Élet-Stílus

Évekig folyamatosan részeg volt egy amerikai férfi, pedig nem is ivott

Az orvosok szerint az antibiotikumok változtathatták a férfit élő szeszkazánná.

Az egész 2011. januárjában kezdődött, amikor történetünk főhőse, egy 46 éves férfi a végére ért egy néhány héttel korábbi ujjsérülés miatt elrendelt antibiotikum-kúrának. Fura dolgok kezdtek történni vele. leromlott a memóriája, az agya néha teljesen ködössé vált, depressziós, és agresszív lett. Az orvosok évekig nem tudtak mit kezdeni a tünetekkel, aztán amikor véletlenül kiderült, hogy mi folyik a páciens szervezetében, mindenki megdöbbent – írja a Vice.

A pácienst 2014-ben, jobb ötlet híján elküldték egy pszichiáterhez, aki antidepresszánst írt fel neki. Nem sokkal később, a rendőrök megállították a férfi kocsiját, mert azt gyanították, hogy részegen vezet. Bár a férfi esküdözött, hogy nem ivott egy kortyot sem, az alkoholszonda azt mutatta, hogy 11-14 italt fogyasztott el, mielőtt volánhoz ült, ezért letartóztatták.

A páciens ezek után az összes létező egészségügyi tesztet elvégeztette magán.

Az egyik vizsgálat meglepő eredményt hozott. Saccharomyces cerevisiae gomba jelenlétét mutatta ki a férfi székletében. Ezt a gombát a sörfőzők élesztőjeként ismerik, ez alakítja az erjesztett gabonában lévő szénhidrátot alkohollá.

Kiderült, a férfinek autoerjesztő szindrómája (auto-brewery syndrome, ABS) van, ami azzal jár, hogy a szervezete alkohollá alakítja az összes szénhidrátot, amit megeszik.

Vagyis a férfi tüneteit az okozta, hogy attól függően, hogy mennyi szénhidrátot evett, kisebb-nagyobb mértékben folyamatosan ittas volt, több mint három éven keresztül. A pácienst egy gombaölő gyógyszerrel kezelték, de néhány héttel később a tünetei visszatértek. Ekkor történt a betegség legsúlyosabb epizódja is, amikor annyira felment a férfi véralkoholszintje, hogy elesett, beverte a fejét, amitől belső vérzés keletkezett a koponyájában. A férfit kórházba szállították, ahol tíz nap alatt felgyógyult a sérülésből. Ezután egy másik gombaölő gyógyszerrel, és szénhidrátmentes diétával sikerült kigyógyítani az ABS-ből is.

Az orvosok azt gyanítják, hogy a páciens azért lett autoerjesztő szindrómás, mert az antibiotikumok, amiket korábban szedett, átalakították a bélflóráját, teret engedve a gombák elszaporodásának.

(Kiemelt képünk illusztráció, fotó: iStock)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik