Szeptember 1-jétől akár nyolc évre is rács mögé kerülhet az a munkáltató, aki feketén vagy színlelt szerződéssel foglalkoztat munkavállalókat – írja pénteki számában a Napi Gazdaság.
Idén ismét emelkedik a maximálisan felvehető tanulmányi hitel felső határa, 25-ről 30 ezer forintra. A változás mögött nem valamiféle szemléletbeli váltás, vagy a diákok magasabb életszínvonal iránti vágya áll, a döntés gyakorlatilag az infláció okozta eróziót szüntette meg.
A Népszava birtokába került dokumentumok szerint a K&H Bank felső vezetése tette lehetővé Kulcsár Attila számára, hogy tovább folytathatta törvénysértő tranzakciót a K&H és az ABN Amro Bank egyesülése után.
Áder János, a Fidesz frakcióvezetője elismerte, hogy ő követett el hibát Lábady Tamás alkotmánybírói jelölésével kapcsolatban, a Pécsi Ítélőtábla elnöke ugyanis kijelentette, hogy újraválasztásra jelölése a hozzájárulása nélkül történt, és nem is kíván megválni jelenlegi posztjától.
A házelnök szeptember 5-ére, hétfőre összehívta az Alkotmánybíróság tagjainak megválasztását előkészítő jelölő bizottság soron kívüli ülését. Erre azért volt szükség, mert Lábady Tamás bejelentette, hogy nem vállalja a jelöltséget.
Inkább csak szöveg, az intézkedés azonban hiányzik a kormány igazságosabb oktatásért lépései mögül - véli Pokorni Zoltán, a Fidesz alelnöke. A hét lépésből hárommal ért egyet a Fidesz, míg a Pedagógusok Szakszervezete teljes mértékben támogatja a kormány közoktatást érintő lépéseit.
November 1-én lép hatályba az álláskeresési támogatás, amely az állítások szerint „nem csak nevében, hanem összegét tekintve, valamint a hozzá kapcsolódó szolgáltatásokban és filozófiájában is különbözik a jelenlegi munkanélküli ellátási rendszertől".
Október 21. és november 30. között közép és emelt szinten rendes, előrehozott, ismétlő, pótló és javító érettségi vizsgákat tehetnek a diákok. A vizsgákra szeptember 5-ig lehet jelentkezni.
Miután az MSZP és a Fidesz megállapodott arról, hogy a két konszenzusos jelölt, Bragyova András és Kovács Péter mellett Holló Andrást és Lábady Tamást szavazzák meg az Országgyűlésben, Lábady Tamás bejelentette, hogy nem vállalja a jelölést. Áder János elismerte, ő hibázott az ügyben.
Göncz Kinga esélyegyenlőségi miniszter személyes véleménye és nem az MSZP álláspontja, hogy a vatikáni megállapodás felülvizsgálatára van szükség - közölte Horn Gyula volt miniszterelnök csütörtökön egy reggeli televíziós műsorban.
Budapest a környező országokban élő magyar kisebbségek érdekeire tekintettel nemmel fog szavazni az Európa Bizottságban arra a szándékra, amelynek értelmében a Magyarországra beutazó nem uniós állampolgárok belépési díját fel kellene szorozni az itt tartózkodás napjainak számával - közölte László Boglár a szerdai kormányülés utáni sajtótájékoztatón.
Péterfalvi Attila szerint súlyos bűncselekmény, de mindenképp jogsértés történt, amikor kikerült a Nemzetbiztonsági Hivatalból (NBH) Magyar Bálint oktatási miniszter telefonbeszélgetéseinek szövege.
Tíz hónappal a választások előtt még nem késő bekapcsolódni a küzdelembe. Ha egyik jelenlegi alternatíva sem elfogadható, alapítson saját pártot! A FigyelőNet pártalapítási sorozata segít önnek, ha a bűvös ötszázalékos küszöb meghódítására készül. Ezúttal pontról pontra vesszük a szükséges dolgokat.
Az ÁPV Rt.a Budapest Airport Rt. privatizációs eljárása során minden jogszabályon alapuló kötelezettségének eleget tett és a jövőben is eleget fog tenni, ide értve a munkavállalók érdekvédelmével kapcsolatos előírásokat is – áll a vagyonkezelő szerda esti közleményében.
A kormány sikerként értékeli az sms-kampányt, teljesült az a kormányzati szándék, hogy együtt gondolkodjon az ország - mondta Batiz András kormányszóvivő szerdai kormányülést követő sajtótájékoztatón Budapesten.
Nyilvánosságra hozták annak a tizennégy jelöltnek a nevét, akik a közrádió elnöki posztjára pályáznak. Közülük azonban csak hatot hallgat meg a kuratórium szeptemberben. A továbbjutók között sem Pálffy István, sem Győrffy Miklós neve nem szerepel.
Vasárnaptól gőzerővel beindul az MSZP kampánya. A párt – két hely híján – már feltöltötte egyéni választókerületi listáját. Egyedül Nagykanizsa és Kiskunhalas kérdéses még, Karsai József azonban már biztosan indul.
Több mint 300 millió forintos állami támogatásban részesültek, és több mint 400 millió forintnyi állami megbízást kaptak a miniszterelnök korábbi és jelenlegi cégei - jelentette ki szerdán Szijjártó Péter, a Gyurcsány-bizottság fideszes elnöke.
Nincs a bírósági iratok között a Kulcsár Attila vallomásáról készült videofelvétel, amelyet a nyilvánosság is megismerhetett - közölte szerdán az MTI-vel a K and H per másodrendű vádlottjának, Kerék Csabának a védője.
Az őszi ülésszakban dönt a parlament a közgyógyellátási rendszer átalakításáról. A szocialista javaslat szerint minden tb-támogatott készítmény igényelhető lesz, valamint bevezetnék a limitált gyógyszerkeretet is. Az ellenzék szerint az ígéretek már a következő kormány kontójára hangzanak el.
Az eredeti, 2006. március 31-ei befejezési határidő 2006. június 30-ra módosulna a kivitelező módosító javaslata alapján - közölte az Egri Útépítő Rt (EGÚT) vezérigazgatója, Kolozsvári Gyula.