010. 12. 08. 19:01
Többletpénzhez, 1 milliárd 730 millió forinthoz jutnak az alapellátó praxisok és a hajléktalanok ellátását biztosító szolgálatok - jelentette be az egészségügyért felelős államtitkár a szerdai kormányszóvivői tájékoztatón.
2010. 12. 08. 17:40
Árad a Zagyva, a folyó 50 kilométeres szakaszán elsőfokú árvízvédelmi készültséget rendeltek el; a ráckevei és az észak-duna-völgyi szakaszokon ugyanakkor belvízvédelmi készültség van érvényben - közölte a vízügy szerdán.
2010. 12. 08. 17:09
Selmeczi Gabriella nyugdíjvédelmi megbízott a magánnyugdíjpénztárak gazdálkodását támadta szerdai sajtótájékoztatóján.
2010. 12. 08. 15:39
Csütörtök reggel viharos széllel hidegfront érkezik Magyarországra, az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) másodfokú előzetes figyelmeztetést adott ki az ország jelentős részére.
2010. 12. 08. 15:33
Az MSZP azt tanácsolja a magán-nyugdíjpénztári tagoknak, hogy ne lépjenek át az állami nyugdíjrendszerbe. Ez az arrogáns kormány nem fog örökké tartani Magyarországon - érvel a párt. Az ellenzéki párt nagyon kockázatos egyéni stratégiát javasol.
2010. 12. 08. 13:57
A meghatározó iparágakban az emberek 69 százaléka egyetért azzal, hogy van állami tulajdon Magyarországon, ugyanakkor az állampolgárok úgy látják az állami vállalatok hatékonysága és a minőség elmarad az üzleti szféra teljesítményétől - áll az Ernst and Young Tanácsadó Kft. felmérésében.
2010. 12. 08. 13:36
Járai Zsigmond úgy látja, nem volt reális az, hogy Magyarországot leminősítette a Moody's. A Duna Televízióban arról is beszélt, hogy "lehet valami probléma a kormányzati kommunikációban, ha az alapvetően jó irányba mutató gazdasági folyamatokat az apróbb tényezők negatív kommunikációja képes ellensúlyozni".
2010. 12. 08. 12:26
Működésbe lépett az október elején megsérült X-es iszaptározó északi falán kiépített számítógépes mozgásérzékelő rendszer; tehát mostantól, szükség esetén a beépített szenzorok riasztják a Újjáépítési Kormányzati Koordinációs Központot, a Veszprém Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság ügyeletét, a Veszély Felderítő Csoportot és az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóságot.
2010. 12. 08. 12:05
Legszívesebben ruházatot és kiegészítőket vesznek karácsonyra a szeretteiknek az emberek - áll egy friss felmérésben. Az is kiderült: a magyarok előszeretettel vásárolnak utcai kereskedőktől és karácsonyi vásárokban.
2010. 12. 08. 11:45
"Bármennyire próbálnak dezinformálni, nem fogják tudni megbontani a polgári kormány külpolitikai csapatának egységét" - kommentálta Németh Zsolt külügyi államtitkár azt a sajtóértesülést, hogy ő váltja a Külügyminisztérium élén, Martonyi Jánost.
2010. 12. 08. 10:47
Olvasói sztorik