Az Egyesült Államokkal folyó kereskedelmi vitában Kína csütörtökön büntetővámok bevezetésével fenyegetőzött az amerikai importra és egy tervezett amerikai nagybevásárlást rögtön le is mondott.
A török rendőrség azonosította azt a két öngyilkos merénylőt, aki csütörtökön támadást hajtott végre Isztambulban két brit érdekeltség ellen. Két török állampolgárról van szó.
A KBC Bank & Insurance Group csütörtökön közzétett jelentése szerint 20 millió eurót különített el mérlegében a K&H Equities Rt.-nél felmerült problémák kezelésére - olvasható a Napi Gazdaságban.
Jelentősen mérséklődött a reálbér-dinamika szeptemberben, főként amiért a költségvetési szektorban a viszonyítási alapba bekerült a tavalyi 50 százalékos illetményemelés - olvasható a Világgazdaságban. A versenyszektorban is csökkent a reálkeresetek növekedési üteme, ami arra utal, hogy megkezdődött a bérkorrekció. A költségvetési szektor létszámállománya azonban nem csökken.
Szűkítené a Sulinet Expressz program adókedvezményt adó termékkörét januártól a kormányzat. Leginkább a számítógéphez szorosan nem köthető termékek kerülhetnek ki az akcióból, de egyelőre nincs végleges lista - olvasható a Világgazdaságban.
Nemcsak a havi 4078,92 eurós kezdő bruttó fizetés, a biztos és kiszámítható életpálya, továbbá a későbbi folyamatos jövedelememelkedés miatt járnak jól azok a diplomás magyarok, akik sikeresen jutnak túl az EU-intézmények felvételi versenyvizsgáin . Az uniós intézményekben befutható karrier egyik további vonzó velejárója a magas nyugdíj - írja a Világgazdaság.
A lakásfenntartás költségei többszörösére emelkedtek a rendszerváltozás óta. Csak a vezetékes energiahordozók árának emelése okán évente 80 milliárd forinttal nőtt a lakosság kiadása változatlan fogyasztás mellett - olvasható a Népszabadságban.
A Közszolgálati Műsorkészítők Szakszervezetének elnöke szerint az ORTT Panaszbizottsága megállapította, hogy nem sértette meg a médiatörvényt az közszolgálati televízió nemrégiben megszüntetett Éjjeli menedék+1 című műsorának utolsó adása.
Az Sky Europe Hungary Airlines eleget tett minden olyan jogszabályi követelménynek, amely szükséges ahhoz, hogy a nemzetközi menetrend szerinti légiforgalomban részt vegyen - tájékoztatta közleményben a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium (GKM) csütörtökön az MTI-t.
Gépkocsibalesetben elhunyt egy Irakban alvállalkozóként tevékenykedő magyar cég kiküldöttje, egyelőre tisztázatlan körülmények között - tájékoztatta a Külügyminisztérium szóvivői irodája csütörtökön az MTI-t.
A testület egyharmada sem támogatta a Magyar Televízió Rt. elnökének leváltását a közszolgálati médium közalapítványi kuratóriumának csütörtöki ülésén tartott szavazáson - közölték a tanácskozást követő sajtótájékoztatón.
A 25 életet kioltó isztambuli robbantás, a New York-i tőzsdenyitás előtti téves Fehér Ház-i riasztás, valamint a Mol-PKN kapcsolatról szóló hírek alakították a kereskedést a BÉT-en. Az eredmény: hatalmas forgalom és nagy esés.
A délelőtti isztambuli robbantások hírére 9300 pont alá esett a BUX, majd 9400 fölé erősödött. A mélypont 9270,13 pont volt - nem sokkal a New York-i nyitás után. Záráskor a BUX 9325,82 ponton állt, így szerdáho
A Magyar Lapkiadók Egyesülete sajnálattal veszi tudomásul, hogy a nyomtatott sajtótermékekre vonatkozó általános forgalmi adó az országgyűlési végszavazás eredményeként a 15 százalékos kategóriába került, ez az adószint ugyanis messze meghaladja az Európai Unióban használatos mértéket – áll az egyesület által kiadott sajtóközleményben.
A szervezet szerint a magasabb adótartalom miatt a lapárak további emelkedésére lehet számítan
A 2002-ben működő magyarországi szervezett bűnözői csoportok számát nyolcvanra teszik a szakemberek. A bandák száma állandóan változik, összlétszámuk pedig többezres.
A Magyar Nemzeti Banknak magasan kell tartania kamatait, hogy vonzók maradjanak az államkötvények a külföldi befektetők számára - mondta a központi bank elnöke, Járai Zsigmond csütörtökön tévényilatkozatban.
Amikor a költségvetés és a folyómérleg hiánya nagy, avagy az egyensúly bizonytalan vagy gyenge, a külföldiek csak magasabb kamatra hajlandók magyar kötvényeket venni - mondta Járai.
A jegybankelnök azt mondta, hogy a ga
A Vasutasok Szakszervezete (VSZ) a sajtóból értesült arról, hogy a kormány 2003. november 19-i ülésén döntött a Magyar Államvasutak Rt. 2004. évi finanszírozásáról, illetve a 2006-ig végrehajtandó létszámcsökkentésről – áll a szakszervezet által kiadott sajtóközleményben, melyet a szakszervezetek.hu oldalon hoztak nyilvánosságra.
A VSZ finanszírozásról szóló döntést ismételten csalódással fogadta. A szervezet szerint kormánydönt
Az Egyesült Államok munkaügyi minisztériumának csütörtökön ismertetett adata szerint a munkanélküli segélyért először folyamodók száma 15 ezerrel 355 ezerre mérséklődött , a Dow Jones Newswires által megkérdezett elemzők 4 ezer fős bővülést vártak.
Az elmúlt négy hét átlagában a segélykérők száma 367 250-re süllyedt, közel három éves mélypontra hanyatlott, az egy héttel korábbi 376 250 főről.
Az adójogszabályok, de különösen a végrehajtási szabályok megalkotása területén lemaradásban van a magyar jogalkotás, ami igen nehéz helyzetbe hozhatja jövő tavasszal, az EU-csatlakozás előtt a vállalatokat és a hatóságokat is - jelentette ki Erdős Gabriella, a PricewaterhouseCoopers üzlettársa a könyvvizsgáló-tanácsadó csütörtöki, "Adó 2004" című konferenciáján.
A PwC szakembere szerint ugyan a jogszabály-módosítások jelentős lépések
Évekig osztrák-magyar versenyfutás folyt a legnagyobb lengyel olajcég részvényeiért, most a lengyelek inkább stratégiai partnerséggel és kereszttulajdonlással próbálkoznának.
Pályakezdők Hete címmel csütörtöktől egy héten át Békés megye nyolc munkaügyi központjában mintegy 800 munkahellyel várják azokat a fiatalokat, akik már befejezték a tanulmányaikat, de nem tudtak elhelyezkedni.
Együttműködési megállapodást kötött csütörtökön a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium (FVM) és a Tej Terméktanács a tejpiaci feszültségek enyhítésére.