Csonka András volt Kadarkai Endre Szavakon túl című műsorának vendége. A színésszel nagyon sok témát érintettek, például azt is, hogy Csonka alapvetően konfliktuskerülő embernek vallja magát, noha tudja, ebben fejlődnie kell. Azt is hozzátette, a nézők sokszor tévesen azt gondolják, a színészek élete fenékig tejfel.
Ezek a döntések, hogy mikor minek van vége, az nem mindig a tied. Rengeteg méltánytalanság ér minket. A kedves közönség sokszor csak a csillogást látja, de sok fájdalom is van mögötte. Például az nem kellemes érzés, mikor egy nézői, Facebookra írt üzenetből tudod meg, hogy egy szerepedet már nem is játszod. Ez az Operettszínházban volt. Nem akarom az igazgató nyakába varrni, de volt ilyen, hogy kihirdették a bérletrendszert a következő évadra, megszámoltam, tényleg, ismertem a kollegákat, de nem volt ott a nevem. És ezt egy néző üzente meg nekem, érted. A régi Csonka ezt elvihogta volna, és úgy csinál, mintha meg sem történt volna, aztán meg magában őrlődik. A mostani kiírt egy posztot, hogy nem hiszem, hogy ennek így kellett volna véget érnie. Másnap hívott is az igazgató. De ez egy példa.
Azt mondja, még anno a TV2-n is átélt hasonló esetet: 1998-ban, mikor a csatorna egyéves születésnapját ünnepelte, készítettek egy plakátot az akkori összes műsorvezetőről, épp csak Csonka nem került rá.