Rod Eddington a Financial Times hétvégi számában megjelent nyilatkozatában azt mondta: a BA a forgalomcsökkenésre repülőgépek leállításával és legalábbis időleges elbocsátásokkal lenne kénytelen reagálni.
A hwsw.hu információi szerint a napok óta gyengélkedő ingyenes tárhelyszolgáltató Nexus szerverét a közelmúltban feltörték. A szerver üzemeltetői napok óta dolgoznak a hackerek okozta károk elhárításán, ám a szerver egyelőre még nem érhető el.
Februárban a British Telecom Dr. Wilfried Rußt nevezte ki Közép- és Kelet-Európáért felelős kommunikációs igazgatójának. Ruß Münchenből felügyeli majd a régióban folyó összes kommunikációs tevékenységet, és támogatja a cég azon törekvéseit, hogy a BT üzleti szolgáltatások és megoldások gyorsan kialakuló igényeinek megfelelő megoldásokat fejlesszen tovább Magyarországon, ahol a BT 1999 óta folytatja üzleti tevékenységét.
A bermudai székhellyel működő Központi Európai
Médiavállalat (Central European Media Enterprises,
CME) vasárnap bejelentette, tárgyalásokat kezd a cseh
illetékesekkel a TV Nova csatorna 353,4 millió
dolláros adóságáról, amelyet bírósági döntés alapján követelhet.
A rendőrség is csak alapos gyanú esetén végez rajtaütésszerű vizsgálatot, ám a biztosító e nélkül kutakodott a patikákban – állítja a Magyar Gyógyszerész Kamara. Az OEP és az ÁNTSZ azt vizsgálja, hogyan használtak fel 7,6 milliárd forint tb-támogatást.
Titoktartási kötelezettség köti a tanárokat a diákjaik drogozási szokásaival kapcsolatban – hívja fel a diákok és tanárok figyelmét az a tájékoztató füzet, amelyet áprilisban az ország minden általános és középiskolájába megküld az oktatási minisztérium.
Az új orvosszakértői jelentés szerint négy rúgásnyomot fedeztek fel Simon koponyáján. Az egyik rúgásért a készenléti rendőrség elbocsátott tiszthelyettese felelhet.
A történelemoktatás megszüntetésének ötletét olvasták ki a történelemtanárok egy javaslatból - írja a Népszabadság. Báthory Zoltán volt oktatási helyettes államtitkár szerint csak a nemzeti alaptanterv revíziójáról van szó. Magyar Bálint oktatási miniszter képtelenségnek tartja, hogy éppen róla feltételezik a történelem tanításának eltörlését.
Szingapúrban vasárnap újabb szokatlan tüdőgyulladásos megbetegedéseket azonosítottak az orvosok. A fertőzöttek száma ezzel húszra emelkedett, eközben azonban Szlovéniában további 9 ember halt bele az ismeretlen betegségbe.
Legkésőbb kora őszig több tízezer ember kap értesítést arról, mennyi pénzt használt fel az egészségbiztosító által fizetett szolgáltatásokra idén – értesült a Népszabadság. Ha az adatvédelmi biztos sem emel kifogást, akkor a tervek szerint ezt az elszámolást jövőre már valamennyi állampolgár megkapja.
A Postabank elmúlt évtizedének története azt bizonyítja, hogy sohasem lehet azt mondani, hogy bármely fejezetét is végérvényesen le lehetne zárni - olvasható a Népszabadságban. A fiókok és páncélszekrények mélyén még szunnyadnak olyan akták, amelyek bármikor képesek új irányt szabni az eseményeknek.
A franciaországi Crolles-ban amerikai-európai együttműködéssel felépült csipfejlesztő centrum az egész világ félvezetőiparát meghatározó kutatóközponttá válhat.
Végre megszületett a megállapodás az egységes uniós szabadalmi oltalomról. Ám a lemaradás az Egyesült Államokkal és Japánnal szemben nem tűnik el, csupán csökken.
Románia, Bulgária, Macedónia és Szerbia – e balkáni országok a Matáv jelenlegi és potenciális piacai. Macedóniában azonban komoly vitát kavart a magyar cég befektetése.
Postabank-ügyben újabb nyomozást rendelt el a Kormányzati
Ellenőrzési Hivatal (Kehi) 2000 decemberében készült titkos
jelentése alapján az Országos Rendőr-főkapitányság.
Magyarország EU tagságának támogatottsága 2002 ősze és 2003 tele között majdnem 15%-kal mérséklődött, s ez a csökkenés ugyan inkább a bizonytalankodók arányát növelte, mégis jelentős mértékben emelkedett az ellenzők tábora - olvasható a TNS Hungary felmérésében.
A három macedóniai kormányzó párt, a Macedón Szociáldemokrata Szövetség (SDSM), a Liberális Demokrata Párt (LDP) és a Demokratikus Unió Az Integrációért (DUI) kinyilvánította, hogy elkötelezettek Macedónia egysége és az ország kisebbségeinek jogai iránt.
Március 14-én, az új tanulmányi félév első hitelfolyósítási napján 2976 új ügyfél jutott hozzá a hallgatói hitelhez, a diákhitel-szerződéssel rendelkezők száma velük együtt 120 ezer fölé emelkedett - jelentette be a Diákhitel Központ.