Belföld

Bővülő román-magyar kereskedelmi kapcsolatok

Románia és Magyarország között a kölcsönös befektetések jelentős gyarapodása várható - állapította meg csütörtökön Kolozsváron Halász János, a Magyar Befektetési és Kereskedelemfejlesztési Közhasznú Társaság (ITDH) romániai hálózatának vezetője.

Halász azon a sajtótájékoztatón beszélt, amelyen beszámoltak a Kolozsváron november 28-29-én kezdődő, az ITDH és a Kolozs megyei kereskedelmi és iparkamara szervezésében rendezendő román-magyar üzletember-találkozóról. A szervezők a kis- és a közepes vállalkozások jelenlétére számítanak, mivel Romániában 4285 magyar, illetve román-magyar vegyes tőkéjű vállalatot jegyeznek, s ebből csak 85 számít nagy cégnek. A legfrissebb adatok szerint Románia importjában Magyarország a hetedik partnernek számít, megelőzve olyan uniós tagállamokat, mint Nagy-Britannia és Ausztria.

A kereskedelmen túl a két ország az idegenforgalom terén is komoly partnernek számít, mivel a külföldre utazó románok első számú célországa Magyarország, emellett a Romániába érkező turisták közül minden harmadik magyar. A magyarországi cégek jegyzett törzstőkéje Romániában eléri a 230 millió dollárt. Halász János szerint azonban ez az összeg figyelmen kívül hagyja a cégek forgalomban lévő aktíváit és a vállalatok vagyonát. Úgy vélte, hogy a magyar beruházások valójában elérik az 500-600 millió dollárt.

Egyes romániai megyékben a magyar tőke meghatározó súlyú, az első helyen álló Hargita megyében például több mint 54 százalék a külföldi beruházásokon belül. Második helyen Kolozs megye áll, ahol a külföldi tőke 46 százaléka származik Magyarországról. A rangsorban a harmadik Maros megye, ahol a magyarországi tőke a külföldről érkező befektetések egyharmadát teszi ki. Magyarország Európai Unióhoz való csatlakozását követően Románia és Magyarország között jelentősen növekedhet a kölcsönös befektetések mértéke. Az ITDH romániai hálózatának vezetője szerint az unió vámhatára arra készteti majd a román vállalkozókat, hogy logisztikai központokat hozzanak létre Magyarországon, és onnan lássák el az unió piacát termékekkel. A minél vonzóbb beruházási környezet megteremtése érdekében a magyar kormány egyebek között a társasági adó csökkentését tervezi.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik