archívum

A Conoco Inc. és a Phillips Petroleum Co. részvényesei jóváhagyták a két cég tervezett, 27,6 milliárd dolláros egyesülését , mellyel az USA harmadik legnagyobb olajtársasága jönne létre. Az új cég működése évente 750 millió dollárral kerülne kevesebbe, mint elődeié együtt. A Conoco tulajdonosai 0,4677 részvényt kapnának minden saját részvényükért az új cégben, míg a Phillips-papírok
2002. 03. 18. 09:37
A salzburgi központú Red Bull energiaital-gyártó cég tavaly 20 százalék felett növelte teljesítményét, így árbevétele meghaladta az egymilliárd eurót . A csaknem mind az ötven célországban piacvezető pozícióban lévő társaság 1,16 milliárd doboz italt értékesített, az idén azonban már 1,4 milliárd darabot tervez - adja hírül a Wirtschaftsblatt. "A tizenöt éves vállalkozás első exportp
2002. 03. 18. 09:31
A Sugár, az IKEA és a Kerepesi úti OBI után, a március 20-án nyíló Árkád Üzletház révén Budapest egyik domináns bevásárlóövezetévé fejlődhet az Örs vezér tere és környéke . Az egymás tőszomszédságában létesített üzletközpontok - vezetőik várakozásai szerint - jótékony hatású versenyhelyzetet teremtenek, s egymást kiegészítő szolgáltatásaikkal vonzóvá teszik a környéket a vásárolni sz
2002. 03. 18. 09:23
Várhatóan július 31-ig négy önálló cégre bomlik a német vegyi és gyógyszeripari konszern, a Bayer , melynek új egységeit majd egy operatív holding irányítja. A cég hazai érdekeltségénél csak kisebb átalakítások lesznek - tájékoztatta lapunkat a Bayer Hungária Kft. ügyvezető igazgatója. Boehm János az idén 18 százalékos bevételnövekedést vár. A Bayer Hungária Kft. tavalyi nettó árbevé
2002. 03. 18. 09:19
Az Kőolaj-exportáló Országok Szervezete (OPEC) nem változtatott azon az eredeti tervén, hogy legalább az év feléig erősen szűkíti a kínálatát . Szakminiszterei legközelebb a június 26-ai rendkívüli ülésükön módosíthatnak a termelési kvótákon. A két vezető tagország később már lehetségesnek tartja a termelés bővítését, ám Ali Rodriguez, a szervezet főtitkára szerint egészen az év végé
2002. 03. 18. 09:13
Több mint kétmillió forintot vont le az Országgyűlés Hivatala (OH) annak a 48 képviselőnek a tiszteletdíjából, akik az elmúlt négy évben igazolatlanul maradtak távol szavazástól . A statisztikában kizárólag kormánypárti, MIÉP-es és független képviselők szerepelnek, a hiányzó honatyák döntő többsége fideszes. Sokat spórolt az Országgyűlés azon a két - egykori kisgazda, ma független -
2002. 03. 18. 09:04
[FN, MTI-Eco] A végleges adatok szerint a folyó fizetési mérleg 390 millió euró hiánnyal zárt az idén januárban , szemben az előzetesen közölt 286 millió euróval - jelentette a Magyar Nemzeti Bank hétfőn. A folyó fizetési mérleg deficitje 2001 januárjában - a közelmúltban visszamenőleg módosított folyó mérleg alapján - 175 millió euró volt.
2002. 03. 18. 09:00
A Széchenyi terv keretében huszonhatmillió forintos vissza nem térítendő támogatásra kötött szerződést a Líra és Lant Rt.-vel a Gazdasági Minisztérium , ám a teljes összeg kifizetésére a Magyar Fejlesztési Bank szerint azért nem kerülhetett sor, mert a költségek igazolására nem a cég nevére kiállított, valamint elfogadhatatlan jogcímeken jegyzett számlákat mellékelt a társaság. A Lír
2002. 03. 18. 08:59
Egy chicagói bíróság az amerikai versenyfelügyelettel (FTC) és az angliai, a korrekt üzleti élet megóvására alakult szövetség, a Fair Trading irodájával együttműködve egymillió dolláros domainvisszaélés miatt bezáratott három brit társaságot - értesült az IDG.net. A TLD Network Ltd., a Quantum Management Ltd. és a TBS Industries nevű vállalatok tulajdonában lévő - www.dotsex.com és
2002. 03. 18. 08:56
Sikerült helyreállítani a reformok menetét, és Európa az évtized végére a világ legversenyképesebb, tudásalapú gazdasága lesz . Legalábbis az uniós állam- és kormányfők ezt hangoztatva zárták kétnapos csúcstalálkozójukat Barcelonában. A legnagyobb tétje annak volt, hogy sikerül-e megegyezniük az energiapiac liberalizációjának felgyorsításáról. Sikerült, csakhogy ennek az volt az ára,
2002. 03. 18. 08:50
Sokak fantáziáját megmozgatja a piaci kamatok feléért, azaz 6 százalékért bárki által, akár többször is felvehető lakáshitel . Már nemcsak otthonteremtésről van szó, hanem családon belüli ügyeskedés révén megkettőzhető lakásról vagy befektetési célra alkalmas államilag támogatott kölcsönről. Spekulációra itt is a jómódú réteg számára nyílik lehetőség, ami tömegessé válás esetén tarth
2002. 03. 18. 08:44
Christian Noyer egy pénteki londoni EU-bővítési értekezleten megerősítette, hogy a jelöltek az EU-csatlakozás után legkorábban két évvel lehetnek az euróövezet tagjai . Részletezés nélkül hozzátette: egyes jelölt országoknak érdemes lenne az előírt két évnél is hosszabb időt eltölteniük az euróövezetbeli tagságra felkészítő ERM II. árfolyamrendszerben, mert ez lehetővé teszi számukra
2002. 03. 18. 08:38
A Századvég Politikai Elemzések Központja és a Tárki közös választáskutatási programjának 2002. márciusi empirikus adatai alapján 23 magyar politikus rokonszenv-mutatóját közli a Magyar Hírlap . A márciusi adatfelvétel eredményei szerint a rokonszenvsorrend vezető helyén Mádl Ferenc köztársasági elnök áll, őt Dávid Ibolya igazságügy-miniszter követi, a harmadik helyet pedig Martonyi
2002. 03. 18. 08:33
A lengyel olajipar privatizációjáért és szerkezetátalakításáért felelős Nafta Polska ismét elhalasztotta a döntést a gdanski kőolaj-finomító 75 százalékos részvényértékesítése ügyében - közölte pénteken a vállalat szóvivője. Krzysztof Mering a PAP hírügynökségnek nyilatkozva azt mondta, hogy még tart a két érdeklődő, a brit Rotch Energy és a magyar Mol Rt. ajánlatának elemzése, a dö
2002. 03. 18. 08:18
Viktor Gerascsenko, az orosz központi bank elnöke felmentését javasolta pénteken Vlagyimir Putyin orosz elnök a törvényhozás alsóházának , az állami dumának, azzal az indoklással, hogy a jegybank vezetője maga kérte felmentését. Putyin jelöltje a posztra Szergej Ignatyev első pénzügyminiszter-helyettes. Az 54 éves közgazdász Szentpétervárról, a jelenlegi államfő korábbi munkahelyéről
2002. 03. 18. 08:15
Szerda éjfélkor lejár a személyi jövedelemadó-bevallások határideje , így a következő napokban - mint minden évben március 20. előtt - sorok kialakulása várható a postákon. A 2,4 millió adózó jelentős része ugyanis ebben az évben is az utolsó pillanatra halasztja bevallásának elkészítését: a múlt hét elejéig alig egymillió ívet küldtek vissza az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatalna
2002. 03. 18. 08:07
Március közepére a Fidesz-MDF lista ledolgozta a teljes népesség körében februárban meglévő 3 százalékos hátrányát , és mindkét pártnak 26-26 százaléknyi támogatója van. Az MSZP előnye a biztos pártválasztók körében is kevesebb lett, 43 százalékával szemben a Fidesz-MDF 41 százalékos táborral rendelkezik. A jelenlegi mérés alapján még az SZDSZ jutna be a parlamentbe, az elmúlt hónapo
2002. 03. 18. 08:04
Az EU-tagországok a barcelonai csúcsértekezleten megállapodtak arról, hogy 2004-re az üzleti felhasználók számára teljesen megnyitják áram- és gázpiacaikat - jelentette be a spanyol kormányfő. Pénzt szavaztak meg a közös európai műhold-navigációs rendszer kiépítését előirányzó programnak, a Galileónak. •
2002. 03. 18. 08:00
Ukrajna és Moldova csatlakozni kíván az Eurázsiai Gazdasági Szövetséghez - áll abban a közös nyilatkozatban, amelyet Vlagyimir Putyin orosz, Leonyid Kucsma ukrán és Vladimir Voronin moldovai elnök vasárnapi odesszai találkozóján fogadtak el.
2002. 03. 18. 07:57
Három-négy százalékponttal olcsóbban kínálják használt lakás vásárláshoz nyújtott hiteleiket a bankok az állami kamattámogatás rendszer kiterjesztése után. Az elemzők árdrágulástól is tartanak.
2002. 03. 17. 17:00
A Mercedes számára az idei eredmény tekintetében meghatározó jelentőségű, milyen lesz az átalakított E-osztály piaci fogadtatása. A tavalyi nyereség megduplázásához kiugró teljesítményre lesz szükség.
2002. 03. 17. 12:00
Skizofrén zseni, szemrevaló feleséggel - igazi amerikai mozi a John Nash-ről szóló, Egy csodálatos elme című film. Csak mi magyarok fanyaloghatunk: egy szó sem esik ugyanis a Nash-sel közösen Nobel-díjat kapott - épelméjű - Harsányi Jánosról.
2002. 03. 16. 17:00
Olvasói sztorik