Belföld

Eurócsatlakozás: változatlan feltételek

Nem tervezik az eurózóna csatlakozási kritériumainak változtatását, az euró bevezetésének feltétele a maastrichti kritériumok teljesítése marad - mondta Hans Eichel német pénzügyminiszter Berlinben csütörtökön, amikor találkozott László Csaba magyar pénzügyminiszterrel.

Magyarország eurózónához történő csatlakozásának tervéről, az ERM II-es árfolyamrendszer mielőbbi bevezetéséről és az ezekhez szükséges feltételekről tájékoztatta László Csaba pénzügyminiszter német partnerét – közölte a Pénzügyminisztérium.

A közlemény szerint Hans Eichel hangsúlyozta, hogy Németország támogatja Magyarország gazdasági és pénzügyi törekvéseit. A felek egyetértettek abban, hogy ez a kormány és a jegybank szoros együttműködését igényli. A német pénzügyminiszter elismeréssel szólt a magyar reformokról és úgy vélte, hogy Magyarországnak jó esélye van az euró bevezetéséhez szükséges célok és stratégia megvalósítására.

A két pénzügyminiszter megbeszélésén megállapította, hogy mindkét országban fontos költségvetési törvényjavaslatról kell dönteniük a döntéshozóknak. Németország éppúgy a stabil költségvetési politikában és a gazdasági növekedés fellendülésében érdekelt mint Magyarország. A felek egyetértettek abban, hogy a sikeres magyar privatizáció miatt is a magyar gazdaság szoros szálakkal kötődik az Európai Unióhoz, azon belül Németországhoz. László Csaba budapesti látogatásra hívta német kollégáját, amire leghamarabb 2004. tavaszán kerülhet sor.

 

 A maastrichti-kritériumok közül az ERM-II átvétele jócskán tartalmaz bizonytalanságot. Az ERM-II-ben nincsen pontosan meghatározva, hogy az árfolyam hány százalékos sávon belül mozogjon, ez minden csatlakozó ország vonatkozásában más és más lehet, az Európai Unió döntéshozóinak függvényében. Nem valószínű ugyan, hogy az Ecofin eltérően kezelné az egy körben belépőket, de könnyen előfordulhat, hogy a korábbi csatlakozóknál rendszerint alkalmazott +-15 százalékos sáv helyett Magyarország is szigorúbb követelményekkel találkozik. Az Európai Unió abban sem egységes, hogy hogyan kezeli az árfolyam kicsúszását az ERM-II rendszeréből, ami mellé az árfolyam stabilan tartásának kritériuma is társul. A szakértők szerint a felértékelődést hajlamosabb tolerálni az Ecofin mint a leértékelődést.

Lengyelország plusz-mínusz 15 százalékos sávot kér

Lengyelország minden bizonnyal kérni fogja az EU-t, hogy valutájára plusz-mínusz 15 százalékos sávot alkalmazhasson az ERM-II.-ben, az euróövezeti tagság előszobájában, és lehetőleg rövidebb ideig is kelljen tartózkodnia az ERM-II.-ben.

– Lengyelország csakúgy, mint más csatlakozó országok, minden bizonnyal véleményt kér arra nézvést, hogy a széles sávot alkalmazhassa, és rövidebb legyen a kötelező tartózkodás ideje az ERM-II.-ben – mondta a Lengyel Nemzeti Bank pénzügypolitikai bizottságának tagja, Dariusz Rosati pénteken Varsóban egy EU szervezte pénzügyi tanácskozás közben újságíróknak.

Az EU-hoz jövőre csatlakozó országok szeretnék, ha az euróövezeti tagságra készülve, az európai átváltási mechanizmus (ERM-II.) kötött árfolyamrendszerében az ott most érvényes plusz-mínusz 15 sávban mozoghatna valutájuk árfolyama a középvonalhoz képest. Az EU részéről ellenben tavasz óta több jelzés érkezett arra, hogy a felkészültség igazi mércéjéül plusz-mínusz 2,25 százalékos sávot alkalmaznának, azt, amely az euróövezetet alapító tagokra volt kötelező az ERM-I.-ben, amelyet az euróövezet 1999. januári megalakulásakor váltott fel az ERM-II. Az euróövezeti tagságnak egyebek közt az is feltétele, hogy a belépő ország előzőleg legalább két évet töltsön el az ERM-II.-ben.

