Belföld

K&H-botrány – a címzett ismerős

A csütörtökön megjelenő Figyelő feltérképezte annak az off-shore cégnek az MSZP-s kapcsolatait, amelynek számláján keresztül jutott el több milliárd forint a két szír pénzváltóhoz, akik valószínűleg csak kézbesítők voltak.

„Mit tudsz [Kulcsár] Attila bankon kívüli baráti, illetve üzleti kapcsolatairól? ­Attila elég magas körökben forgott. Mivel a Brittonnak is dolgozott, így kapcsolata volt [vele] is.” A Figyelő megbízható banki forrásokból úgy értesült, hogy a fenti párbeszédben a [vele] helyett egy kormányzati politikus neve szerepel abban a jegyzőkönyvben, amelyben a belső ellenőrzés kérdéseire válaszolva Kulcsár Attila egyik közvetlen beosztottja ecseteli az ügyben kulcsszerepet játszó off-shore cég, a Britton hátterét.

A munkatárs konkrét utalásokat is tesz erre a személyre, illetve a vele kapcsolatba hozható üzleti tranzakciókra, és azt is elmondja, hogy tudomása szerint az illetőnek közvetlen részesedése nincs a vállalkozásban. Azt azonban világossá teszi: a K&H Equities jelenleg bécsi őrizetben lévő, sikkasztással gyanúsítható volt befektetési tanácsadója folyamatosan érzékeltette, hogy a Britton mögött a “nagypolitika” áll. A Kulcsár Attila kiemelt ügyfélköréhez tartozó, a szocialistákhoz köthető cég valós tulajdonosi háttere azért érdekes, mert a rendőrség az előző ciklusban az állami autópálya-építési üzletben jelentős megrendeléseket szerző Betonút Rt.-től elsikkasztott mintegy 10 milliárd forint nyomait követve ennek a cégnek az átutalásait is vizsgálta.

A Figyelő értesülései szerint az utóbbi két évben jórészt a Brittonnak, valamint magyarországi bejegyzésű társaságainak számlájáról több milliárd forintot utaltak át előbb a Montrade és a Balmoral nevű off-shore cégekhez, onnan pedig a pénz nagy része még ugyanazon a napon két szíriai állampolgárságú magánszemély különböző pénzintézetekben vezetett számláira került, esetenként 2-200 millió forintos tételekben. A múlt héten pénzmosás gyanújával előzetes letartóztatásba helyezett E. A. Hasszan és menekülésben lévő társa, M. Abdo ezeket a “furcsa” küldeményeket elfogadta, készpénzben felvette, majd ­ feltételezések szerint ­ “legalizálta”: saját számlájáról átutalta vagy egyszerűen átnyújtotta a valószínűleg előre megjelölt címzetteknek.

Rejtőzködő tulajdonosok

“Nem ismerjük, soha nem találkoztunk a kormányfővel, Mészáros János csupán névrokona a miniszterelnök barátjaként emlegetett Mészáros Jánosnak” ­ mondta a K&H botrány kitörésekor a Portfolió.hu internetes újságnak a Britton-csoport két hazai vezetője a vállalkozás politikai kapcsolatait firtató kérdésre. Az üzleti portál azt akarta kideríteni, hogy mennyiben játszott szerepet a 2002-es kormányváltás abban, hogy a magyar állami tulajdonban lévő Eximbank, a projekt 60 százalékát kitevő, 2,5 milliárd forint értékű hitelt folyósított a kormányfő barátjaként ismert erdélyi üzletembernek, Mudura Sándor valamint a Britton Kft. tulajdonában álló Lotus Plaza nagyváradi bevásárlóközpont finanszírozására, amelynek egyébként a Betonút Rt. a kivitelezője. Az interjúban a Britton vezetői, Kerék Csaba és Mészáros János hangsúlyozták: a hitelfelvételi procedúrát 2002 elején, a választások előtt beindították, a kérelemre „a pontot még az előző vezetés tette fel”, igaz, a kölcsönt végül csak 2002 júliusában kapták meg.

Az igazi tulajdonosait egy off-shore cég mögé rejtő Britton az üzleti életben csak 2001 júliusától jelent meg. Az autópályapénzekből megizmosodó Betonúttal kezdettől fogva rendszeres üzleti kapcsolatokat ápolt, de csak most nyáron, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) által szabálytalannak ítélt Pannonplast-felvásárlás egyik főszereplőjeként került reflektorfénybe.

A Britton-csoport szocialista kapcsolatait több forrás megerősítette, amire részben magyarázat az érdekeltségeket jegyző két vezető üzleti előélete is. A Figyelő csütörtökön megjelenő száma részletesen levezeti, hogy a Britton vezetői milyen üzleti kapcsolatban voltak MSZP-hez közeli üzletemberekkel és vállalkozókkal.

Kerék útja

Kerék Csabáról azt írja a Figyelő, hogy pályafutása során először vezető az állami kézben lévő Ipari Fejlesztési Bank (IFB) Rt. tulajdonában lévő Infobridge Vállalkozásszervező Kft.-nél volt (1988 novemberétől a felszámolás megkezdéséig, 1995 júliusáig), ahol ügyvezetőként dolgozott, de ugyanitt 1991 és 1995 között szerepelt a tulajdonosok között is. A fő részvényes az 1992-től nevét Corvinbankra változtató, majd 1997-ben a Konzumbankba beolvadó IFB, amelynek vezetőségében Kerék Csaba kinevezésekor számos jól ismert név olvasható.

A bank vezérigazgatója Pázmándi Gyula vegyészmérnök, mérnök-közgazdász volt, aki jelenleg tagja ­ a Britton-érdekeltsége révén, Kerék és Mészáros mellett ­ a Pannonplast igazgatóságának. Az IFB irányításában részt vett még a műanyagipari cég jelenlegi elnöke, Fehér Erzsébet; az erős szocialista kapcsolatairól ismert jelenlegi Malév-elnök, Huszty András; továbbá a Horn-kormány későbbi ipari minisztere, majd a Mol elnöke, az MVM jelenlegi vezérigazgatója, Pál László. A bank felügyelő bizottságában pedig helyet foglalt 1994 és 1996 között az MSZP egykori vállalkozói tagozatát vezető Hujber Ottó is.

Kerék Csabát később, 1996 és 1997 között a Dermo Trade igazgatóságában találjuk; a cégben ­ amint arról a HVG többször is beszámolt ­ kétes hírű nagykanizsai olajvállalkozótól kezdve Bartha Ferenc egykori jegybankelnökön (az IEB jelenlegi elnökén), valamint Füzessy Tibor volt titkosszolgálati miniszteren át sokan megfordultak. Kerék Csaba 1997-ig fb-tag volt a Hungarobroker Rt.-ben is, mely cég a KISZ utolsó első titkára, a későbbi Caola-tulajdonos Nagy Imre és társa, Benkő László érdekeltségébe tartozott. Ugyanebben a testületben megfordult Csintalan Sándor egykori MSZP-s képviselő is.

Vállalkozó szellem

Az Orbán-kormány első két évében “visszahúzódó” Kerék Csaba 2000-től ismét számos vállalkozásban megjelenik: ekkortól fb-tag a Kulcsár Attila által alapított, a K&H Bankhoz csak a nevében kapcsolható KH Invest Kft.-ben. Kerék 2001 áprilisától szintén fb-tag a Synergon Számítástechnikai Rt.-ben.

A Britton kft fő tulajdonosa 2003 februárjáig az Egyesült Államokban bejegyzett Britton Interinvest Llc. volt, ezután Kerék Csaba és társa, Mészáros János is tulajdonosként szerepel. Mészáros sem teljesen ismeretlen a politika világában. A tanácsadói üzletágból érkezik, 2000-ben és 2001-ben a K&H Bank corporate finance igazgatója, a szintén a Britton tulajdonában lévő Kartonpack elnöke, korábban tagja volt a BKV Rt. felügyelő bizottságának az SZDSZ-delegáltjaként.

A Britton 2001 nyarától kezdett lázas terjeszkedésbe, ekkortól datálódik a kapcsolat a Betonút Rt.-vel, s az végül a nagyváradi Lotus Plaza építésével ért be. Az avatóünnepségen megjelent Garamszegi Gábor, az autópálya-építő cég egyik vezérigazgató-helyettese és résztulajdonosa, egykori MSZP-s fővárosi képviselő, aki szintén rajta van Kulcsár kiemelt ügyfeleinek listáján.

Idén márciusban újabb Britton­-Betonút ügylet született: a korábban az építőipari cég, most az egyik tulajdonos felesége nevén lévő Autoneuheiten Beton Bt. megvásárolta a Brittontól a visegrádi szállodát birtokló BR Thermal Hotels Kft.-t. A választások után Mészáros és Kerék egyébként megjelenik még az Erős János vezette MFB-hez tartozó Hungexpo Reklám Rt.-ben is: tavaly novembertől idén áprilisig ők a vezérigazgatói a cégnek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik