Belföld

Amerikában tárgyal Schröder kancellár – szent a béke

admin
admin

2003. 11. 21. 11:03

Egyidejűleg, de a munkát megosztva tárgyal Amerikában Schröder kancellár és Fischer külügyminiszter.

A német külügyek irányítója csütörtökön azt mondta, hogy nem a gazdasági globalizáció a jelen kor lényege, hanem az, hogy sikerül-e vagy sem megvalósítani a nyugati demokratikus értékek globalizációját. Ezeket az értékeket és a civilizált, a szabadság alapján működő államokat ugyanis létükben fenyegetik a tekintélyuralmi rendszerek megvalósításán fáradozó terroristák – mondta Joschka Fischer.

Eközben a német kancellár, aki Budapestről utazott New Yorkba, főként gazdasági megbeszéléseket folytat a legnagyobb amerikai pénzintézetek és óriás befektetők képviselőivel. Pillanatnyilag sokmilliárd dollárral több amerikai tőke nyomul be Németországba, valamint más nyugat-európai országokba, mint amennyi Európából, Németországból Amerikába. Ez is hozzájárul az euró erősödéséhez a dollárral szemben.

A német kancellár zsidó vezetőkkel is tárgyalt. Igyekezett őket biztosítani afelől, hogy ha valahol Európában, akkor Németországban a politika mindent megtesz az antiszemitizmus újjáéledésének megakadályozásáért. Egy frissen kiadott közvélemény-kutatás ettől függetlenül azt jelzi, hogy minden ötödik németnek rossz a véleménye általában a zsidókról.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Saudi soldiers stand guard as a Saudi air force cargo plane, carrying aid, lands at an airfield in Yemen's central province of Marib, on February 8, 2018. (Photo by ABDULLAH AL-QADRY / AFP)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.