A régóta készülő, most hivatalosan nyilvánosságra hozott tervezet egyik sarkalatos pontja, hogy az állampolgárságra pályázóknak meg kell tudni értetniük magukat angolul, walesiül vagy a skót nyelvjárás alapjául szolgáló gael nyelven. A hangsúly természetszerűleg az angolon van; a másik két nyelvet a brit őslakosok közül is igen kevesen beszélik első nyelvként.
Mindemellett a jelölteknek vizsgán kell bizonyítaniuk, hogy képesek a mindennapi életben felmerülő olyan intéznivalók megoldására, mint például az elektromos áram, a gáz vagy a telefon bevezettetése a lakásba.
A követelmények között van a brit parlamenti demokrácia működési mechanizmusának ismerete, a brit politikai intézmények – köztük a monarchia és a választási rendszer – működésének megértése, a háború utáni brit történelem megismerése.
A pályázóknak igazolniuk kell, hogy legalább öt éve folyamatosan és legálisan élnek az Egyesült Királyságban; ha egy brit állampolgár házastársaként kerültek az országba, elegendő három év is. Ha az állampolgár-jelöltek elbuknak a vizsgán, nem kaphatnak brit útlevelet és szavazati jogot sem, jóllehet tartózkodási engedélyüket ebben az esetben sem vonják meg.
A kormány tervezetével szembeni első bírálatok között volt, hogy a bevándorlóktól olyan átfogó tudásanyag ismeretét követelik meg, amilyennel a született britek jelentős része sem bír. A liberális demokrata ellenzék belügyminiszter-jelöltje emellett felhívta a figyelmet arra, hogy a tervezet kizárhatja a brit állampolgárságból azokat az egyébként jogosult kérelmezőket – főleg az idősebb bevándorlókat -, akik “oktatási előélet híján” már nem képesek a követelmények teljesítésére.
Nagy-Britanniában – elsősorban is Londonban – igen jelentős azon bevándorló közösségek létszáma, amelyek tagjai alig, vagy egyáltalán nem beszélnek angolul. Egy kormányzati tanulmány már az 1990-es évek végén azt mutatta ki, hogy a csaknem 10 milliós London Európa legkuszább nyelvi dzsungelévé vált, ahol összesen 275 nyelvjárás honos. A felmérés szerint egyetlen kelet-londoni iskolában a diákok összesen 29 nyelvet beszéltek anyanyelvként.
A Londonban honos nyelvjárások közül nem hiányoznak a világ legegzotikusabbjai sem: beszélik itt sok egyéb mellett a waray-warayt, amely a brit fővároson kívül csak egyetlen dél-csendes-óceáni szigeten él, a patuát, amelyet Indiában is csak 16 ezren ismernek, a Szenegálban szórványosan előforduló wolofot, s a Szudánban fellelhető dinkát. A nem angol ajkú londoniak zöme azonban valamely nagyobb ázsiai nyelvjárást használ, ezek közül a leggyakoribb a bengáli, a gudzsaráti, a pandzsábi, az urdu, a hindi és a kantoni.
