archívum

Horvátország egyetlen magánkézben lévő hajógyára csődhelyzetben: a zágrábi kormány úgy döntött, hogy mégsem folyósít a Lenac gyárnak 1,8 millió dollárnak megfelelő kölcsönt, mivel az csak szaporítja adósságát. A mintegy 1200 dolgozó több hónap óta nem kapott fizetést sem. A fordulatot Ljubo Jurcic gazdasági miniszter jelentette be csütörtökön a horvát kabinet ülése után. A gyár adóssága 122 millió dollár körül van, több esetben mentet
2003. 11. 27. 16:26
A bankközi devizapiacot ideges hangulat és magas forgalom jellemezte csütörtökön, miközben a forint 120 bázisponttal gyengült. A kereskedők szerint a jegybank - ígéretéhez híven - nem avatkozott be a piacon.
2003. 11. 27. 16:08
A norvég állami tulajdonban lévő Telenor távközlési vállalat a negyedik negyedévre eredményességének a javulását jelezte előre, és különösen bizakodó hangot ütött meg oroszországi érdekeltségével kapcsolatban. A Telenor a Pannon GSM tulajdonosa.
2003. 11. 27. 15:45
Oroszország azt tervezi, hogy " megfelelő időpontban " megváljon a legnagyobb orosz olajtársaságban, a Lukoilban meglévő állami részesedéstől - közölte Alexander Brawerman vagyonügyi miniszter-helyettes. Arról Brawerman nem beszélt, hogy milyen formában értékesíti az állam még meglévő 7,6 százalékos tulajdoni részét, sem arról, hogy mekkora bevételt remél attől az akciótól.
2003. 11. 27. 15:29
A középvállalatok szerepe tavaly is jelentős volt a GDP termelésében és a foglalkoztatáson belül. Tőkevonzó képességük, exportteljesítményük meghatározó a gazdaságban.
2003. 11. 27. 15:21
"Elfogadhatatlan a bírák faj, felekezet vagy akár nem szerinti diszkriminációja" - szögezte le a Legfelsőbb Bíróság elnöke az MTI-nek telefonon nyilatkozva. "Ebben a tekintetben álláspontom konzekvens, a bírói kar védelmében eddig és ezután is minden esetben fel fogok lépni" - jelentette ki a Ljubljanában tartózkodó Lomnici Zoltán a telefonbeszélgetés során.
2003. 11. 27. 15:14
A The Moscow Times szerint egymilliárd dollár adó előtti nyereségre tehet szert az Eural Trans Gas Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. magyarországi off-shore kereskedelmi vállalat, amely egy nappal azelőtt kapott ügynöki megbízást az orosz állam ellenőrizte Gazpromtól évi 36 milliárd köbméter földgáz Türkmenisztánból Ukrajnába való szállítására, mint hogy tavaly december 6-án bejegyezték.
2003. 11. 27. 13:47
A kormány elfogadta a kistérségek területi beosztásra vonatkozó javaslatot, és az erről szóló kormányrendelet rövidesen megjelenik - mondta Kovács Flórián László, a MeH Nemzeti Területfejlesztési Hivatalának elnöke csütörtökön sajtótájékoztatón Budapesten.
2003. 11. 27. 13:41
A forint csütörtökön dél körül 6,73 százalékon állt a sáv erős oldalán a bankközi devizapiacon, a reggeli 6,39 százalékos helyzetéhez képest 34 bázisponttal erősödött, a szerdai záró értéknél azonban még mindig 72 bázisponttal alacsonyabban volt.
2003. 11. 27. 13:27
Az orosz főügyészség csütörtökön megerősítette, hogy szerdán házkutatást tartottak a Jukosz-Moszkva (Yukos-Moscow) irodáiban, és további dokumentumokat foglaltak le, az olajcég részvényeseinek közgyűlése előtt.
2003. 11. 27. 13:17
Tömeges SMS-t küldve igen hatékonyan lehet eljuttatni információkat a mobiltulajdonosok tetszés szerint meghatározott, akár többezres nagyságú csoportjaihoz.
2003. 11. 27. 13:00
Az egy- és kétszámjegyű utak fejlesztésére, a településeket elkerülő szakaszok építésére az idei és tavalyi évek 60 milliárd forintos átlaga után jövőre csaknem 50 százalékkal több pénz, 88 milliárd forint jut - mondta Csillag István gazdasági és közlekedési miniszter csütörtökön, Hartán.
2003. 11. 27. 12:56
A kelet-európai EU-csatlakozó országok nem tudhatják az általuk remélt időre teljesíteni a valutauniós csatlakozás államháztartási követelményeit, ezért ezek az országok jó eséllyel csak az évtized legvégére tudják meghonosítani az eurót - áll az egyik vezető pénzügyi szolgáltató londoni irodájának új jelentésében.
2003. 11. 27. 11:37
Kína külkereskedelmében a következő években többlet helyett deficit keletkezhet, enyhítve a jüanra nehezedő nyomást. Az amerikai kormány szerint a gyengén tartott kínai valuta kereskedelmi előnyhöz juttatja a kínai termékeket.
2003. 11. 27. 11:07
Az állam és Várszegi Gábor is hátrébb vonul, új befektetők nem tülekednek, hogy a tartós és masszív veszteséggel működtetett, nemzetközileg eredménytelen labdarúgó üzletágat felzárkóztassák az európai színvonalhoz – írja a legendás 6:3 jubileumán a Figyelő >>
2003. 11. 27. 11:00
Csökkent csütörtök délelőtt a zloty árfolyama - főként a forint esése és a jegybank tartalékolási kötelezettségével kapcsolatos vita újjáéledése miatt. A zloty/euró jelenleg 4,6675 a szerdai 4,6606 után; a zloty/dollár 3,9183-on áll a tegnapi 3,9120-at követően.
2003. 11. 27. 10:55
Olvasói sztorik