A EU-ba jövőre belépő országok különféle stratégiákkal érhetik el az euróövezeti tagságot, de felkészültségüket egyforma kritériumok szerint ítélik meg, és ezek a feltételek azonosak azokkal, amelyeket a jelenlegi euróövezeti tagokra alkalmaztak – mondta az Európai Központi Bank (EKB) elnöke, Jean-Claude Trichet egy bankártanácskozáson a németországi Kronbergben csütörtök este.

Trichet szerint is minden a régi

A EU-ba jövőre belépő országok különféle stratégiákkal érhetik el az euróövezeti tagságot, de felkészültségüket egyforma kritériumok szerint ítélik meg, és ezek a feltételek azonosak a jelenlegi euróövezeti tagokra vonatkozókkal – mondta az Európai Központi Bank (EKB) elnöke, Jean-Claude Trichet egy bankártanácskozáson a németországi Kronbergben.

“Nincs egységes ösvény, amelyet javasolni lehetne minden csatlakozó országnak. Jelenleg az EKB nem ellenez semmilyen sajátos stratégiát, feltéve, hogy alapos gazdasági megfontoláson nyugszik. Nem lesz semmiféle pótkritérium, de nem is enyhülnek a kritériumok. Sem több, sem kevesebb” – hangsúlyozta a bankelnök, hozzátéve, hogy a “felvételi eljárás” szigorú, de méltányos lesz. Hozzátette: ami mindazonáltal ajánlható, az az, hogy a csatlakozó országok törekedjenek fenntartható módszerekre az euróövezet felé haladtukban, az egy főre számított jövedelmi és termelékenységi mutatókat és más reálgazdasági mutatóikat közelítsék a jelenlegi euróövezeti tagokéihoz.

Veres János, a Pénzügyminisztérium politikai államtitkára szerint az ügyben hozandó konszenzusos döntés miatt nagyon fontos, hogy Németország pénzügyminisztere a magyar pénzügyminiszterrel folytatott csütörtöki tárgyalásain egyetértett azzal, hogy Magyarország a lehető legrövidebb időn belül csatlakozni kíván az ERM-II árfolyamrendszerhez. A csatlakozó országoknak az ERM-II rendszerben eltöltött legalább két év után léphetnek be az vezethetik az Európai Monetáris Unióba.

A magyar kormány az ERM-II csatlakozásról folytatandó tárgyalások során az MNB-vel együtt arra törekszik, hogy reális és kiegyensúlyozott, a magyar gazdaság érdekeinek megfelelő árfolyamot fogadtasson el – mondta Veres pénteken a WestLB Hungaria Bank által szervezett kerekasztal-beszélgetésen.

Az államtitkár hangsúlyozta, hogy Magyarország 2008. január 1-i az Európai Monetáris Unióhoz megvalósítható cél, amit a kormány a jegybankkal közösen fogadott el. Az államtitkár cáfolta, hogy az államháztartási hiány jövőre nagyobb lesz, mint tervezik, s úgy vélekedett, a 2004-re kitűzött 3,8 százalékos hiányt a parlamenti szavazás során sikerül majd elfogadtatni a rendkívül sok módosító indítvány ellenére.

Giancarlo Perasso, a WestLB London vezető elemzője szerint Magyarország számára az ERM-hez való csatlakozás előtt különösen 2006 lesz nehéz év. Nem csupán azért, mert egyes 2006-os makro mutatókat már figyelembe vesznek az értékelés során, hanem azért is, mert 2006-ban választások lesznek Magyarországon, és külföldi spekulatív támadások is elképzelhetők.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik