archívum

[FN, VG] A Világgazdaság hasábjain olvasható, hogy az elmúlt két évben csaknem a negyedére csökkent a befektetési szakmában dolgozók száma . Az igencsak beszűkült piac leépítésekre kényszerítette azokat a cégeket, amelyek hosszabb távú piaci szereplőként szeretnék számon tartani magukat. Ezek a további fennmaradás érdekében új, komplex szolgáltatásokkal próbálják megtartani a régi, és magukhoz csábítani az új ügyfeleket.
2001. 07. 19. 08:47
[FN, VG] A Világgazdaság című napilap elemző cikketközöl - hivatkozva az Economist Intelligence Unit (EIU) friss előrejelzésére , mely szerint 2001-ben a globális GDP növekedése csak a 2,7 százalékot haladja majd meg. A brit kutatóintézet szakanyaga komoly problémaként említi a feltörekvő piacok válságát, így az argentin problémákat is, amelyek komolyan veszélyeztetik az amerikai bankszertor stabilitását.
2001. 07. 19. 08:39
[FN] Nagyarányú növekedésről adott hírt az SAP, a világ egyik legnagyobb üzleti szoftvereket gyártó vállalata. A társaság közölte, hogy második negyedéves profitja 78 százalékkal növekedett - túlszárnyalva az elemzők legvakmerőbb jóslatait is. Ennek fényében az egész éves eladási eredmények mintegy 20 százalékkal is javulhatnak. A nettó bevételek 206 millió euróra emelkedtek az egy évvel korábbi 116 millió euró után. Az eladások - a cég adatai s
2001. 07. 19. 08:28
[FN] A világ egyik legnagyobb számítástechnikai termékek gyártásával foglalkozó világcége, az International Business Machines bejelentette, hogy második negyedévi profitja 5,4 százalékkal nőtt éves szinten. Nettó bevétele ez egy évvel korábbi 1,94 milliárdról 2,05 milliárd dollárra nőtt, ami így 1,15 dollárt jelent részvényenként. Az eredmények nagyjából megegyeznek a First Call/Thomson Financial szakértőinek korábbi várakozásaival. A társaság u
2001. 07. 19. 08:17
[FN] Vita alakult ki a Pénzügyminisztérium és a Magyar Hírlap között, mert az említett utóbbi egy korábbi cikkében azt állította, hogy az állam túllépte a kezességvállalás kereteit. Az újabb cikk szerint a kérdés kulcsa az időpont, így most már igaza van a PM-nek, korábban viszont még máshogy állt a helyzet...
2001. 07. 19. 08:11
[FN, NSZ] A Népszabadság hírül adja, hogy a belga állam segítséget nyújt al égi és a vasúti szállítás pénzügyi problémáinak enyhítéséhez. A korábban pereskedő belga állam és a Sabena légitársaság tulajdonosa a Swissair úgy döntött, hogy mégsem a jog kényszerű alkalmazását választja, hanem közös erővel, 4-6 arányban megosztva 430 millió eurós tőkeinjekciót hajt végre a Sabena-nál. Ezzel együtt azonban karcsúsítási programot is kezdenek, amely meg
2001. 07. 19. 08:02
[FN, NSZ] A színlelt szerződések semmisek. Nagyjából ezzel az egyetlen kijelentéssel értenek egyet a politikusok, az ügyvédek és a gazdálkodók. A kormány a törvény erejével és gazdasági eszközökkel kívánja felszámolni a zsebszerződéseket. Az ellenzék, az ügyvédi kamarák vezetői és maguk a gazdálkodók is azt hangsúlyozzák, ez szinte megoldhatatlan feladat. A zsebszerződéssel rendelkezők büntetlenségét, valamint ily módon értékesített termőföldjük
2001. 07. 19. 07:44
(FN) Alan Greenspan, az amerikai jegybank szerepét betöltő FED elnöke ma azt nyilatkozta, hogy ha a gazdaság gyengélkedése tovább folytatódik, akkor készek újabb - idén már a hetedik - kamatvágásra. Greenspan mai beszédében azonban reményét fejezte ki, hogy a monetáris lazítás, a csökkenő adók és a mérséklődő energiaárak megteremtik a tartós növekedés feltételeit az USA gazdasága számára. Kamatcsökkentésre csak akkor kerül sor, ha a problémák to
2001. 07. 18. 18:15
Alkalmas adókímélő jutalmazásra, szolgálhatná a belföldi idegenforgalom fellendülését. Lassan két és fél éve létezik, minden érintett számára előnnyel jár, sokan azonban nem is hallottak az üdülési csekkről.
2001. 07. 18. 18:12
[FN, MTI-Eco] Az amerikai Boeing repülőgépgyártó rendkívüli tételek kiszűrésével számított második negyedévi nyeresége 27 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakának adatát . A dinamikus növekedést elsősorban a cég kereskedelmi repülőgépgyártó egységének állandó erősödése segítette, és a részleg tevékenysége egyben táplálja azokat az előrejelzéseket is, hogy az idei bevételeket a tervezettnél egymilliárd dollárral magasabbra várják. A
2001. 07. 18. 16:08
[FN, MTI-Eco] Üzleti évének második negyedévében, elsősorban a 3 milliárd dollárba kerülő tavalyi gumivisszahívások miatt, 511 millió dolláros működési veszteséget szenvedett az amerikai Ford autóipari csoport . A világ második számú autógyártója szerdai bejelentése szerint az idei év egészére ennek ellenére továbbra is 1,25-1,35 dolláros részvényenkénti nyereséget vár. Az elemzői konszenzus 1,10-1,50 dollár közötti, 1,25 dolláros átlaggal.
2001. 07. 18. 16:05
[FN, MTI-Eco] A Magyar Agrárkamara nem osztja azokat a kutatói véleményeket, amelyek szerint a második félévben az élelmiszerárak csökkennek , inkább további áremelkedés várható - közölte Csikai Miklós, a szervezet elnöke. Hozzátette, az élelmiszerek nem hozzájárulnak hozzá majd a második fél évre jósolt antiinflációs folyamathoz. A kamara a fogyasztói kosárból 25 százalékkal részesedő élelmiszerek 52-56 százalékánál árnövekedést, 36-38 százaléká
2001. 07. 18. 15:26
[FN] A 0,4 százalékos májusi érték után 0,2 százalékos fogyasztói árnövekedést mértek júniusban az USA-ban. A múlthavi adat, amely leginkább az orvosi ellátás és a légi szállítmányozás drágulása miatt alakult így, felülmúlja a korábbi várakozásokat. A júniusi maginfláció, amely tartalmazza az élelmiszerek és az energiahordozók árait is, 0,3 százalékos volt, míg májusban csak 0,1 százalékot ért el. Egy riportban az MCM MoneyWatch elemzője, Astrid
2001. 07. 18. 15:17
[FN, MTI-Eco] A Marconi szerdára összehívott részvényesi közgyűlésén a jelek szerint leváltják a vezetőséget a megszégyenítő eredmény előrejelzés miatt . "Az igazgatói tanács kollektív felelősséggel tartozik a történtekért" - mondotta a Manufacturing Science Finance Union szakszervezet képviselője a közgyűlés kezdete előtt. A Marconi részvényei árfolyamuk felét veszítették el amikor közzétették a cég 50 százalékos visszaesést jelző eredményelőrej
2001. 07. 18. 14:43
[FN, MTI-Eco] A kubai gazdaság az amerikai szankciók következtében tavaly 1,9 milliárd dolláros kárt szenvedett - derül ki abból a szerdán nyilvánosságra hozott levélből, amelyet a kubai kormány Kofi Annan ENSZ-főtitkárnak küldött. A dokumentumból kitűnik, hogy az amerikai szankciók kubai becslés szerint csupán az idegenforgalomban 900 millió dolláros kárt okoztak, az elmaradó turisták miatt kieső bevételekkel. A kubai kormány felszólította az E
2001. 07. 18. 14:21
[FN] Az American Express bejelentette, hogy 826 millió dollárt költ el biztonsági technológiáira a második üzleti negyedévben , és 4-5 ezer fős leépítésbe kezd. Amerika negyedik legnagyobb hitelkártya-forgalmazója emellett azt is közölte, hogy a harmadik negyedévben további 310-390 millió dollártól kénytelen megválni a leépítésekkel kacsolatos költségek fedezeteként.
2001. 07. 18. 14:08
[FN, MTI-Eco] A Paksi Atomerőmű Rt. az első félévben 43,2 milliárd forint árbevétel mellett 2,8 milliárd forint adózás előtti eredményt ért el - közölte Baji Csaba vezérigazgató, a társaság szerdai budapesti sajtótájékoztatóján. Hozzátette: az árbevétel 900 millió forinttal, a nyereség pedig 1,5 milliárd forinttal haladta meg az időarányos tervet. Az atomerőmű 2-es blokkjában június 22-én keletkezett tűz a társaságnak 1,3 milliárd forint árbevét
2001. 07. 18. 14:00
[FN] A CovySoft Networks szerdán mutatta be legújabb fejlesztését, a Render.hu 3D portált és galériát . A portálon a 3D-s technológiával foglalkozó hírek mellett egy kategóriákba rendezett több ezer képből álló galériát is megtekinthetnek a látogatók, akik részt vehetnek a galéria bővítésében is. Mocsai Norbert a CovySoft Networks média igazgatója elmondta, hogy a vertikális portált elsősorban a szakmai közönségnek ajánlják és azoknak, akik szere
2001. 07. 18. 13:34
[FN, MT] Az ABN-AMRO Bank Rt.-t 2 millió forint bírság megfizetésére kötelezte a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete - közölte a felügyelet a Magyar Tőkepiacban. - A bírság kiszabásának oka, hogy a pénzintézet egyik hirdetésén nem tüntette fel a teljes hiteldíjmutatót - tájékoztatott Gulácsi Ferenc, a felügyelet szóvivője. Elmondta, hogy a határozatot a PSZÁF tavaly novemberben tartott célvizsgálata után hozta meg. A döntés ellen a bank nem
2001. 07. 18. 13:26
[FN, MTI-Eco] A Mol Rt. három forinttal csökkenti a gázolaj fogyasztói árát pénteken , a motorbenzin és az autógáz ára változatlan marad - tájékoztatott közleményben a társaság. A gázolaj árának mérséklését a társaság képviselői most is a nemzetközi piacokon bekövetkezett árcsökkenéssel magyarázták. Az árváltozást követően a gázolaj litere 210 forintba kerül majd. A motorbenzinek közül a 91-es ólmozatlan továbbra is 219,50 forintba, a 95-ös 222,5
2001. 07. 18. 13:08
[FN] Amerika egyik legnagyobb kommunikációs társasága közzétette második negyedéves jelentését. Eszerint a cég veszteségei csökkentek, amint a vállalati bevételek 3,3 százalékkal emelkedtek a felhasználói kör szélesedésének következében. A veszteség 734 a tavalyi 924 millió dollárról 734 millióra mérséklődött. Eközben az AOL Time Warner bevétele 8,91 milliárd dollárról 9,2 milliárdra növekedett.
2001. 07. 18. 12:54
[FN, MTI-Eco] A Munich Re, a világ legnagyobb viszontbiztosító intézete 5,4 százalékról 25,7 százalékra emeli a HypoVereinsbankban (HVB) tartott részesedését . A Munich Re a HVB hálózatát kívánja biztosítási szerződések értékesítési csatornájaként felhasználni. A Munich Re az érdekeltség növelésekor nem csak a német belföldi, hanem a külföldi piacok meghódítását is szem előtt tartotta. A Munich RE részvénye a hírt követően 1,65 százalékkal gyengü
2001. 07. 18. 12:46
Olvasói sztorik