Kurt Vonnegutnak megvan a véleménye erről a világról, konkrétan az iraki háborúról is. Az interjút, amelyben kifejti, az In These Times-ból vette át az FN.
A kisinyovi (chisinaui) Litera kiadó megjelentette a világ legnagyobb angol-román szakszótárát. A kiadvány a gazdasági, pénzügyi és banki kifejezéseket tartalmazza. A moldovai román források szerint ez a legterjedelemesebb összefoglaló a román-angol üzleti szótárak között.
A Magyar Posta Rt. 100 százalékos tulajdonú leányvállalata, a JNT Security Logisztikai és Biztonsági Kft. megvásárolta a Defend értékszállítási és pénzfeldolgozási eszközeit.
Az Egyesült Államokban februárban csekély mértékben, 0,1 százalékkal nőtt az ipari termelés - jelentette be pénteken a Federal Reserve. A bányászat és közszolgáltató ágazat termelésének növekedése ellensúlyozta a stagnáló feldolgozóipar teljesítményét. Januárban az ipar 0,7 százalékkal növelte kibocsátását, decemberben pedig 0,4 százalékkal csökkent az ipari termelés.
A Góbi sivatag terjeszkedése miatt a Pekingtől Koreáig terjedő területen tavasszal hatalmas porvihar söpör végig. A kínai kormány egy "Nagy Zöld Fal" megépítésével próbálja megállítani.
Michael Jacksonnak 5,3 millió dollárt kell fizetnie egy kalifoniai bíróság döntése szerint, miután egy koncertszervezőt megkárosított azzal, hogy lemondta két fellépését. Jackson a tárgyaláson egyébként mankóra támaszkodva jelent meg, arra hivatkozva, hogy megcsípte egy pók.
A Dacia autógyár (amely a Renault konszernhez tartozik) új modellt mutatott be: a Solenza elnevezésű autó április 10-étől lesz elérhető a román piacon. A Solenza átmeneti megoldásnak számít, hiszen a cég „áttörésnek" szánt modelljét, az X90-et csak jövő év utolsó negyedévében kezdik majd árulni. Minderről az Automobile Dacia Pitesti vezérigazgatója, Christian Esteve beszélt.
George W. Bush amerikai elnök, Tony Blair brit miniszterelnök és José Maria Aznar spanyol kormányfő iraki csúcsot terveznek a hétvégére. A találkozót még nem pontosították, így részleteket egyik fél sem közölt. Az esemény lehetőséget adna arra, hogy a három vezető összehangolja diplomáciai és katonai terveit. Tony Blair munkatársai nem kívántak nyilatkozni a témában.
[More on AFP]
Baja Ferenc személyiségi jogi pert indít a Magyar Nemzet ellen a március 8-án és 13-án megjelent írások miatt - írja az origo.hu az MTI-re hivatkozva. Baja szerint a Magyar Nemzet valótlanul állította, hogy az In-Forrás Kht. gazdálkodásával kapcsolatosan államtitkárként bármilyen intézkedést hozott volna.
Szerbiában már 56 személyt letartóztattak, közülük a "zimonyi-klán" 3 tagja védett tanúi státust kért. A holnapi temetésre útlezárásokkal készül a belgrádi rendőrség.
Miközben a szórakoztatóelektronikai konszernek sorra rekord eladási adatokat közölnek a DVD-lemezek és -lejátszók piacán, a háttérben a DVD-írók piacképes szabványáért folyik a harc. Ennek lehetünk tanúi a CeBIT-en is.
Az autóvásárlások számának általános csökkenése
ellenére a francia gyártók javítják piaci
pozíciójukat. Februárban a Peugeot átvette német
konkurense, a Volkswagen vezető szerepét.
A Kommerszant Daily című orosz napilap pénteken közölt értesülése szerint a Gazprom gázipari vállalat hamarosan megvásárolja a magyarországon bejegyzett Eural TG részvényeinek az 50 százalékát.
A Pari bolgár gazdasági napilap értesülései szerint a görög Piraeus Bank hajlandó emelni az ajánlatát, amelyet a bolgár DSK pénzintézet privatizációjára korábban benyújtott. A Piraeus Bank a magyar OTP-vel és az osztrák Erste Bankkal versenyez a balkáni privatizáció során.
A francia bankfelügyelet március 13-án beleegyezett a
Crédit Agricole és a Crédit Lyonnais "házasságába".
Ebből a frigyből egy olyan óriás születik a
kereskedelmi bankok piacán, mely Franciaországban 9200 bankfiókkal bír majd (az összesen 35 ezerből). A fúzióval a tíz legnagyobb európai bank sorába lép. A Crédit Agricole és a Crédit Lyonnais kapcsolatának
szorosabbra fűzésével olyan óriási kereskedelmi bank
jön létre, am
Az új svájci légiforgalmi társaság, a Swiss 980 millió frank veszteséggel repült fennállásának első évében - közölte a vállalat pénteken, egy héttel a hivatalos eredményjelentés előtt.
Egyetértek azzal a kezdeményezéssel, hogy a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (KEHI) 2000-ben készített jelentéstervezete a Postabank követeléseinek kezeléséről a törvényi keretek között nyilvános legyen - tartalmazza az a közlemény, amelyet Auth Henrik, a Magyar Nemzeti Bank alelnöke pénteken adott ki.
Izraeli egységek nyomultak be pénteken a nyugat-jordániai Dzseninbe. A menekülttáborban hat fegyveres vesztette életét – palesztin orvosok öt halottról adtak hírt . Közülük négy a szélsőséges Dzsihád tagjai volt, az ötödik áldozat az Al-Aksza-Brigádhoz tartozott. Az elmúlt 24 órában ezzel tízre emelkedett a halálos áldozatok száma a térségben.
A biztonságos energiaellátás, a diverzifikáció, az új energiaforrások és a tranzitszállítások témakörében állít fel közös munkacsoportokat az Egyesült Államok és Magyarország hosszabb távú együttműködés keretében.
Csillag István gazdasági miniszter Spencer Abraham amerikai energiaügyi miniszterrel folytatott pénteki megbeszélését követően újságíróknak elmondta: a munkacsoportokat várhatóan májusban állítják fel.