Magyarország ásványkincsekben szegény ország – diákok generációi hallgatták az iskolai földrajzórák tételmondatát, mely kétségkívül igaz, ha más, jobb adottságú országokkal összevetve vizsgáljuk hazánkat. Ám a közelmúlt technológiai, gazdasági és geopolitikai változásai miatt mégis érdemes újragondolni, mi lapul hazánk felszíne alatt, és mihez tudnánk kezdeni vele.
Már csak azért is, mert az elektromos autókhoz, a zöld átálláshoz és a védelmi rendszerekhez szükséges nyersanyagok tekintetében hatalmas Európa függése Kínától. Az Európai Unió évek óta listázza a számára kulcsfontosságú, úgynevezett kritikus ásványi nyersanyagokat (CRM, azaz Critical Raw Material). A legutóbbi, 2023-as lista már
A Kínától való függőséget jól szemlélteti, hogy bizonyos ritkaföldfémek 95 százalékát importáljuk az ázsiai országból, valamint a szintén CRM-nek számító magnézium 97 százaléka érkezik tőlük.
Ez a kitettség az újraindult geopolitikai versengés korában már nem csupán gazdasági, hanem stratégiai, nemzetbiztonsági kérdés is. Ezt felismerve az EU 2024-ben rendeletben igyekezett egyszerűsíteni és gyorsítani a CRM-ekkel kapcsolatos európai kutatási projekteket. Az intézkedés célja, hogy 2030-ra a stratégiai nyersanyagok iránti uniós kereslet legalább 10 százalékát saját termelésből fedezzük, 40 százalékát itt dolgozzuk fel, és 25 százalékát újrahasznosításból teremtsük elő. Ez papíron ugyan jól néz ki, ám a valóságban nem igazán reális célkitűzés: nagyjából az új bányák nyitásához szükséges engedélyek beszerzésére lenne elég az évtized végéig hátralévő idő. A szándék ettől függetlenül egyértelmű, a geopolitikai változások pedig minden valószínűség szerint hosszú távon is velünk maradnak, ez pedig hazánkkal szemben is új elvárásokat támaszt –
Százezer milliárd forint értékű ásványkincsvagyonon ülünk
Magyarország ásványkincsei természetes állapotukban állami tulajdonban vannak, felügyeletük és a bennük rejlő potenciál kiaknázása a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatóságának (SZTFH) feladata. Sok más terület felügyelete mellett ez az állami, szabályozó szerv felel a hazai ásványvagyon-gazdálkodásért, a bányászatért és a földtani feladatokért is. Megkeresésünkre válaszul azt írták:
De mennyire jól kutatott az, hogy milyen nyersanyagokat, hol és mekkora mennyiségben találunk hazánk területén?
A földtani ismertség, a geofizikai lefedettség Magyarországon nagyon magas, ugyanakkor nagyon sok olyan adat létezik, ami még az államszocializmus idejében keletkezett, és nem olyan minőségű, amit ma elvár egy érdekelt cég. Ezeknél frissítő, validáló kutatásokra lenne szükség
– mondja Zelei Gábor, a Magyar Bányászati Szövetség (MBSZ) ügyvezető főtitkára.
Több területen is érdemes lenne ilyen frissítő méréseket folytatni: például Recsken a réz- és egyéb kritikusnyersanyag-potenciál lehet számottevő. Új szemléletű kutatások irányulnak a másodlagos ásványi nyersanyagok kitermelésére is, például a hazai szénhidrogén- és geotermikus energiatermelő kutak esetében – ahol erre a geológiai körülmények adottak – lítium is kinyerhető lenne a felszínre kerülő folyadékból. A Molnál fut is ezzel kapcsolatos kísérleti projekt – sorolja. Ám ahhoz, hogy ez utóbbiról többet tudjunk mondani – például, hogy az így kinyerhető lítiummennyiség gazdaságosan kitermelhető-e, illetve mekkora részét fedheti le a hazai akkumulátoripar szükségleteinek –, meg kell várni a projekt eredményeit, mert jelenleg még nincsenek ilyen adataink.
Ellenben az ismert, hogy a Duna menti kavics- és homokbányákban járulékosan arany is található, melyről Zelei Gábor szerint nem kellene olyan könnyedén lemondanunk. Ennek leválasztása technológiailag beilleszthető lenne a mostani kitermelési folyamatba is, ám jogszabályi korlátok miatt ez jelenleg nem lehetséges.
A hazai bányászat madártávlatból
Magyarországon 2025-ben összesen 876 működő bányát tartott nyilván az SZTFH:
- 632 bányatelken szilárd ásványi nyersanyag kitermelése,
- 84 helyen kőolaj kitermelése,
- 160 helyszínen pedig földgáz kitermelése zajlott.
Kőolajból egyébként 1,17 millió tonnát termeltünk 2025-ben, ami az elmúlt negyedszázad alatt a legnagyobb mennyiség. A rekord nem független attól, hogy az elmúlt időszak gazdasági és geopolitikai hullámverése miatt jelentősen drágult az olaj világpiaci ára, így olyan hazai mezőknél is megérte újraindítani a kitermelést, melyek alacsonyabb ár mellett már nem voltak gazdaságosan kitermelhetők.
A hazai szénhidrogénkészletek változását az alábbi ábra mutatja:
A szénhidrogéneken kívül még jelentős a hazai építőipari célú bányászat is, az ide tartozó nyersanyagok többségének nyilvántartott készletei is növekedtek az elmúlt években:
Földgázon és kőolajon kívül az alábbi ásványi nyersanyagokból zajlott kitermelés tavaly: szenek, lignit, szén-dioxid, tőzeg-lápföld-lápimész, agyag, kövek, homok és kavics. Érdemes még megemlíteni a 2025-ben működő 312 darab termálkutat, melyek elsődlegesen energetikai célra hasznosították a kitermelt termálvizet.
Láthatóvá tenni a láthatatlant
Annak ellenére, hogy Magyarországnak a méretéből és a geológiai adottságaiból fakadóan mérsékeltek a lehetőségei ásványkincsek kitermelésére, a már meglévő adatok komoly helyzeti előnyt jelentenek. A transzparencia, az adathoz való olcsó és gyors hozzáférhetőség unikális a régióban. Ha ezt az adatgyűjtést, felmérést folytatni tudjuk, az komoly stratégiai előnyt jelenthet hazánknak, akár a jobb geológiai adottságokkal rendelkező országokkal szemben is
– véli Breitner Dániel, a Magyar Geofizikusok Egyesületének elnöke, aki szerint ehhez kulcsfontosságú, hogy a felügyeleti szerv és a szakma szimbiózisban, hatékonyan tudjon együttműködni.
A geofizikusok segítenek láthatóvá tenni a láthatatlant: azt, ami a föld alatt, a lábunk alatt rejtőzik. Munkájuk messze túlmutat a nyersanyagkutatáson. Kollégáival részt vesznek a felszín alatti vízkészletek feltárásában és védelmében, geotermikus energiakészletek kutatásában, földrengések megfigyelésében, valamint kritikus infrastruktúrák és mérnökgeológiai létesítmények vizsgálatában.
Felszín alatti áramlási modellezést is végeznek, amely nélkülözhetetlen a geotermikus energia fenntartható hasznosításához, a biztonságos ivóvízellátás tervezéséhez, a szennyezőanyagok terjedésének előrejelzéséhez, valamint a felszín alatti energiatárolási megoldások értékeléséhez – sorolja.
Egyetért Zelei Gáborral abban, hogy Ez az államnak is érdeke, mely ugyan a világ nyugati felén jellemzően nem végez bányászati tevékenységet, ám a bányacégek eredményeiből járadék és adó formájában részesül. Jó példaként Kanada bizonyos államait és Norvégiát említi, ahol az állami adatbázis teljesen nyilvános, így a cégek sokszor nem is használnak sajátot kutatásaik során.
Kitörési lehetőség az országnak?
A hazai ásványkincs-potenciál jobb felmérése érdekében – nem függetlenül a már említett EU-s rendelettől – az SZTFH 2025-ben létrehozta a CRM Kerekasztalt, melyben földtudományi képzéssel rendelkező egyetemek, földtani és geofizikai civil szervezetek, akkori érintett minisztériumok és állami tulajdonú bányavállalatok is helyet kaptak. A kerekasztal célja egy 2030-ig tartó program összeállítása – olvasható a szervezet 2025-ös parlamenti beszámolójában.
A programban 12 kutatási projektet javasolnak megvalósításra, melyekből jelenleg az alábbiakkal foglalkoznak:
- a recski fémkészletek validálása és pontosítása,
- a Mecsek alatti dél-dunántúli aljzat kritikusnyersanyag-potenciáljának vizsgálata,
- de zajlik kutatás szilárd és oldott lítium,
- valamint bizmutban gazdag ércesedés vizsgálatával kapcsolatban is.
Magyarország CRM-potenciálja az ország kiterjedése és földrajzi elhelyezkedése ellenére számos kitörési lehetőséget rejt a nemzetgazdaság számára az ellátásbiztonság, a hazai védelmi képességek fejlesztése és az újraiparosítás, például járműipar, az akkumulátoripar vagy a védelmi ipar támogatása terén – írta lapunk megkeresésére reagálva az SZTFH.
Ezt három tényezővel indokolják:
- egyes esetekben – például réz, bauxit vagy gallium – a hazai igények teljes egészében kielégíthetők lennének,
- a világban zajló technológiai változások azt eredményezték, hogy bizonyos ásványi nyersanyagok kisebb mennyiségben is komoly gazdasági értékkel bírnak,
- illetve olyan új nyersanyagok iránt is világszerte felmerült az igény, melyeket korábban nem is kutattak Magyarországon, de az előfordulásuk valószínűsíthető.
Felsorolnak 16 kritikus nyersanyagot is, melyek „kutatásában látszik perspektíva”, mégpedig:
- réz,
- antimon,
- arzén,
- bauxit,
- barit,
- bizmut,
- kobalt,
- gallium,
- germánium,
- hélium,
- a könnyű és nehéz ritkaföldfémek,
- lítium,
- mangán,
- nikkel,
- foszfor
- és titán.
A felsorolt elemek között számos olyan található, amely önmagában nem bányászható, de egy másik ásvány nyomelemeként leválasztható, dúsítható – teszik hozzá.
Az egyes kutatási projektek megvalósítása ugyanakkor nem jelent automatikusan bányanyitást, elsősorban tudás- és ismeretbővítésről beszélhetünk – rögzítik. Az külön döntést igényelne, hogy szakmai befektetők hasznosíthatják-e az adott nyersanyag-előfordulást egy önálló projektként. Ám ehhez figyelembe kell venni majd környezet- és természetvédelmi, lakossági és gazdaságossági szempontokat is – hangsúlyozzák.
Az engedélyt valójában a társadalom adja
Ezzel el is érkeztünk a téma társadalmilag legkényesebb részéhez: ugyan a mobiltelefonokról, elektromos autókról és napelemekről a legtöbben nem szeretnének lemondani, ám az ezekhez szükséges nyersanyagok hazai kitermelését a többség szintén nem támogatná, mert nem egyeztethető össze a manapság egyre népszerűbb zöld szemlélettel. Ezt az ellentmondást márpedig nehéz feloldani.
Zelei Gábor szerint ugyan hivatalosan a bányafelügyelet engedélyezi az új bányák nyitását, ám az engedélyt „valójában a társadalom adja meg”. A társadalmi elfogadottságot ezért mindenképpen növelni kell annak érdekében, hogy értelmes párbeszéd alakuljon ki a szakmai és a civil szervezetek között – emeli ki.
Az együttműködésre már csak azért is szükség lenne, mert az MBSZ-ügyvezető szerint jelenleg hiányzik egy olyan koordináló jogszabály, mely a természeti erőforrásokkal kapcsolatos kérdésekben irányadó lenne, ennek hiányában pedig nem rendezhetők a különböző érdekcsoportok – például az ipari szereplők és a természetvédők – közötti ellentétek.
A bányászat egy szitokszó lett, akár tetszik a szakmabelieknek, akár nem
– fogalmaz Breitner Dániel földtudományi szakember.
„A társadalom a bányászatot összekapcsolta a tájromboló tevékenységekkel, ahol azt látom, hogy tegnap még hegy volt, holnap már nincs hegy. Persze erre is van egy-két példa, de ma már nem ez az általános, főleg nem Magyarországon, ahol a környezetvédelmi szempontok nagyon markánsan megjelennek a mindennapokban” – teszi hozzá.
Szerinte érdemes mindent ott bányászni, ahol a környezetvédelmi szempontokra maximálisan odafigyelnek, mert akkor ez a tevékenység a lehető legkisebb, ugyanakkor helyreállítható sérülést okozza, szemben azokkal az ázsiai, afrikai vagy dél-amerikai bányákkal, ahol lazábbak a szabályozások, így a környezet is jobban sérülhet. „Svédországban és Finnországban is működnek ércbányák, akár még a klasszikus, külszíni fejtéses módon, pedig ezekben az országokban nagyon erősek a környezetvédelmi szabályok. A bányászati tevékenység végeztével rendbe rakják a területet, szennyezőanyag nem kerül a földbe” – mutat rá.
Fenntartható bányászat: fából vaskarika?
A tényt, miszerint a zöld átálláshoz szükséges nyersanyagokat célszerűbb saját forrásból fedezni, Éger Ákos, a Magyar Természetvédők Szövetségének ügyvezető elnöke is elismeri. Azt azonban hiányolja, hogy sem hazánkban, sem az EU-ban nem sok szó esik az erőforrás-felhasználás mértékéről. Ezt azért tartaná fontosnak, mert így „egyik csapdából a másikba kerülhetünk”, ha lecseréljük a fosszilis erőforrásoktól való függőséget a zöld átálláshoz szükséges kritikus nyersanyagoktól való függőségre.
Gyakorlatilag azt a kérdést kell feltenni, hogy milyen gazdasági szerkezetet akarunk. Ugyanezt a kizsákmányoló gazdasági szerkezetet akarjuk továbbra is fenntartani bármi áron? Magyarországon pedig kifejezetten azt a kérdést kellene feltennünk, hogy mi a legfontosabb természeti kincsünk és erőforrásunk, amire vigyázni szeretnénk. Mi azt gondoljuk, hogy a víz
– fogalmaz a természetvédő.
A bányászati tevékenység szerinte önmagában problémás, mert nagyon súlyosan érinti mind a vízkérdést, mind a biodiverzitást, így alapvetően hátrányos az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodás során.
Mit gondol a fenntartható, környezetvédelmi szempontoknak alárendelt bányászatról?
Ez nagyjából annyira értelmezhető, mint a fenntartható repülés: nagyrészt zöldre mosás
– válaszolja. „A repülés esetében bioüzemanyagokról beszélnek vagy kisebb károsanyag-kibocsátásról, de, ha mögé nézünk, akkor meg nem megvalósult vagy 10–20 év múlva esetleg megvalósuló ígéreteket látunk, ugyanúgy, ahogy a bányászat esetében is” – teszi hozzá. Ami pedig a szigorú szabályozás ígéretét illeti,
először lássuk a konkrétumokat. Eddig nem igazán születtek elfogadható javaslatok, ezért vagyunk szkeptikusak
– fogalmaz.
Abban viszont egyetért, hogy egy természeti erőforrásokról szóló, ezek használatát szabályozó törvényre szükség lenne, mert „akkor legalább beszélnénk ezekről a kérdésekről”. „Reméljük, hogy egy ilyen törvény minél inkább a fenntarthatóság irányába mutat majd” – teszi hozzá.
Bányász szervezetekkel nincs kapcsolatuk, az elmúlt időszakban erre nem is igazán volt apropó. E téren leginkább a palagázzal foglalkoznak, elsősorban az engedélyezési folyamatban vesznek részt, meg is fellebbeztek már egy-két engedélyt. A rétegrepesztéses kitermelést nagyon káros iránynak tartják, elsősorban a vízfelhasználás és a vegyianyag-felhasználás miatt. Az uniós metánrendelettel kapcsolatban egyeztettek az SZTFH-val is, emiatt jelenleg adatkérési per is zajlik köztük, de egyébként korrekt a viszony – mondja.
Lesz-e bányászati reneszánsz Magyarországon?
„A történelem során a civilizáció fejlődését a bányászati innovációk alapvetően határozták meg. A korszakok elnevezését is ez adta: kőkorszak, rézkor, vaskor” – mondja Zelei Gábor MBSZ-ügyvezető.
„Az egész ipari forradalomnak a szén volt a motorja, tehát azt akár lehetett volna szénkornak is nevezni. A legújabb korban pedig a szénhidrogének és a nukleáris energia hozta el a civilizációs ugrásokat” – folytatja.
De vajon lenne-e még szakember egy magyar bányászati reneszánszhoz?
Ha egy szakmakultúra kifut, nagyon nehéz azt újjáépíteni. Bányászatot már csak a Miskolci Egyetemen oktatnak. Több egyetemen van geológus- és geofizikusszakember-képzés, de az elöregedés jelei itt is érezhetők, tíz év múlva sokkal rosszabb lesz a helyzet, hacsak nem teszünk ellene. Pedig ezek a szakmák nagyon izgalmasak, sok kreativitást igényelnek
– összegez Zelei Gábor.
Az elmúlt évtizedekben a geológia és a geofizika ellenpólusává vált a környezetvédelemnek: összekapcsolták azt a bányászattal, miközben a végzettek jelentős része környezetvédelemben helyezkedik el, és a földtudományok, azon belül is főleg a geofizika eszköze a környezetvédelemnek
– mondja Breitner Dániel, aki elismeri: évről évre egyre kevesebb hallgató jelentkezik ezekre a szakokra. Pedig szerinte a földtani folyamatok megértéséhez szükség lenne erre a tudásra. „És ahhoz is, hogy a talajba kerülő szennyező anyagoktól hogyan tudom kármentesíteni az adott területet” – hangsúlyozza.
Egyesülete kapcsolatban áll természetvédelmi szervezetekkel is, de szerinte ez nem elég, ennél sokkal aktívabb párbeszédre, szakmai fórumokra lenne szükség. Elsősorban az adatokon alapuló szakmai vitákat hiányolja.
Senki nem állítja, hogy bármilyen ipari beruházás kockázatmentes lenne. A kérdés inkább az, hogy azt a kockázatot miként tudod a legjobban kezelni, monitorozni, a jogszabályokat követve, publikus, transzparens módon.
Üdvözölte, hogy a Tisza-kormányban a hazai környezetvédelem újra önálló tárcát kapott. Az előző kormányok alatt nem nagyon tapasztaltak szakmai vitákat, inkább központosított döntéshozatalt láttak.
„Lehet, hogy csak minket hagytak ki, és máshonnan jutottak adatokhoz, de most a kormányzati kommunikációban is megjelent, hogy szakmai alapon szeretnének dolgozni. Mi abban tudunk segíteni, hogy jó minőségű, összefüggő adathalmazok legyenek, amelyek segítik a döntéshozatalt” – teszi hozzá.
