Belföld

Házkutatás a Jukosz-Moszkvánál

Az orosz főügyészség csütörtökön megerősítette, hogy szerdán házkutatást tartottak a Jukosz-Moszkva (Yukos-Moscow) irodáiban, és további dokumentumokat foglaltak le, az olajcég részvényeseinek közgyűlése előtt.

A Jukosz-Moszkva a Jukosz olajvállalat egyik anyacége, és ügyviteli feladatokat lát el. Az ügyészségi közlemény szerint a házkutatás során dokumentumokat foglaltak le. A Jukosz-Moszkva az amerikai állampolgárságú Steven Theede vezeti. A dolgozókat, köztük a vállalat vezetőjét, Steven Theedet nem hallgatták ki – áll a közleményben. Szerdán az Interfax azt jelentette, hogy az államügyészség kikérdezte Theede-t, aki röviddel Mihail Hodorkovszkij cégelnök, az egyik főrészvényes októberi letartoztatása után került a Jukosz-Moszkva élére, és most a Jukosz harmadik számú vezetője. A főügyészség július elején kezdett átfogó vizsgálatsorozatot a Jukosz ellen, elemzők szerint Vlagyimir Putyin államfő jóváhagyásával.


Maga Hodorkovszkij nem egyszer kijelentette, úgy véli, hogy a támadások mögött azok a volt KGB-s tisztek állnak, akik Putyin hatalomra kerülésével kerültek a Kremlbe, és akik a tulajdon- és hatalmi viszonyok erőszakos újrarajzolására törekszenek. A hét elején az ügyészség átadta Hodorkovszkij vizsgálati anyagát Hodorkovszkij ügyvédeinek, és az elemzők ebből arra következtettek, hogy a Jukosz megrázkótatásainak nagyján túl vannak. Ezt a szerdai házkutatás cáfolni látszik. A Jukosz és az általa nemrégiben megvett kisebb Szibnyeft olajvállalat részvényesei pénteken tartják első együttes közgyűlésüket, amelyen megválasztják az egyesített vállalat vezetőit. A Jukosz csütörtök délben 11,90 dollár volt a moszkvai RTS tőzsdén, 1,73 százalékkal olcsóbb a szerdai, 12,11 dolláros zárónál. Csütörtökön 11,75 dolláron kezdett. Október 3-án, a Jukosz-Szibnyeft egyesülés pénzügyi zárásakor 15,47 dollárt ért a részvénye. Mihail Hodorkovszkij október végi letartóztatása után 11,50-12,00 dollár között volt.


 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik