Március 4-én volt a premierje Netflixen Meghan Markle új életmódsorozatának, ami a With Love, Meghan címet kapta. Ebben Harry herceg felesége konyhai, kerti és kézműves tippeket és trükköket oszt meg a nézőkkel, és közben elejt egy-egy információmorzsát saját gyerekkoráról is. Az egyik epizódban például azt mondja, felnőve folyton főzőműsorokat nézett, és állandóan főzött. Idősebb féltestvére szerint ez nem igaz, írja a New York Post.
Thomas Markle Jr. egy brit tévéműsorban mondta el a véleményét húga nyolcrészes sorozatáról, amit „unalmasnak” és „sablonosnak” talált, és kiemelte, a sussexi hercegné megjegyzései a gyerekkoráról „baromságok”. Mint mondta, Markle édesanyja, Doria Ragland, valóban „kitűnő szakács”, de Meghan Markle
soha senkinek nem főzött semmit gyerekként.
A hercegné azt is említi a műsorában, hogy gyorséttermi és tévé előtt elfogyasztott mikrós ételeken nőtt fel, de testvére szerint ez a kijelentés sem helytálló, mivel nem voltak „hátrányoshelyzetűek”, sőt.
Ez is csak egy a sok kamu sztori közül, amit a királyi családnak előadott, hogy szimpatikus legyen. Nem voltunk szegények, és neki nem voltak filléres gondjai, egy csomó hollywoodi étteremben evett.
Thomas Markle Jr. azt mondja, „szánja és szégyelli” testvérét. Édesapjuknak, az idősebb Thomas Markle-nek inkább nem is engedte, hogy megnézze a sorozatot.
Nem volt otthon elég szívgyógyszer hozzá, hogy megnézze. Nem akartam, hogy feldobja a talpát, ezért előbb kiváltom a receptjeit, mielőtt engedem neki, hogy megnézze.
A testvérek egyébként évek óta nem tartják a kapcsolatot. Így van ezzel nővérük, Samantha Markle is, aki pár éve beperelte a hercegnét rágalmazás miatt, de a bíróság végül elutasította a keresetét.
A sorozatban több híresség is feltűnik vendégszereplőként (Harry herceg csak egy rövid jelenet erejéig szerepel benne), köztük Mindy Kaling, aki korábban elmondta, milyen volt együtt forgatni Meghan Markle-lel.