archívum

Az uniós pénzek fogadásával foglalkozó kormányzati szerveknél idén 1000 fő vett, illetve vesz részt térítésmentes képzésen, ahol a Miniszterelnöki Hivatal és az oktatási tárca finanszírozásában ismerhetik meg az EU regionális, szociális, területfejlesztési és mezőgazdasági politikájának egyes részleteit – írja a Napi Gazdaság.
2003. 09. 04. 07:57
A rendőrség tanúként hallgatja ki sorra a K&H Equities ügyfeleit azok után, hogy lezárult a bank és az ügyfelek közötti számlaegyeztetés a múlt héten - tudta meg a Magyar Hírlap Magyar György ügyvédtől, aki szerint ez az általa képviselt kisbefektetőkre is vonatkozik.
2003. 09. 04. 07:53
Év végéig kifizeti a kincstár az érintett kismamáknak azt a jövedelempótlékot, amelyről a Legfelsőbb Bíróság döntött korábban. A kabinet ugyanis tegnap elfogadta a pótlékok adómentességéről szóló törvényjavaslatot, ezt a parlament a jövő héten kezdődő őszi ülésszakon el is tudja fogadni. A pótlékot - amelynek összege havi 6700 forint - azok kaphatják meg, akik 2000. január 1-je és 2002. március 7-e között voltak gyesen.
2003. 09. 04. 07:44
A Veszprém megyei Szentkirályszabadja határában lévő mintegy 5 hektáros, korábban a honvédség által használt területen kíván szélerőműparkot építeni a bajai székhelyű, korábban jobbára ingatlanforgalmazással és külkereskedelemmel foglalkozó Lennova Kft. - erősítették meg a Napi Gazdaság információit a helyhatóságnál és a cégnél egyaránt.
2003. 09. 04. 07:41
A második világháború előtti rendszer egyik elemét kellene visszahozni a jelzáloghitelek esetében - mondta Hegedűs Éva, az OTP Bank ügyvezetője az Országgyűlés lakásügyi albizottságának tegnapi ülésén. Így ugyanis a bankok által kibocsátott szerződés közokiratnak minősülne, azt nem kellene közjegyzőnek ellenjegyeznie. Ezzel tetemes költséget takaríthatnának meg a hitelfelvevők, illetve gyorsulna a hitelhez jutás.
2003. 09. 04. 07:35
A jövő évtől átfogó tanfolyam elvégzéséhez és sikeres vizsgához kötik Nagy-Britanniában a brit állampolgárság megadását azoknak a bevándorlóknak, akik egyébként jogosultak erre - közölte szerdán a brit kormány.
2003. 09. 03. 18:00
A jogosult kismamák még idén, egy összegben, adómentesen és a Legfelsőbb Bíróság döntésének megfelelően kapják meg a nekik járó, elmaradt jövedelempótlékot - közölte a kormányszóvivő a kabinet szerdai ülését követő sajtótájékoztatón Budapesten.
2003. 09. 03. 17:57
A hidegétkezési jegyek adómentes értékhatárának 3.000 forintra, a melegé 6.000 forintra emelése nem változtatná számottevően a költségvetés egyensúlyát, ugyanakkor növelné az áfa-bevételeket - mondta Akar László, a GKI Gazdaságkutató Rt. vezérigazgatója egy szerdai budapesti sajtótájékoztatón.
2003. 09. 03. 16:25
A második számú német bank, a müncheni Hypovereinsbank változatlanul meg szeretné venni a magyar Postabankot - erősítette meg szerdán egy frankfurti banktanácskozáson Dieter Rampl, a HVB csoport elnöke.
2003. 09. 03. 15:14
A csütörtökön megjelenő Figyelő feltérképezte annak az off-shore cégnek az MSZP-s kapcsolatait, amelynek számláján keresztül jutott el több milliárd forint a két szír pénzváltóhoz, akik valószínűleg csak kézbesítők voltak.
2003. 09. 03. 14:54
Olvasói sztorik